Harangszó, 1920
1920-10-10 / 40-41. szám
230. HARANQSZO. 1920. október 10. már meglátogatott s áz ezután még meg- vizitálandó gyülekezetekre nemkülönben az egyházlátogatást végző püspökre Isten gazdag kegyelmét kérjük. Felfigyelő választás. A somlószőllősi evang. gyülekezet a Schmidt Károly gyülekezeti felügyelő lemondásával megüresedett állásra Bélák Endre devecseri tiszteletbeli főszolgabírót, a veszprémi egyházmegye világi aljegyzőjét választotta meg, akit szeptember 26-án iktatott be hivatalába Somogyi Károly lelkész. Nő theologus. Aczél Anna jelesen érettségizett hajadon felvétel iránt folyamodott a soproni theol. akadémiára. Tisztelgő küldöttség. Bleyer Jakab dr. minisztert szentgotthárdi beszámolója alkalmával az evang. egyházközség küldött- ségileg üdvözölte. A miniszter a lelkész üdvözlő szavaira válaszolva hangsúlyozta, hogy a kormány a magyarországi keresztény felekezetek békés együttműködésére támaszkodva a felekezetek közt a békét semmi szín alatt megbolygatni nem engedi. Evangélikus négerek Magyarországon a megszállás alatt. Megtörtént ez is a nagy világfelfordulásban s édes hazánk mai kivételes helyzetében. Evangélikus négerek fordultak meg s tartózkodtak Szegeden. íme a vett értesítés Szegedről: A francia megszálló csapatok közül az evang. vallásu, jobbára madagaskari négerek a múlt évben csaknem az egész éven át minden vasárnap és ünnepnapon délután 1—3 óráig templomunkban, a lelkész jelenlétében és ellenőrzése mellett — sokszor közreműködésével — isteni tiszteletet tartottak. Voltak néha kétszázan is. Anyanyelvükön írt ima- illetve énekeskönyvet, nemkülönben kis bibliájukat magukkal hozva jöttek fel az Isten házába. Szép kettős hangban énekeltek. Egy közülök az oltár előtti szabad térre kilépett és áhitatos szívvel hangosan imádkozott, a többiek a hallott imát magukban utána mondták. Egy másik alapigét olvasott és az gyakran egy egész óráig tartott előadásban a többiek élénk odafigyelése mellett magyarázta. Majd fölváltva közének és ima következett. A keresztelésre és gyóntatásra — írja a lelkész — engem kértek fel. Az ilyen funkciókat esetről-esetre közvetlenül az isteni tisztelet előtt jelentették be. Megkereszteltem 25 pogány katonát, anyakönyveztem őket és a keresztleveleket kiadtam nekik. Az Úrvacsorához járult 12 madagas- kári evangélikus. Két beteget meggyóntattam, egy halottat eltemettem. Majáli anyanyelvükön kívül a legtöbben közülök a francia nyelvet is beszélték; azért, hogy Isten országát köztük terjeszthessem, törődött öreg ember létemre, ezt a nyelvet igyekeztem elsajátítani annyira, hogy magamat velük megértethessem. Jellemző, hogy a francia parancsnokság a lelkész e fáradságát semmivel nem honorálta, még nyers kiadásait sem térítette meg. Azt mondták, nem törődnek vele ha nem nyitja is meg nekik a templomot. O azonban mindvégig ottlétük egész ideje alatt míg el nem búcsúztak tőle, szívesen látta őket. Alig volt vasárnap, hogy az egyház hívei, sőt másvallásbeliek közül is sokan ne lettek volna jelen ilyen lélekemelő istentiszteleten. Az egyház kiváló derék lelkésze — Tomay — áldott missiói munkát végzett magyarhoni ev. egyházunk képviseletében. Lelkész jelölés. A györkönyi (Tolna m.) gyülekezetben, hol a lelkész! állás évek hosszú során rendes lelkész hiján van, szeptember 26-án volt végre a jelölő gyűlés. A gyülekezet a lelkészi állásra a maga részéről Fáik Henrik adminisztrátort és Reichert Gyula lelkészt jelölte. Áldozatkész gyülekezetek. Az ókőrt- vélyesi gyülekezet tanítójának 1000 I. búzát, a király falvi 750 1. búzát, a radafalvai 600 I. búzát gyűjtött össze adományképpen, hogy a tanítók megélhetését elviselhetőbbé tegye s mindennapi kenyerüket biztosítsa. Felsőpatyon Patyi Ilona a gyülekezeti , harang-alap* javára 280 koronát adományozott. Tanitógyülés. A vasi felső ev. egyházmegye tanítóegyesületének IV. köre ókörtvélyesen tartotta ez évi rendes őszi közgyűlését Karner János radafalvi tanító elnöklete alatt. A közgyűlés kiemelkedő pontját az elnök mélyen szántó megnyitó beszéde képeszte. Bauer Samu ókörtvélyesi tanító gyakorlati előadást tartott a Számtanból, Pfeiler Károly rábafüzesi tanító .Nevelés és társadalom* címen felolvasást tartott. A közgyűlés elhatározta, hogy a „HarangszóM minden gyülekezetbe bevezeti s annak az óhajnak adott kifejezést vajha mielőbb hasonló tartalommal és szellemmel a német anyanyelvű hívek számára is napvilágot látna egy német nyelvű ev. néplap. A .Harangszó“ jelenlévő szerkesztője ígéretet tett, hogy ez irányban mozgalmat fog indítani s a tolnai gyülekezetek vezetőivel egy megindítandó német evang. néplap tárgyában megteszi a szükséges kezdő lépéseket. Az ostffyasszonyfai gyülekezetben Peőcz József 1000 koronát ajándékozott harangokra. A csékuti ifjúsági egyesület, amely