Harangszó, 1920
1920-12-26 / 52. szám
308 HARANÜSZO. 1920. december 26. lyik beteg pici mankóval biceg befelé meghatottam Van olyan, akit ágyastól hoznak az ünnepre. A kis színészek mind meggyógyult betegek. Még kis élő Jézuska is van. Egy meztelen kis baba fekszik hanyatt a szénán, tágranyílt szemmel nézve a ragyogó fát. És kinek a hatalmáról, uralmáról mond szent bizonyságot az, amikor a csillogó szárnyú angyalkák, az operált, meggyógyult pici betegek összeteszik kacsóikat s szemüket ájtatosan a magasságba fordítva megcsendül pici ajkukon a karácsonyi ének: „Dicsőség a magasságokban az Istennek!“ És kinek a hatalma enyhíti azt a tengernyi nyomóit és kínt, amit a gonoszság zúdított e világra ? Ki tanította meg az embereket a samaritánusi irgalomra, alázatos, lemondó, tűrő, megbocsátó szere- tetre, önfeláldozásra, igaz emberségre? A bethlehemi kisded! Az, aki a farkast és bárányt együtt őrzi, az, aki azért jött, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdesse, a megtört szíveket meggyógyítsa, a vakok szemét megnyissa és hirdesse az Úrnak kedves esztendejét. (Lukács 4. 18—19) Téved az, aki nem veszi észre az ő megmérhetetlen hatalmát korunkban is. Egy kép, egy anyaarc jut eszembe. Ukrajna megszállása idején Odessa egyik főutcáján, a Preobrazsinszkája-ulicán hömpölygő tömegben jött felém egv gyászfátyolos, sápadt, finom arcú nő. Rám pillantott sietté- ben s amint a boldogságát, szeretteit tőle örökre elvevő ellenséges sereg lelkészét, a bethlehemi béke-fejedelem követét látta ruhámról, akkor egy pillanat alatt oly pokoli kín vonaglott végig az arcán, amit én soha se fogok elfelejteni. Ez az egy anyaarc, a Niobe-arca legkifejezőbb bizonyítéka annak, hogy mily vegielen, kínos vágyakozás kívánja, követeli a Jézus eszméinek a teljes diadalát e világon: az örök békét, amelyben igazság és emberség lakozik. Épen ezért szent, hogy az ő hatalma nemhogy vesztene erőben, hanem inkább fokozott erővel gyarapszik a teljes diadalig. Hiszem, hogy a világ vége egy szent, végJ télén harmónia, az örök békesség lesz, amikor a farkas és bárány együtt lakozik... és egy kis gyerek őrzi majd őket. Soká lesz ez nagyon, de mégis közeledünk feléje minden szívdobbanással, minden vággyal, mely abban a kérésben esedez a Minden- ség urához: „Mi Atyánk !. .. jöjjön el a Te országod és legyen meg a Te akaratod, mikép a mennyben, akkép e földön is... Ámen! . . . A csodálatos ember. Tanulságos mese kicsinyeknek és nagyoknak. Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, karácsony kis keddjén valamivel túl, volt egyszer egy csodálatos ember. Ez a csodálatos ember a feleségével, két leányával meg egy fiával a legnagyobb gyönyörűségben, békés boldogságban élhetett volna — ha az a volna nem volna, vagyis ha őkegyel me annyira csodálatosan csodálatos nem lett volna. Úgy ránézvést nem volt rajta semmi csodálatos, eppen olyanforma volt, mint más ember gyereke. De azért mindenki, aki ismerte, tudja, hogy volt benne valami. A legnagyobb valami volt benne az a szörnyűséges csodálkozás, amely erőt vett rajta unos-untalan, amikor hallgatta, hogy az emberek mit beszélnek, amikor látta, hogy az emberek mit cselekesz- nek. Szentül meg volt győződve, hogy mindenki rosszul csinál mindent, s csodálkozott, hogy az emberek nem fogadják meg az ő jó és okos tanácsait. Szóval az volt a legcsodálatosabb ezen a csodálatos emberen, hogy mindig azon csodálkozott, miért van olyan kevés okos ember a világon. Mert szerinte az okos emberek olyan kevesen voltak, hogy tulajdonképpen csak eggyen voltak.' Ez az egy volt ő maga, a csodálatos ember. Hogy