Harangszó, 1920
1920-11-21 / 47. szám
266. HARANQSZÖ. 1920. november 21. ...-------—r--------- — ön kényesen uralkodik. 1791-ben azt diktálják törvénybe a prot. rendek vallásuk szabadságának hangsúlyozása - mellett, hogy »Magyarország szabad és független ország, mely semmi más országnak alávetve nincs, tehát saját törvényei és szokásai szerint kormányozandó 1« 1848-ban teljes diadalra jut a protestánsok vallásszabadsága, sőt a többi felekezetekkel szemben az egyenlősége (1848. XX t.-c.) s ugyanekkor teljes diadalra jutnak sok évi elnyomás után a nemzeti jogok is. íme, amikor a protestánsok ügye érvényre jutott sohasem feledkeztek meg nemzetünkről sem I És ezzel szemben, amikor egyhá- ‘ zunk szenvedett, nemzetünk is a megaláztatás könnyes utait járta. Csak a szenbetünőbb eseteket tekintsük I. Lipót uralkodása idején a vallásszabadsággal együtt odaveszett az alkotmányos Magyarország s elpusztult a nemzetnek egyik legszebb kiváltsága : a szabad királyválasztási joga. Alkotmány, törvény, porba tiporva, a fegyver s az ököljog előtt nyíltak meg a kapuk. Kollonics pedig kiadta a jelszót: »Faciam Hungáriám captivam, postea mendicam, deinde catholicam,.. Magyarországot osztrák tartománnyá, azután koldussá, azután katholikussá teszem.« S a király főbizalmasának eme hírhedt mondása bizony-bizony beteljesült volna, ha az utolsó tétel sikerül, ha a magyar protestantizmus tényleg ÉS tár^cXT Deli aga. Marcalmenti legenda a török világból. Irta: Porkoláb István. „Az ifjakat rabságra vivén, Mohamed tudományára oktatták, kik idővel édes hazájuk s nemzetük ellen harcoltahak“ — írja Brodarics István, királyi kancellár, szerémi püspök a mohácsi vész utáni időkről. A török hódoltság korát jegyezték Magyarországon az Íródeákok lud- tollai... Szomorú, nehéz idők országszerte, túl a Dunán, Vas-, Veszprém-vár- megyékben is. Sorra hódoltatta be a török a kisebb-nagyobb várakat, elesett Devecser, Ugod, a Bakácsok fészke: Somló, majd enyingi Török István hires-neves kapitány öröké: Pápa. így a marcalvidéki, meg a bakonyi nemes vitézek helyén. Pápán összeroppan, III. Károly idejében az elnyomott protestánsok mellett az ország is, az emberek szeszélyétől függő rendeletek súlya alatt nyögött. Mária Terézia németesítö politikájával szemben a kálvinista Debrecen, »egymaga őrzi a nehéz időkben a magyar kultúra pislogó tüzét.« 1849. után, az elnyomatás korának egyik alattomos támadása épen a prot. gyülekezetek örökké tiszteletet érdemlő ellenállásán törött meg. Talán kevesen tudják, mennyi pénzt, milyen fényes jövendőt Ígértek a mi egyházunknak, ha régi hagyományos magyarságát megtagadja; mégsem tagadta meg. . . .Igazat mondott Zrínyi, aki mintegy a jövőbe látva, próféciát mondva hangoztatta, hogy a protestánsok szabadsága és a nemzet szabadsága egy alapon sarkallik. Nagy lépésekkel hosszú földet jártunk be. íme, milyen hatalmas, nélkülözhetetlen munkát végeztünk nemzetünk politikai életének széles és szakadékos mezején. Visszanézünk. Kik voltunk? Oszlopok, a magyar alkotmányosság s a nemzeti önállóság hatalmas épületében! — De amikor ezt megértjük, nem adjuk át magunkat emberi dicsekedés hiábavaló örömeinek, mert hangot hallunk, a lelkiismeretünk szavát, amely ébresztő kiáltássá