Harangszó, 1919
1919-01-19 / 03. szám
20. HARANQSZO. 1919. január 19. és fegyverkezik egymás ellen. Dél- Amerika és Észak-Amerika is össze- vész... IV. Károly volt király erőszakos halállal végzi be életét. A volt császár, Vilmos torkán nagy sebet látok, nem sokáig él. Wilsonnak is fekete keresztet látok a feje fölött. Az utolsó világháború körülbelül nyolcvan-száz év múlva fogja végigsöpörni a földet. Olyan borzalmas teknikai fölkészültséggel rontanak majd egymásnak a népek, hogy jóformán teljesen kipusztitják egymást. Robbanó és gyújtó anyagaik percek alatt mérföldekre fognak kiirtani minden embert és növényzetet... A közel jövőben három uj betegség fog pusztítani: a kiütéses tífusz, egy újra föltámadó régi nyavalya, a mely rettenetes daganatokkal torzítja el a szájat, szemet, torkot s a járványos gutaütés. Ezt nem tudom másként megmagyarázni, mint hogy pillanatok alatt összeesnek és meghalnak az emberek. A spanyol betegséget épp igy megjósoltam már régen... Rbz. Ki lehet vallásügyi miniszter? A miniszterelnök nyilatkozata szerint protestáns ember nem lehet vallásügyi miniszter. Törvény ugyan nem tiltja, de eddig az volt a szokás, hogy a vallásügyi miniszter mindig katholikus volt. Mennyi mindent meg lehetett a demokrácia nevében változtatni, ami törvény is volt, szokás is volt. Lehetett forradalmat csinálni. Lehetett az országot fegyverétől megfosztani. Lehetett a katonaság és az ország szellemét megölni. Lehetett vezető állásokba kelleténél sokkal nagyobb számmal olyan embereket rakni, akik nem értik a keresztyén Magyarország múltját és mai aggodalmait, mert nem gyökereznek sem a keresztyén- ségben, sem a magyarságban. Lehetett a komolyabb és felelősségérzettel telt embereket félrelökni és elnémítani s a romboló elemeket felszabadítani és felizgatni. Lehetett a nemzetiségi kérdést olyan miniszterre bizni, aki szétosztogatja hazánkat. Lehetett az országot anarchiába dönteni. De nem lehet protestáns embert vallásügyi miniszterré kinevezni és a protestáns egyházakat a katholikussal egyenlővé tenni. Ez már, úgylátszik, nem fér össze a demokráciával és egyenlőséggel. Régen és most. A régi és mai állapotok összehasonlítása végett közlünk egyes idézeteket egy nagy francia tudósnak ilyen című kiváló munkájából: „Elmélkedések a rómaiak nagyságának és hanyatlásának okairól.“ Aki figyelmesen olvassa és egyúttal figyelemmel kiséri a mai állapotokat, annak ezek az idézetek igen sokat beszélnek, sok szomorú dolgot megmagyaráznak nálunk is, de sok okulást is nyújtanak a jövőre. >Az a körülmény, hogy a rómaiak idővel valamennyi nép ellen harcoltak, nemkülönben az a tény, hogy szokásaikat, mihelyt jobbakra akadtak, mindannyiszor letettek, leglényegesebben hozzájárult, hogy a világ urai lettek. Emelkedésüknek egyik oka abban keresendő, hogy királyai mind hatalmas egyéniségek voltak. Az eskü szentsége tekintetében a rómaiak, kiknek katonai fegyelmezettsége úgyszólván az eskün alapult, a föld legvallásosabb népe valának. A rómaiak békét másként sohasem kötöttek, hacsak győztesek nem valának. Hogy képesek legyenek másoknál súlyosabb fegyvereket hordani, ember- feletti munkát kellett yégezniök : azt pedig az erejűket növelő folytonos munka és az ügyességet nyújtó gyakorlat által érték el. Ily fáradalmaknak szakadatlanul ki voltak téve. Valahányszor magukat veszélyben hitték, vagy valamely csorbát akartak kiköszörülni, bevett szokásuk volt a katonai fegyelem szigorítása. Midőn Numantiánál megverettek, Scipio Emilianus azonnal minden elpuhulásukat előidéző tárgytól megfosztotta őket. A tétlenségtől jobban féltek, mint az ellenségtől. Mig szívük csak lüktetett, soha sem tudtak annyira lealacsonyodni, hogy római származásukról megfeledkezzenek. Legfőbb figyelmöket ellenségük fölényének kipuhatolására fordították; annak kiismerése után pedig azonnal a megfelelő ellenintézkedésekhez fogtak. Ha valamely nemzet akár természeti adományánál, akár intézményeinél fogva fölöttük valami különös előnnyel birt, azt azonnal elsajátították. Soha sem volt nemzet, amely a háborúhoz annyi előrelátással fogott és azt oly elszántsággal végig küzdötte volna, mint ők. A fejedelem zsarnoksága soha sem i sodorja a királyságot oly rohamosan i a bukás szélére, mint a közjóiét 1 iránti közönyösség a köztársaságot. ~ . Rómában, ahol a törvények uralma i szent volt, a nép tűrte, hogy a főtanács intézze ügyeit, de Karthágóban, hol visszaélések uralkodtak, a í nép mindent maga akart végezni. Az arany és az ezüst elfogy, de i az erény, állhatatosság, erő és szegénység kimeríthetetlenek. Az oly köztársaság a leghatalma- \i sabb, amelyben a törvényeket ner"^ félelemből, vagy okosságból, hanem igaz hajlamból tartják tiszteletben, mint az Rómában és Lacedemonban történt. A karthagóiaknál a megvert hadseregek még szemtelenebbek lettek ; vezéreiket néha keresztre feszítették és saját gyávaságukért ezek lakoltak. A rómaiaknál a vezér a megfutamodott csapatokat megtizedelte és újólag az ellenség ellen vezette. Róma az állhatatosság mintaképe i volt. A Picinus, Trebia, a Arasime- nusi tó és a még szomorúbb Cannae i melletti gyásznapok után annak ellenére, hogy Itáliának majd minden népe cserben hagyta, Róma mégsem kért békét. A Cannae melletti csata j után még a nőknek is megtiltották, ,, hogy könnyet ejtsenek. Rendszerint nem is a háborúban {, szenvedett tényleges veszteség okozza i az állam veszedelmét, hanem a képzelt veszteség és az általános csüg- t gedés fosztja meg az államot attól M I az erejétől, amit a sors még meghagyott. A legtöbb királynak az okozta i bukását, hogy kirívó óhajtásukat, a j békének minden áron való fentartását i nagyon is elárulták. A köztársaság ereje a fegyelmen, az erkölcsök szigorán és bizonyos 1 szokások állandó megtartásán alapult. Több állam inkább annak következtében semmisült meg, hogy az erkölcsöket lábbal taposta, semmint a j törvényeket megsértette. Karthágó Róma egyik legnagyobb 4» t vetélvtársa elbukott, mert midőn a i visszaéléseket meg kellett volna szüntetnie, még Hannibál (legkiválóbb fia j s a világ egyik legnagyobb hadvezére) karját sem törte. Athén (a leghatalmasabb görög állam) elbukott, mert tévedései oly kedvesek voltak i önmaga előtt, hogy nem akart belőlük kijózanodni.
