Harangszó, 1919
1919-11-30 / 48. szám
1919. november 30. HARANGSZÓ. 249 Ezen a napon vonult be a fővárosba a magyar nemzeti hadsereg Ezen a * napon talált rá Budapest ismét Önmagára. Ezen a napon toppantak meg ismét a főváros kockakövei szin- magyar és vérbeli katonaság lábai alatt. Ezen a napon gyújtott világot maga körül a magyar lélek, nyilatkozott meg a magyar erő, a nemzeti önérzet. A főváros megvezekelt és ünnepelt. Némán, bűnbánóan hajtotta meg fejét a vezér előtt. Ám megadásában '“-tnár benne reszketett az öröm, hcrgy megtalálta igazi magyar énjét. Üvöl- hetett az orkán, szakadhatott az eső, félnapig állta Budapest kicsinyje és nagyja az elemek kínzó játékát, csakhogy kiönthesse szivének melegét, minden ragyogó kincsét, amiért Horthy a fővezér tisztultan hozta neki vissza elkárhozott leikeiket. A ködből kibontakozó vezér s keményvágásu katonái visszaadták Budapestet az életnek, visszaadták a nemzetnek önmagába, erejébe vetett hitét. A rohamsisakos vitézek egy esztendő szenvedését és a jövőbe vetett reménységgel tett bizakodást, az elvesztett akaraterőt elevenítették meg millió lélekben. Kelenföldtől az újpesti határig mintegy varázsütésre nemzetl- szinü lett minden, ami nemrég vörös ■x**Hjlf. Nem parancsra, nem félelemből, nem kívül a ruhán, a falakon és a dunai hajók árbocain : mélyen benn a szivekben Es amikor Horthy az országház lépcsőin állva kezébe vette a megszentelt hófehér zászlót, a felriadó lelkesedés olyan volt, mint egy férfias kemény fogadás: vagy ezzel, vagy sehogy 1 * A Budapestre bevonuló magyar nemzeti hadsereget s annak élén legendás fővezérét Horthy Miklóst a Gelllért téren rengeteg nép jelenetében Bódy polgármester üdvözölte. Üdvözlő szavaira pattogó rövid mondatokban Horthy a fővezér többek (között a következőkben válaszolt: ip'cm vagyok abban a lelki állapotában, hogy a város küszöbénél meg- ’ szokott frázisokat használjak. Igazság érzetem megköveteli, hogy minden kertelés nélktii ezt mondjam el, amit e pillanatban érzek... Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta i ezer éves múltját, ez a* város sárba l tiporta a nemzet színeit és vörös rongyokba átöUözkÖdött Börtönbe vetette és elűzte hazájukból a nemzet legjobbjait, azonkívüi elprédálta összes javainkat. De... megbocsátunk akkor, ha ez a niegtévelyedett város visszatér megint hazájához, ha szivéből, leikéből szereti; szereti a rögöt, amelyben őseink csontjai porladnak, szereti azt a rögöt, amelyet verejtékes kezekkel munkálnak falusi testvéreink, szereti a koronát, a kettős keresztet szereti a három hegyet ée a négy folyót, S2Óval magyar faját. Katonáim, miután betakarították a földekről az Isten áldását, fegyvert fogtak kezükbe, hogy rendet teremtsenek a hazában. Ezek a kezek nyitva vannak testvéri kézszoritástra, de büntetni is -tudnak ha kell .. hogy elhangzottak Horthy szaval, mintegy érzés szavára felhangzott a Himnusz. A Himnusz eléneklése után megindult a diadalmenet Rákóczi utón, Károly körúton, Vilmos császár utón az Országház térre, ahol a hadsereget és vezérét Friedrich miniszterelnök üdvözölte, Horthy itt is lelkes beszédben válaszolt. A nemzeti hadsereg — úgymond — mintegy test és egy lélek áll szilárdan, önzetlenül a haza szolgálatában és győzelemre