a múlt hónapban alakult meg Gazdag Gyula kisbirtokos és Rác Károly evang. tanító elnökletével, f. hó 5-én jól sikerült műkedvelő előadást tartott, mely alkalommal a Fülöp László r. kath. tanító által sok buzgó fáradsággal betanított legények és lányok Szigeti: „A cigány“ című 3 felvonásos népszínművét játszották. A sok ügyes, jó szereplő közt különösen kivált Cili Aladár az öreg cigány szerepében. A kétszer megtartott előadás arról győzte meg a jelenlévőket, hogy hasznos, nemes munkát végez az ifjúsági egyesület, mikor nemes szórakoztatással, önműködéssel egyesíti a falu öregjét-fiatalját s fejleszti a magyar testvériség szellemét. Az előadás tiszta jövedelmét, 2700 koronát, az ifjúsági könyvtár megalapítására fordítják. A svédországi (stockholmi) Gusztáv Adolf Egylet 2621*66 svéd kor. adományt küldött a magyarhoni e. e. e. gyámintézetnek, ami a mi pénzünk szerint 78,600 K-t tett ki. Ebből a következő gyülekezetek,- illetve leányegyházak nyertek segélyt: Börcs, Zalaegerszeg, Alsólendva, Nagykanizsa, Kaposvár, Lajtaujfalu, Sopronbánfalva, Szekszárd, Dombóvár, Nagyszokoly, Szent- gotthárd, Pinkafő, Sárvár, Szombathely, Felsőcsalogány, Veszprém, Zalagalsa, Becse, Akaii, Felsödörgicse, Magyaróvár, Német- járfalu, Csabdi, Székesfehérvár, Csákvár, Bodzás-Ottlaka, Gyula, Szeged, Nagyszent- miklós, Sátoraljaújhely, Tokaj, Hernádvécse, Abaujszántó, Heréd, Lapujtő, Szentetornya, Gádoros, Kispest, Újpest, Káva. Függetleníti magát a romániai evangélikus egyház. A romániai evangélikus egyház a kormány beleegyezésével kimondotta, hogy a birodalmi német kormány, valamint a birodalmi német evangélikus egyesületek támogatására a jövőben nem reflektál. Elhatározták azt is, hogy iskoláikat, valamint jótékony intézményeiket a nagyszebeni evangélikus prezbitériumnak rendelik alá. Zarándokatyák emlékünnepe. Sikerült emlékünnepet rendezett a református egyház Bpesten a Kálvin-téri templomban annak emlékére, hogy a zarándokatyáknak nevezett puritánok ezelőtt háromszáz esztendővel megalapították Északamerikában az első maradandó gyarmatot. Az emlékünnepélyen megjelentek az amerikai és angol misszió itt tartózkodó tagjai is. Az ünnepi beszédet Antal Géza dr. pápai főiskolai tanár, volt országgyűlési képviselő mondotta, végül művész-hangverseny volt. A Himnuszt éneklik a nagyváradi kálvinista templomban. A hazaszeretetnek kiolthatatlan oltára a kálvinisták nagyváradi temploma. Minden istentisztelet alatt fölzeng a Himnusz s oly sokan jönnek el a nagyváradi magyarok, hogy a templomba nem is férnek be s egyidejűleg a szabad ég alatt is istentiszteletet tartanak. Sulyok István esperes és Csernák Béla lelkész bátran, férfiasán állják meg helyüket. Szem- beszállnak minden erőszakkal s védik a magyarság jogait. De ugyanígy viselkednek az egész megszállott területen a kálvinista magyar papok. Zsigmond Károlyt, a szi- lágysomlyói kálvinista papot, Soltész Elemért, a nagybányai esperest szuronyok között kísérték be az oláhok azért, mert Mária királyné nevenapján nem tartottak díszistentiszteletet. A református zsinat ülése. Az országos református zsinaton Balogh Jenő volt igazságügyminiszter javaslatot nyújtott be, melyben arra kérte a zsinatot, küldjön ki bizottságot, mely a zsinat tagjainak az elmúlt két esztendőben tanúsított magatartását vizsgálja meg. Dókus Ernő főgondnok az özvegy- és árva-nyugdíjalapról tett jelentést, majd áttértek a választásokra, a melynek során a zsinat lelkészi alelnökévé az elhunyt Tüdős István helyébe Németh István püspököt választották meg. Az adóügyi bizottságba Tisza István gróf helyébe Száz Károly valóságos belső titkos tanácsost, a képviselőház volt elnökét választották be, a liturgiái bizottságba ugyancsak Tisza István helyét Balogh Jenő dr. volt igazságügyminiszterrel töltötték be. A választások befejezésével áttértek Boér Elek főgondnok javaslatának tárgyalására, amely a református egyház egységének megóvását szolgáló intézkedéseket tartalmaz. A zsinat a magyarországi református egyház tényleges egységének helyreállásáig az erdélyi református egyházkerületet fölhatalmazza arra, hogy az egyházi törvényekben megállapított legfelsőbb egyházhatósági jog- és hatáskört a maga területén*' gyakorolhassa A többi négy egyházkerületre nézve elrendeli, hogy az egyházkerületeiktől elszakított egyházmegyékben a hivatali korra nézve legidősebb esperes és egyházmegyei gondnok, az egyházkerületi elnökségnek hatáskörét gyakorolják. Antal Géza dr. indítványára a zsinat elhatározta, hogy zarándok atyáknak Amerikában való partraszállásának káromszázadik évfordulója alkalmából, üdvözlik az angol és amerikai testvéregyházakat. A zsinat tagjai küldöttségileg tisztelegtek Horthy Miklós kormányzónál. A dunántúli református egyházkerület gyűlése. A dunántúli református