Harangszó, 1920
1920-12-28 / 48. szám
1520. november 28. # HARANQSZÖ. 275. kezetünk, krisztushirdető, egyházépítő munkánk sikertelennek, hiábavalónak bizonyul ? Erre az ellenvetésre még néhány szót. 1. Mi, a Krisztus szolgái, nem külső sikerért dolgozunk. Ha munkánkat erre állítjuk be, nem a Krisztust szolgáljuk. 2. A Krisztus szolgálatában végzett munkánk legelső, legfontosabb és legüdvösségesebb eredménye láthatatlan s ezt nem mi hozzuk létre, hanem az Úr, aki az ó szolgálatában híven végzett munkát jelenlétével födözi és megáldja. Ennek az eredménynek, hatásnak a mértéke nem az a dicséret és elismerés, melyben mi esetleg részesülünk, hanem az a hála, melyet a mi gyarló munkánk közvetítésével megáldott lelkek az Úr iránt éreznek és előtte titkon elre- begnek. 3. A Krisztust szolgáló evangélí- omi munka gyümölcsei sokszor igen lassan és későn érnek. Ez a munka mindig reménység fejében való magvetés. Azért kell hozzá >a szentek hite és türelme.« Ami vallásos élet gyülekezeteinkben még van, annak jó része azon egyszerű, régi jó lelki- pásztoraink munkájának köszönhető, akiknek hamvai már rég az anyaföldben porladnak. .Mi se fussunk . rendkívüli dolgok után és ne akarjunk sokat fogni, mert akkor keveset markolunk; hanem becsüljük meg azt a rendes igehirdetői, leMpásztori. és vallástanitói munkát, melyre hivatalunk kötelez, vigyük bele ebbe a rendes munkánkba az evangéliom tartalmának egész gazdagságát és lelkünk teljes hűségét, odaadását, — az áldás nem marad el. 4. Ha megtesszük azt, ami tőlünk telik, ha az Úr szolgálatában híven tékozoljuk életünket, akkor azt, hogy mi lesz a munkánkból, lesz-e eredménye és milyen, megmozdul-e a nehéz tömeg vagy megátalkodottan helyében marad, — mindezt tökéletes lelki nyugalommal bizhatjuk ö reá. »Te • a te lelkedet megmentetted.« Ezék. 3, 19, 21. '/ Hogy egyházunkért, bajainak orÍ voslásáért, szervezetének, intézményeinek jobb karba helyezéséért mindent meg kell tennünk, amit csak te- i hetünk, az magától értődik; de ezen túl az egyház szolgai formáját, gyar- j lóságát, megveretését épúgy a hűség türelmével kell viselnünk, mint ahogy nem szabad megbotránkoznunk a testté lett Ige szolgai formáján. A hit _ d olga a szolgai formán keresztül meglátni a rejtett dicsőséget és gazdagságot. Bármily szegények vagyunk is, egy nagy kincsünk van, mely többet ér e világ minden kincsénél: az evangéliom. Ameddig tudjuk, hogy ez Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére, addig nem esünk kétségbe, ha ostoroztatunk is, de meg nem öletünk.* 2. Kor. 6, 9. Amikor a Jézussal hazafelé igyekvő Jairusnak hírül adják, hogy leánya meghalt, ne fárassza a Mestert, Jézus azzal biztatja a lesújtott apát: »Ne félj, csak higyj.« Luk. 8, 50. Vajha mindnyájan, akik egyházunk létéért, jövendőjéért aggódunk, új erőt merítenénk a Megváltó szavából: Ne félj, csak higyj! Dr. Pröhle Károly. Tövisek és virágok az élet mezején. Irta: Gyurátz Ferenc. Amint a természetben nemcsak tövist, mérges növényeket találunk, nyílnak ott szép virágok is, gondos ápolás mellett emelkednek gyümölcsöt termő fák is: az emberiség életében is nemcsak rósz indulatok kitörései láthatók, fakadnak ott nemes érzelmek is, amelyek az erkölcsi világ ékességét képezik. A lelki élet egyik szép virága a hit, mely