mindjárt egv-két dolgát is elmondjam: nem szűnt meg csodálkozni azon, hogy az emberek fűzős cipőt viselnek, mikor a cűgos cipő, amilyent ő hordott, szemmelláthatóan, kézzel foghatóan jobb is, kényelmesebb is. Nem szűnt meg űton-útfélen, boldognak-boldogtalannak a cűgos cipő viseletét ajánlani, s csodálkozott az emberek korlátolt észjárásán, amikor jó tanácsainak semmi foganatja nem lett. Nem szűnt meg csodálkozni azon sem, hogy a leányai szeretnek táncolni, amely ugrabugrálásnak tudvalevőleg semmi értelme nincs, s mód felett boszankodott azon, hogy leányain nem fogott az okos szó, sőt nem használt a saját jó példája sem, aki lakodalmán táncolt utoljára, hanem, amint mondta, majdnem megbolondultak a táncért. Amikor a felesége ruhát csináltatott magának, nem szűnt meg csodálkozni azon, hogy miért éppen olyan lehetetlen színű és olyan lehetetlen szabású ruhát csináltatott. Csodálkozott azon, amit a felesége főzött; azon, ahogyan főzte azt, amit főzött. Csodálkozott, hogy a leányok hogyan terítették meg az asztalt, hogyan gyújtották meg a lámpát, hogyan ragasztották a levél- boritékra a bélyeget. Csodálkozott, hogy a szolgáló hogyan mosogatja az edényt, hogyan keveri a moslékot, hogyan sepri az utcát. Csodálkozott, hogy a szomszéd hogyan neveli a gyermekeit, hogyan itatja ökreit, hogyan szántja a földeit. Végül félt tőle mindenki, mint a tűztöl. A családja már nem tudta, hogyan üljön, hogyan álljon, hogyan járjon, mint s hogyan beszéljen. Vala- . mennyien fellélegzettek, ha a csodálatos ember nem volt otthon, nem csodálkozott és nem osztogatta a jó tanácsokat. Ismerősei bújtak előle, mert féltek, hogy a csodálatos ember álőáll kifogásolásokkal, csodálkozásokkal és jó tanácsokkal. Amerre a csodálatos ember járt, még a szarvas- marhák sem igen mertek kérődzeni, mert úgy látszik tudomást szereztek róla, hogy a csodálatos ember már több ízben megjegyezte, hogy a marhák egyszerre is megrághatnák a takarmányt olyan eredménnyel, mint a kétszeri rágással. Úgy neki búsulta magát a csodálatos ember, hogy megutálta már az egész, rosszul berendezett világot, amelyen ő a legjobb akarat mellett sem tud segíteni. Szerencséjére egyszer, egy karácsony előtt való napon felébredt. Természetes dolog, hogy csodálatos módon ébredt fel a csodálatos ember. Felébredt tudniillik magától. Mindig azt hirdette, hogy a karácsonyi ajándéknak semmi értelme nincs. Először: mert akármely más napon éppen úgy lehet ajándékot adni, mint karácsony napján. Másodszor: mert az ember karácsonykor ad is, kap is ajándékot, tehát a végén ott van, ahol volt. Harmadszor: az' ember soha sem azt kap ajándékba, amit észszerűen elvárhatott volna. Negyedszer: ö elvből soha, semmiféle karácsonyi ajándékot nem ad. Ezekkel az okokkal felfegyverkezve nézte a csodálatos ember azon az emlékezetes karácsony előtti napon a szomszéd város főutcáján az ajándékokat vásárló tömeg sürgését-for- gását. Ajkai körül keserű és szomorú mosoly vonala húzódott ennek az esztelen zsibongásnak láttára. Ekkor történt — mondom — hogy felébredt. Bement egy boltba vásárolni, onnan egy másik boltba, egy harmadikba, s megfelejtkezve okos elveiről, annyi csomaggal tért haza, hogy alig birta cipelni. Azon a karácsony estén boldog volt az egész család, boldog volt a csodálatos ember is, még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak. A csodálatos ember pedig nem szűnt meg csodálkozni azon, hogy miért nem talál ő már csodálni valót ebben a csodálatosan boldog világban. n. K. 4 szobás ház, mellékhelyiségekkel, kisebb gazdasági épületekkel megvételre kerestetik. — Cím a kiadóban.
