Harangszó, 1920
1920-05-13 / 19-20. szám
XI. évfolyam. 1920. május 13. 19—20. szám. Felelős szerkesztő ős kiadó-. SZALAY MIHÁLY. Társszerkesztő: NÉMLTH KÁROLY. Köziratok Lovászpatnnára (Veszpremmegye), elöfi /etősl dijak, reklamációk a HARANOS/Ó kladóhiva tál Inak 8zentgotthárdra íVusvórmegye) küldendők FlőfizetAst elfogad minden evnng. lelkAsz As tanító. EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Szerkeszti s a kiadóhivatal vezetője: CZIPOTT GÉZA 9zentootthAro (VasvArmegye.) A „Harangszó“ előfizetős! ára: egész évre közvetlen küldéssel 20 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 16 korona. A „Harangszó“ terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányo kát küldünk. Megjelenik minden vasár nap. A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVÉTSÉG“ HIVATALOS LAPJA. A halálhoz. Ki megremegtet emberszívet, lelket, Ki emberkorra, rangra nem tekint; Ki ellen panaszt senki sem emelhet. Mert szava törvény, hogyha egyet int: Miért remeg lígy tőled annyi ember? Mi borzasztó van rajtad, óh halál? Mi borzasztó, hogy rád gondolni sem mer? Erőd előtt nagy elme h megáll. Ha jössz és intesz végső elmenőre, Segítségül hívjuk a tudományt. Te felkacagsz, hogy annyi még a dőre, Nevetsz orvostant, bibliát, koránt. Kacagsz azon, ki kórágyában szenved, Kínjában téged szólítva, hogy vidd. Te megjelensz s a kínlódó nem enged, Kéméivé gyógyulást, kér: hagyd még itt. Keád vár, téged szólít, akit sorsa — Egészség mellett — lelkileg gyötört; Ki irigyelt kincsét halomra hordta, Kád vár, ha szerencséje összedőlt. — Ezret mutat e földi élet példát: Ki hiszi: kíntól csak te mentheted. S amint érzi, hogy innen-onnan prédád, Mégis hit és orvos után eped. — — Lelkem előtt állsz, Isten hű szolgája. Nem félek tőled; nyúlj hozzám, ha kell. Kagadj magaddal: a szívem kiállja A nagy utat. — Egy jajszót sem emel. Nem vagy te már hivő lelkeknek réme, Ilii dajkává tett a Föltámadott: Úgy rettegett fulánkodat kitépte, Benned örök álomhoz juttatott. Miért remegjek gyáván, félve tőled? Hivebb vagy te, mint a csalfa remény. Mért rettegjek, téged, jóltevőmet. Ki átsegít a bánat éjjelén. Ki átsegít a béke révpartjára, ilol nincsen harc, hol a szív nem eped, [Hívj bármikor éltem végső útjára, Nyugodtan kelek utamra veled. — Maradj előttem, hogy megszokva téged. Nem félve tőled, menjek innen el. öledben azt hűségesen megvéded, Kinek az élet csak méregkehely. , Almásy Brúnó. Mit állótok, nézvén a mennybe? Mit állótok, nézvén a mennybe? kérdik a tanítványokat a menny fehér ruhájú küldöttei. Miért is nézünk még mindig az ég felé? Hisz' tudjuk, hogy a kék égbolt, mely fejünk fölött kiterjedni látszik, véges tekintetünk, korlátolt látásunk természetes határa, melyen túl végtelen tér van. Sokan azért, hogy a menny csodáiban, az ég fényes csillagaiban, szárnyaló viharfelhőiben, cikkázó villámaiban, vagy szépséges bárányfelhőiben gyönyörködjenek. Némelyek azért Hagy a nagy mindenség titkait, az égi testek örök nagy törvényeit fiirkészszék. A hívő tekintete azért irányul oda, mert valami titkos, megnevezhetetlen sejtelem, mely erős, mint a halál, delejes erővel vonja, vonzza. Hiába hirdeti ma az anyagelvüség azt a sivár, azt a megdöbbentően komor életelvet, hogy az ember vége hasonló az oktalan állat végéhez; hogy a földi élettel az ember számára a lét ki van merítve s bölcs az, aki a lábai alatt levő földet veti uralma alá és nem gondol arra, ami a feje fölött van; felhasználja a jelent, amely bizonyos s nem törődik a jövővel, amely — még ha nem volna is teljesen lehetetlen (pedig az), még akkor is — nagyon, de nagyon kétséges. Hiába prédikálja nagy hangon : Együnk, igyunk, holnap meghalunk, vessük el régi elavult nézeteinket, gyermekábrándjainkat, oktalan reménykedésünket túlvilági életről, szebb, boldogabb hazáról... én és millió meg miliő társam nem vehetjük be tanítását mindaddig, míg lesznek, kik ég felé néznek;-nem napvagy holdfogyatkozást, nem csillaghullást, nem üstökös megjelenését, nem az ég ragyogó szépségét látni, hanem akiknek tekintetét az a láthatatlan, az a fenséges tudat vonja fölfelé : ott van, ott lesz az én hazám, odaköltöztek az én véres könnyel megsiratott kedveseim is! ítéljen az anyagelvüség a mi hitünkről, ahogy neki tetszik. Ám kicsinyelje le, gúnyolja ki: mi abban a nagy Isten kezétől szívünkbe írt bizonyságtételben hiszünk, mely a régi mennybolt összeomlása után is még mindig a magasba vonja tekintetünket, vágyódásainkat; odafúzi erős szálakkal lényünk nemesebb hajlandóságait. Ha a vak nem tud a színekről, ha a süket ki van zárva a hangok csodás, fenséges világából: vájjon azért nincs-e szín, nincs-e hang? S ha valakit be tud tölteni teljesen a föld, vágyai csak ennek javaira, örömeire, gyönyöreire terjeszkednek ki: azért nincs-e szebb, boldogabb haza, mikor annyi kebel érzi létezését, annyi lélek vágyódik utána, annyi ima könyörög érette? Az áldozócsütörtöki mennybemenetelt Lukács írta meg a művész színes, költői vonásaival kihímezve; de valóságát az élő lelkiismeret, az Isten igazságosságába vetett hit bizonyítja. Oly életre, minőt Jézus folytatott, még a húsvéti győzelem, még a sír keblét áttörő diadal sem lehetett elég; neki a mennybe, a tisztább, a bűntől ment, szenvedélyektől nem viharzó hazába kellett mennie, hogy teljes legyen győzelme és jutalma! Hol van ez a menny? Áz Úrral azt mondjuk: A mi Atyánk házában sok hajlék van ! Nem keressük, nem kutatjuk, nem a mi dolgunk kifürkészni, amit Isten az ő bölcseségé- ben elrejtett szemünk elöl; minket megnyugtat, az élet kiáltó ellen mondásaival, a szenvedések töviskoronájával, a gúny ostorcsapásaival, a rágalom tüzes nyilaival, a nem érdé-