a föld porából égre emel ’s a természet ölén élő összes lények között a Teremtő által egyedül az embernek adott osztályrész. A hit Istenhez vezet, ki szent és igazságos ’s előtte mindnyájan számadással tartozunk. Ezen emlékeztetéssel ébreszti a felelősség tudatát ’s ez által a halandónak hű támasza a kísértés óráin. Szeme előtt tartja Isten akaratát ’s arra inti, hogy az igazságot sem ígéretre, sem fenyegetésre meg ne tagadja soha, mert: »mit használ az embernek, ha az egész világot megnyerné is, de lelkében kárt vall ?« A hit biztat az igazság végdiadalával ’s ezzel éleszti a lelkesedést mindazért, ami szent és igaz. Az egyén, a nemzet nagy, nemes célhoz csak a hitből fakadó lelkesedéssel juthat el. Ez nevel az eszméknek lángoló buzgalmu apostolokat, kik vértanu- ságra készségükkel a szent ügyet minden akadályon át győzelemre «viszik. A hit az egyénnek egySersmind hű gyámala a földi lét szenvedései között is. Mikor reá nehezül az aggodalmak terhe, számításában csaló( dik, súlyos veszteség éri ’s ereje gyöngeségének érzetében csüggedni kezd: szívét e' hit vigasztalja: »Ki Istenben bízik, meg nem csalatkozik.« Ha balsors veszi üldözőbe ’s ennek csapásai alatt siralomra fordul öröme és mindenektől elhagyatva vívódik a kétségbeeséssel: ekkor is a hit védi őt. Felemeli, ha elesett, balzsamot hoz lelkének fájó sebeire s a borult jelen után szebb jövendőt igér. Tanít békén tűrni, átkozódás helyett imádkozni, csüggedés nélkül tovább vívni a nemes harcot. »Hitét ki őrzi, őrzi azt a hit« e biztatással: »Siralmak völgyén, vad kietlenen, hol ember nincs már, Isten van jelen.« E lelki szent örökség, a hit jóltevője az embernek azáltal is, hogy megtöri a halál borzalmát, mert ebben nem az örök enyészetet, hanem a mindenható követét mutatja, ki a földi pálya végeztével egy szebb világba hív, hol tökéletesebb, boldog élet vár a lélekre. Igaz ékessége továbbá az erkölcsi életnek a szeretet. Ebben mutatja magán az ember legvilágosabban az Istennek képét, mert mint János apostol mondja: >Az Isten szeretet, és aki a szeretetben vagyon, az Istenben vagyon és az Isten abban.« Társadalmi életre vagyunk hivatva, senki sem élhet csak önmagának, embertársaink iránt is vannak kötes- ségeink ’s ezek teljesítésében a legjobb vezér az emberszeretet. Ez a családi boldogságnak is alapja. Ha a család tagjait őszinte szeretet csatolja össze, akkor az összetartozók egymás boldogításában keresik az örömöt, zavartalan marad közöttük a béke, egyetértés ’s a családi élet az egykori éden vonzó képét mutatja az egyszerű, szerény hajlékban is. A szeretet sokat kipótol, de ahol ez hiányzik, ezt nem pótolja ki semmi. Az ókor népei nem ismerték a szeretetet mindenki iránt tartozó kötelességnek, annál kevésbé, mert a saját faján, vallásán kívül levőkben nem tekintett magával egyenjogú lényeket. Azt hitte, hogy az ő Istene gyűlöli a más Istent imádó népeket. E hit által vezetve ezen elvet követé: »Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.« A szeretetnek mindenekre kiterjedését gátolta a törvényen alapuló rabszolgatartás is. Erre támaszkodva az erősebb a leigázott gyöngébb félben nem embertársat, hanem csak jogos úton fegyverrel, vagy pénzen szerzett tulajdont, <árúcikket látott, amellyel teljesen szabadon rendelkezett.
