Harangszó, 1920
1920-12-05 / 49. szám
XI. évfolyam. T 1920. docember 5. 49. szám. F.lalfli •z«rk**zt4 4* kiadó: SZALAY MIHÁLY. Tár*az«rk«.ztó: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lová.zpatonAra (V#*iprémmegy*), alöít- zatézl dijak, reklamációk a HARANQ8ZÓ kiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vn.vármagya) küldendók. Elóflzaté.t elfogad minden evang. lelkész és tanító. c EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kap! Béla 1910-ben. Szerkeszti s a kiadóhivatal vezetője: CZIPOTT GÉZA 8ZENTOOTTHÁRD (Vasvármegye.) A „harangszó“ előfizetési ára: fél évre közvetlen küldéssel 20 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 16 korona. A „Harangszó“ terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Megjelenik minden vasárnap. A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVÉTSÉG“ HIVATALOS LAPJA. Rápkszakadt a vésznek Vad haragos árja . . . QóhdVfééló Isten, Tekints e hazára! Fordítsd felénk újra A te fényes orcád . . . Hozzád esedezik Egész Magyarország. Kártink téged, Urunk: Parancsolj a vésznek,. . . Magyarok szemei Csak tereád néznek. Oszlasd el egűinkről A borús felleget, Hisz te vagy a Jóság, Te vagy a Szeretet. Irgalom forrása, Téged óhajt lelkünk, Ne hagyd, hogy kietlen Pusztán tévelyegjünk. A keserű pohár — Könnyekkel telt s véres — Múljék el mitőlünk, Hogyha lehetséges Mindazáltal legyen, Amint te akarod . . . Áldott legyen sújtó S védelmező karod! Horváth Imre. < • Válasz a „Visszhangéra. Dr. Prőhle Károly munkatársunk > Visszhang«-jára hasonló jóakarattal kívánok néhány megjegyzést tenni, mint amilyen cikke megírásában az ő tollát vezette. Nem akarok vitatkozni, még kevésbé személyeskedni, amint ő sem akart. Sokkal komolyabb és drágább most az idő, semhogy ilyesmivel tékozolhatnánk és az annyira szükséges egyetértést bontogathatnánk. Eléget fájhat, hogy még ma sem tudja a magyar a magyart, a keresztyén a keresztyént megérteni s az előttünk álló nagy cél megvalósítására : romba döntött hazánk felépítésére összefogni. Ellenmondást a »Visszhang« írójában reformációi vezető cikkünk »éles hang«-ja keltett s az a körülmény, hogy szerinte a cikkben »nem jut kellőleg szóhoz a hit világmeggyőző ereje«. Úgy tetszik neki, hogy a cikk s a benne idézett levél iraoakor nem a hit szemével néztük egyházunkat. Ezért csak a romlás jeleit láttuk s mivel gyarló emberi erőnket mértük össze az akadályokkal, 'olyan vészkiáltásra ragadtattunk, amely vallásos érték tekintetében a mestert költögető tanítványok kishitű kiáltásának is alatta marad. Ezért sajnálja, hogy az a cikk épen a reformációi számban napvilágot láthatott. Az apostolok és Luther nem ismernek olyan helyzetet, amelyben kétségbe kellene esni, ha az egész világ ellenük támad is. fyrra figyelmeztet, hogy nem a küláő siker és elismerés szerint kell a iiQjjy dolgokat megítélni s azoknak rasie' a nyugtalan gyötrődés, akik Krisztus nélkül akarnak egyházat, tárkádalmat, nemzetet menteni. Aki hívem megtette kötelességét, nyugodtan vár és ha más nem, az vigasztalhatja: >Te megmentetted lelkedet.« Szegénységünkben ne felejtsük el, mekkora kincsünk van az evangéliom- ban. Cikkét Jézus e szavaival végzi: >Ne félj, csak higyj!« Hogy az illető cikk hangja a szokottnál élesebb volt, azt épen az a rettenetes ellentét okozta, amely a reformáció napja és egyházunk mai sivár állapota közt mutatkozik. Október harmincegyedikét nyugodtan és méltóan csak a reformáció eszméihez hű nemzedék ünnepelheti; de ki meri a mi nemzedékünket ilyennek nevezni? A »Visszhang« írója is megállapítja, hogy »lesújtó a valóság képe«. Igen, annyira lesújtó, hogy nem lehet róla elég sötét képet festeni. A legsötétebb szinek sem tudják a valóságot megközelíteni. Üres templomok, részvétlenség miatt sok helyen meg tartatni sem szokott vasárnap délutáni istentiszteletek, félredobott és elfeledett biblia, élettelen, hitélet nélkül tengődő gyülekezetek, holt hitü, vagy teljesen hitetlen hívek, akiket csak az adózás »'űz az egyházhoz s akiket csak a rájuk rótt teher érdekel, de nem a hitbeli és egyházi komolyabb kérdések, vallástalan családok, az általános nyomofúságból vagyont harácsoló, a maguk előmeneteléért a mélységben levőket meg nem látó, vagy még mélyebbre taszító lelketlen emberek, pártos osztálygyülölet, bűnökben tomboló féktelenség, mindenütt otthonos vesztegetés és megvesztegethetőség, keresztyénség palástjába burkolódzó sötét zsarolások és gyilkosságok, ma a haza sorsán könnyekben kitörő, holnap személyeskedésben tomboló nemzetgyűlés s mindez egy darabokra szaggatott ország romjain megannyi kiáltó vád az egyházak, első sorban a protes- ‘ táns egyházak hűtlensége ellen ; mert ha a reformáció által napfényre hozott keresztyén elveket belevitték volna a családok, a társadalom s a nemzet életébe: soha ilyen mélységes erkölcsi és politikai bukást nem kellett volna megérnünk. Nem a romboló irányok ölték meg a keresztyén magyar szellemet s vele a nemzetet, hanem a keresztyén magyar szellem ellanyhulása és elapadása nyitott tért a destruktív elemek munkájának. Ezért a legsúlyosabb
