Harangszó, 1920
1920-07-18 / 28-29. szám
1920. július 18. HARANGSZÓ. 179. nézve sem közönyös dolog: hány rabló, hány gyilkos, hány gonosztevő kerül ki az elhanyagolt nevelés folytán az ifjúság soraiból ? Csak nem nézhetjük nyugodtan, miként nőnek fel a szemünk láttára a jövendő sikkasztó!, gyújtogatói s miként indul veszendőbe annyi és annyi munkáskéz és munkás élet. Kiszámíthatnánk az is, hány száz milliójába kerül majd az államnak a fiatalkorú bűnösök üldözése s a fegyintézetekben való eltartásuk. De ha mindezeket nem vennénk is tekintetbe, adott minékünk Valaki egy nagy parancsolatot, amely kötelez bennünket az ifjúsággal szemben. Réges-régen Galilea földjén hangzott el: >Aki megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül . .« jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára és a tengerbe vetik. (Márk. ev. 9 42 ) Kemény beszéd. Jézus nyilatkozatai között alig találunk hozzá hasonlót! Az ifjúság reánk figyel, ajakunkról lesi a szót, ösztönszerü- leg cselekedeteinket utánozza, bennünket kérdez a múltra vonatkozólag, tőlünk kér tanácsot a jövendőre nézve. Példaadásunk, viselkedésünk, beszédünk a gyermekek, az ifjúság élteiét irányítja. Óh, hányszor nem gondoltunk mi erre! Az ifjúság romlása minket is vádol; a börtönök lakóinak elkorcsosodott életéért nemcsak ők maguk, de bizonyos mértékben mi is felelünk! »Aki megbotránkoztat egyet... t gondoljunk vissza, nem [vétkeztünk-e Jézus ezen parancsa Iellen? .. Sok a mi mulasztásunk is, azért igyekezzünk a jövőben minden alkalmat megragadni az ifjúság nemesebb életének előmozdítására. Úgy hangozzék a beszédünk, úgy végezzük minden dolgunkat, hogy abból példát vehessen a jövendő nemzedék, 'tanulhasson istenfélelmet, szelídséget, kötelességteljesítést, buzgóságot az ifjúság 1 Az ilyen munkánk gazdagon lesz jutalmazva. Ugyanaz a Jézus, aki azt a kemény parancsolatot kiadta, szelíden azt is mondja: »Aki a gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be, és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott.« (Márk ev. 9 37.) S mi ezért ne tudnánk áldozatokat hozni, ne tudnánk gyorsan Cselekedni akkor, amidőn jól tudjuk, hogy minden elmulasztott napért drága árt kell fizetni ? Midőn a magántulajdon megvédéséről volt szó, igen helyesen hogyan össze tudtunk fogni, egy volt a gondolatunk, arról beszéltünk; egy 1 volt az akaratunk, azt cselekedtük, s ezt az egyetértést ne tudnánk létrehozni akkor, amidőn a magántulajdonnál, a föld- s házbirtoknál sokkal értékesebb isteni ajándék megmentéséről, a gyermekek, az ifjúság megmentéséről van szó? Csak akarnunk kell, a hivő léleknek minden lehetséges ; hegyek mozdulnak el utunk- ból, lehetetlennek látszó feladatokat oldunk meg s uj nemzedék lép át a jövendő ismeretlen földjére. Milyen felséges még elgondolni is: szülők és társadalom, egyház és iskola összefog egy szent munkára, amelynek jelszava abba a komoly elhatározásba csendül: »Mentsük meg a jövő nemzedéket!« Mire van szükségünk? Irta: Balikó Lajos. 