erősödve így szólal meg: milyen sokat várhat ettől a gazdag múltú protestáns egyháztól az a nemzet, mely most is mentő karokat, seis török őrség vert tanyát: cserkesz lovasok, délszláv martalócok, anatóliai pattantyúsok. A lovasok parancsnoka, Deli aga, a janicsárok iskoláit járta végig, hősi harcok jutalmául lett belőle tiszt s most első Ízben került magyarföldre. A csaták folytonos vérviharában el- kérgesült szíve nem ismert eddig nemesebb érzelmeket, aminthogy nem ismert nőt, még a szülő anyját sem igen. Mégis, amióta magyarföldre került, mindennapnak leszálló alko- nyulata a várárok sáncának egyik csöndes zugában találja, amint tőle szokatlanul elszelidült tekintettel nézi a csillagsúgáros októberi estét. — Mi ez ? — kérdezte tétován önmagától. — Ezen a gyaur földön van valami a levegőben, a csillagok járásában, ami megbabonáz. Eddig az albán hegyek vad mir- ditái között legfeljebb csak vért szagolt és felgyújtott falvak vadító világában gyönyörködött, nem emlékegítséget keres I Van-e ránk szükség 1 ? Van, hiszen a jövendő tele van ezernyi olyan feladattal, amit nékünk kell elvégezni. Nem kevesebb munka vár ránk, mint várt arra a protestantizmusra, amely a mohácsi vész után a romokból új Magyarországot épített. A munkát vállalnunk kell. Nem térhetünk ki előle, Kötelez bennünket a múltnak minden hagyománya, kötelez a régi lélek minden szála, oda utal a szívünk minden dobbanása. A kötelességek súlya vállainkon; a munka szinte roskasztó, hisz nem kisebb dologról, mint egy nemzet megmentéséről, egy ország újjáépítéséről van szó. Van-e elég erő egyházunkban, hogy a múltakhoz ismét méltónak bizonyuljon? Bizonyára mindegyikünk úgy érzi, hogy először magát a magyarhoni protestantizmust, közelebbről: a mi evang. egyházunkat kell újjáépíteni, a régi lelket átplántálni az új nemzedékbe, hogy azután az a megújhodott ev. egyház ismét számbavehető, sőt nélkülözhetetlen nemzetfenntartó hatalomnak bizonyulhasson. Tehát az építő munkát önmagunkon kell kezdeni! A mai » elhalványodott prot. öntudattal, üres templomainkkal s a többi sorvasztó betegségünkkel — ismerjük csak el — nem lehetünk nagy terheket hordozó gránát-oszlopok nemzetünk jövendőjének épületében. Senkit se kedvetle- nítsen el, senkit se aggasszon, hogy ez a munka évtizedeket, talán egy egész emberöltő munkáját igényli, zett, hogy van valahol egy föld, ahol az égbenyuló hegyek nem fogják el a csillagok világosságot derítő ragyogását s nem zárják el a puszták mámoros .szellőjét. Kardjára támaszkodva ez estén is ott állt megszokott helyén és bár jól elmúlt már éjfél, nemtudott betelni az éjszaka meséivel. A pusztákról feléje áradó páraillat, öntudatlan élő emlékeket élesztgetett lelke mélyén. Teletüdővel szívta be ezt a sajátságos, mámoros illatot s úgytetszett neki, mintha már érezte volna valamikor, régen. A csendes éjszakában ménnyerités i hallatszott be a harmatos füvü mezőkről, melegedő pásztorok tüzeinek fénye csillant fel az éjji szemhatár d söjétbe vesző szélén, — hallgatta, 1 nézteDeli aga s a homályos emlékek | egyre színesebb, tisztább kép gyanánt tűntek fel lelki szemei előtt, j.- Mint mikor a surü köd felszakad az ,4 őszi mezőkről s elénk tárulnak a i harmatban csillogó, reményszin veté- :l