fogja segíteni a keresztyén világnézetet, a tisztességnek, becsületnek és igazságnak uralmát. A beszéd után Csernoch bibornok hercegprímás misét mondott, melynek végeztével Tormay Cecil átnyújtotta a magyar asszonyok ajándékát a fehér selyem zászlót. Horthy fővezér hálás szívvel vette át a magyar nők adományát: ezzel vagy ezen Vagy ezzel szerezzük vissza hazánkat, vagy ez lesz a szemfödőnk. A nemzeti hadseregnek ajándékozott zászlót először megáldotta a hercegprímás, utána Petri Elek református, majd Raffay Sándor evang. püspük s végül Józan Miklós unitárius esperes. Rafiay Sándor ev püspök a következő szép beszéddel avatta fel a zászlót: — Diadalom örömével telik meg a lelkem, a mikor ez ünnepies pillanatban e háromszinü zászló előtt megállók. Láttára felreintem a gyász, gondjt és a csüggedést, s föllángol bennem a föltámadás és az örök élet hite. Hiszen ez a zászló a nemzet életének szent szimbóluma. Ez a zászló a hazát szerető lelkek millióinak szent köteléke Ez a zászló szentség, mely előtt alázatos hódolattal hajt .irdet u hazaszeretet Ez a zászló tűz, melynek lobogása elszánt készség pírját borítja a megdobbant szívünk hősök arculatára. És én büszkén állok e zászló fölött. A lelkem szárnyra kél s el-kirepül a jövendők felé. És látomást látok. Látom a magyar nemzet zászlaját szétterülni Árpád földjének bércein, völgyein Látom e zás2ló nyomán támadni a hazátvédő seregek ezreit. Látom ősi határainkat visszatérni és e határok közt latom a jólét karjain éledni a magyart. Látom, a mint e zászló ráborul a földnek rögére s árnyéka Is magyarrá szenteli annak minden parányi porszemét. Látom e zászlóval a második ezredév dicsőségébe indulni a keresztyén erkölcs fundamentumán naggyá nőt népemet. Látom e zászló nyomán a magyar szent korona fényét ismét átragyogni egyik határtól a másik határig: Kárpátoktól le az Adriáig. Ebben a pillanatban zúgó éljenzés tölti be az egész teret, «z emberek kendőjüket, kalapjukat lengetik: — Éljen a szent korona ! Éljen a király ! Raffay pedig lelkesen folytatta: — És a dicsőséges jövőnek zálogai ti vagytok, véreim, magyar nemzeti hadseregünk magva, kik e zászló alá esküdtetek. Lengesétek e zászlót büszkén, híven, hősökhöz méltóan! Induljatok vele uj honfoglalá&ra ! Te pedig, Isten, népeknek Istene, ne hagyd többé soha őrizetlenül magyar népedet. Légy vele mindig az idők viharában. Ó’ts ba erkölcsöt, szenteld meg erőddel: hadd mutassa u;abb ezer évig nagy hatalmad dicső erejét. Szent neveddel im megáldom e nemzet zászlaját. Időtlen időkig éljen alatta boldogan a magyar! Ezután a hatvanhárom vármegye képviseletében hatvanhárom hölgy járult a fővezér elé, akinek bokrétákat nyújtottak át. A megszállott vármegyék hölgyeinek bokrétáját gyászfátyol borította. A hölgyek sorát Tormay Cecil zárta be, a ki a következő szavakat intézte a fővezérhez : — Kísérje hősi gazdájához a zászlót ez a gyászbaborult virágzás. Eljöttek a letépett és megszállott magyar vármegyék leányai, hogy a virágokban és az asszonyokban egységes legyen itt a széttépeit, a fájdalmas haza, mely könnyei között tőletek várja a jobb jövőt. Kemény szívből fakadó könny a legszebben ragyog, mert azt mutaíj», h^gy a kökeménység dacára is van abban a szívben jóságos forrás. Joabert.