2 Mire van szükségünk ? — a kérdés hallatára egész sereg felelet tolul az ajkunkra. Szinte hallom, hogyan kezdik az emberek magukban felsorolni azokat a dolgokat, anyagi és szellemi javakat, egyéni és közös értékeket, amelyekre egyrészt nekik van, vagy volna szükségük, másrészt pedig az összeségnek, annak a köznek, amelynek sorsával az ő egyéni jólétük elválaszthatatlanul egybe van kapcsolva. Említik és pedig joggal: a kenyeret, a békét, a vagyont, a munkát, az egészséget, az erőt, a rendet, a fegyelmet, a haza- és emberszeretetet, az istenfélelmet, a hitet, a hűséget és a becsületességet, a könyörület és az irgalmasságot, a tisztességet és az önzetlenséget, a türelmet és megértést, az egymás megbecsülését és az erők tömörítését Ugy-e bár, hosszú sorozat, de higyjék el, korántsem teljes. Nem is az a célom, hogy mindent felsoroljak s azután a felsoroltakat mintegy mérlegre vetve, megállapítsam, helytáll-e a vélemény, hogy ez is, az is szükséges. Hiszen ha ilyesmire vállalkoznék, akkor körülbelül olyan feladat előtt állnék, mint az, aki a végtelen tengert kagylóhéjjal akarná kimerni. Nem a részletes, pontos festés az én feladatom, hanem csak a körvonalak megrajzolása, nem az aprólékos, kimerítő fel- rorolás, hanem a fődolog kidomborítása. Ha ezen szempont alapján akarunk a fölvetett kérdésre felelni, akkor előbb még egyet kell kérdeznünk. Magunkra tekintve számon kell kérnünk s a számonkérés alapján számot kell adnunk arról, hogy kik, vagy mik vagyunk. A felelet ugyebár egyszerű ! Emberek, magyarok, keresztyének vagyunk, vagy az egészet egybefoglalva azt mondhatjuk: keresztyén magyar emberek vagyunk. Ennek a ténynek szemelőtt tartásával a kérdés most már pontosabban így alakul: nekünk, keresztyén magyar embereknek mire van szükségünk? Általános felelettel azt mondhatjuk: szükségünk van arra, hogy keresztyén magyar emberek legyünk, illetve lehessünk. E szerint két tényező jön itt tekintetbe. Az egyik rajtunk kívül áll, a viszonyokban, a helyzetben, a körülményekben rejlik. Á másik azonban bennünk van : mi magunk határozunk és döntünk afelett, hogy akarunk-e azok lenni, amik lenni szeretnénk. Épen ez a másik tényező a döntő, kiváltképen azért is, mivel teljesen csak ez áll hatalmunkban. De döntő az azért is, mivel ennek alapján a külső körülményeket változ tathatjuk, formálhatjuk, sőt adott esetben, ha kellő erő és erély, kellő józanság és elszántság áll rendelkezésünkre, gyorsabb ütemben is átalakíthatjuk. Itt kell tehát megfognunk a kérdést. Ha kérdezzük, mire van szükségünk nekünk, keresztyén magyar embereknek, akkor a felelet csak ez lehet: arra van szükségünk, hogy mi keresztyén magyar emberek legyünk. Ez a felelet egy Ítéletet és egy követelést foglal magában. Az ítélet az: nem vagyunk azok, akiknek lennünk kellene; a követelés pedig az, hogy aminek lennünk kellene, azzá lenni igyekezzünk. Hogy valóban nem vagyunk keresztyén magyarok, hogy mind keresztyénsé- günk, mind pedig magyarságunk is fogyatékos és tökéletlen — azt nem én állapítom mag. Ti magatok állapítjátok azt meg egymásról. Mivel pedig kölcsönös a megállapítás, azért egyetemes is, sőt nemcsak egyetemes, hanem igaz is. A másikra, a felebarátra nézve mindegyikünk elismeri ezt. Ismerjük el magunkra vonatkozólag is. Ez az első lépés a kibontakozáshoz. Ne csak másoktól követeljük, hogy legyenek hivő keresztyének és igaz magyarok, érvényesítsük e követelést magunkkal szemben is. S itt ne kacsintgassunk jobbra és balra, ne számítgassunk, vájjon meg- teszi-e más is —, ha mi tudjuk, mi a kötelesség, akkor azt nekünk teljesítenünk kell, tekintet nélkül arra, hogy vájjon mások előttünk járnak-e vagy pedig követnek-e bennünket. A lelkiismeret kötelez és parancsolja,
