Harangszó, 1919
1919-10-26 / 42-43. szám
226. HARANGSZÓ. 1919. október 26. Tóth Lidi. Népszínmű egy felvonásban. Irta: Csite Károly. SZEMÉLYEK: Pipás Tóth János, gazdaember. Bábi, felesége. Lidi, leányuk. Bárdosi Kálmán, volt csendőr s földmívelő. Cirók Józsi. ! ^emberek. Zsuzsi, Lidi barátnője. Idő: A nagy világháború előtti évek egyike. (Színházakkal szemben kézirat; műkedvelők 10 példány megrendelése után adhatják elő.) Szin: Falusi udvar, utcára néző rácsos kerítéssel, kapuval. Baloldalon módos gazdaház, két ajtóval és ablakkal. Az ablak alatt egy kis fa. Jobb oldalon vén diófa, alatta kerti pad és asztal. ELö jelenet. Tóth, Bábi. Tóth : (Olyas ötvenes, törődött gazdaember. A kerti pádon ül, szájában pipa, kezeiben váltót tart, fejcsóválva nézi, vizsgálgatja s dör- mögve olvas róla.) „Fizessen Ön ezen első váltónál fogva“ — Első a’ majd megmondom micsoda ! Tudja az ég, hányadik már ez nálam ! Az is igaz, hogy húsz év óta járom a takarékot. Én is elmondhatnám a Bakter sógorként, hogy akkor tört volna el a lábain, mielőtt oda beléptem. (A pipa kialudt, reá gyújt.) Ez is olyan keservesen ég ma. No, ni, hát mégsem gyulladt meg! (Bekiált az ablakon.) Bábi, hé asszony! Hozz ki egy pár szál gyufát. Bábi: (hervadt falusi asszony, a szobaajtón jön ki.) No, mi kell kendnek? Egész nap mást sem tesz, mint a pénzt herdálja. (Pár szál gyufát tesz a gazda elébe a kerti asztalra.) Itt van ni. Nem győzök elég gyufái hozatni a zsidótól. Hát még az a töméntelen sok dohány, mit napjában elszipákol! Mert mindig szájában lóg a pipa, mint kutyának a toliseprű. Tóth: Ne irigyőd tőlem ezt a kis élvezetet. Bábi: Irigyli ám az irigy lő ördög. A pénzt sajnálom, a pénzt, ami arra elfogy. (Gazda mellé ül a padra.) Azután utálom is a rossz füstjét. Tóth: Mit karatyolsz?! Utálod ezt a fölséges jó szagot! ? Az sem igaz ám. (Bábira fújja a füstöt.) No, szagold meg jobban! Bábi: (Felugrik.) Maradhassák mán kend, mert kiütöm szájából azt a szutyok jószágot. Nem is tóm, micsoda jóságot talál abban, hogy egész istenáldotta nap így tesz. (Összecsücsöríti száját s halkan cupogtat.) Tóth: Asszony vagy: nem érted te azt. Bábi: Dejszen azt meg tudom, hogy nem is mondják kendet másnak a faluban, mint Pipás Jankónak. Tisztességes, becsületes nevét el is felejtették már. Tóth : Nem az a baj, asszony. Attól fájjon a fejed, hogy rendezetlenek a jelzálogos tartozásaink. Több, mint egy évi kamattal hátralékban vagyunk . . . Haj, Uram Isten! Miért kellett nekem azt a rengeteg sok tartozást a nyakamba szednem! S ha már összevettem kőcsön pénzen a sok fődet, miért kezdtem iskoláztatni az egyetlen fiamat — szintén csak a takarékok pénzén ?! Bábi: Azért, leiköm apjuk, hogy úr . . . nagy úr legyen belőle . . . az én gyönyörű szívein-magzatjá- ból. Tóth: Persze, belőle úr, belőlem pedig koldus, akit az egész falu kinevet... Oda jutottam már, hogy váltótartozásaimra mindannyian felmondják a kezességet, mint Hor- váthék is, mióta összekülönböztek velünk. Hol találok most új kezest? . . . Hisz má’ szégyenszemre tíz-egynéhány embernek rimán- kodtam, de hasztalanul. Bábi: Ott a Bárdosi gyerek, ő csak megteszi, hogy aláírja. Ha másért nem, hát a Lidi kedvéért. Tóth: No, ni, csakhogy eszedbe jutott. Igaz, hogy kevés birtoka van, de azért majd csak elfogadják a takaréki urak kezesemnek... Hát pénz dógában hogy állunk? Mennyit kaptál a tyukásztól? Bábi: Hm, az szép kevés. Csak három forint hatvan krajcárt kaptam. Tóth : Csak ! Hisz csupán a váltórendezésre tizenhat forint kell. (Szünet. Töprengve a fejét csóválja.) Kitől kérünk kölcsön? Aki adna, annak magának sincs. Akinek van, az pedig nem ad. És hozzá itt lesz az elseje is: küldeni kell fiunknak a kosztpénzt. Bábi: Próbálja meg kend Ber- táéknál. Ha ott nem kap, nézzen be Zsoldosékhoz s kérjen annyit, hogy a galambom gyerekem kosztpénze is kikerüljön. ’ Tóth: (Felkel s nyújtózkodik.) Haj, haj, az a gyerek, az a gyerek és az urság! (Belső zsebébe teszi a váltót.) Ezt is megpróbálom valakivel aláíratni. (Az utcaajtón el.) Második jelenet. Bábi, Lidi. Bábi: Istenem, Istenem! csak egyszer az én aranyos fiam végezze el az iskoláit, hogy tekintetes, nagyságos . . . talán méltósá- gos úr is lehessen, nem beszélek én akkor senkivel sem a faluban. Lidi: (A második ajtón jön ki, ''kezében könyv, mialatt a közeli korcsmaudvarból muzsikaszó hallatszik.) De vígan mulatnak odaát. Bábi: Kiütöm ám kezedből azt a könyvet, ha az egész vasárnapot csak a mellett bertáfolod el. Lidi: (A padra ül.) Ugyan édesanyám, miért bántja az magát, hogy vasárnap délután könyvet veszek kezembe. Hétköznapon úgyis csak a sok munkával töri, zúzza magát az ember. Bábi: Az bánt, hogy az egész délutánt itthon kotyolod el. Miért nem mégy te is mint a többi leányok és legények táncolni! Hisz a nyakamra vénülsz már, te szerencsétlen. Nem kellesz senkinek sem s miattad nem tud Ágnes és Gizi is férjhez menni. Lidi: Annak sem én vagyok az oka. Bábi: Tán biz’ én? Lidi: Bizony, édesanyámnak is része van abban. Bábi: Óh, óh! hogy én vagyok az oka. Tán azért, mert nem jártam házról-házra kinálgatni téged? Lidi: Még csak az kellene, hogy engem valaki kinálgasson! Édes anyám nem akarja az igazi okot meglátni. Pedig nézze csak, még a cipőm is megmutatja! Bábi: Hogy én vagyok az oka ? Lidi: Azt mutatja ez a rongyos cipő is, hogy szegények vagyunk, pénztelenek vagyunk. Két év óta nem tellik újra. Ennek pedig csak az az oka, hogy mindenáron nagy urat akarnak csinálni az egyetlen, aranyos fiukból, nemtörődve azzal, hogy a három leányukból koldusok lesznek is. Bábi: Óh, te irigység! Te Káin, te! Testvér vagy te ? !
