Harangszó, 1919

1919-09-31 / 34-35. szám

1919. augusztus 31. HARANQSZÖ. 183. Igen, Krisztus ma is a régi, ma is ugyanaz. Legyünk mi is olyanok, mint a régiek, az ősök voltak. Azzal a fogékony lélekkel keressük mi is a Krisztust, amellyel az ősök kutat­ták az Ö dolgait, Vissza kell térnünk tehát őseink régi, hitbuzgó, eleven hitéhez I De hogyan és miképen? Tudja mindegyitek: milyen felemelő a ma­gános buzgólkodás. Nemcsak költői képnek szép. de a valóságban is a legfenségesebb valami, mikor félre­vonulva kicsi magányunkban imád­kozunk Azután elgondolkozunk a Krisztus felől. Kdünkben az ö szent hagyatéka : az uj testámentom. Sze­münk ennek soraira irányul. S lassan- lassan fel magasztosul előttünk a Krisztus alakja s lelkünk megtelik áhítattal. E kép szépsége, a helyzet magasztossága csak fokozódik, ha ezt a vallásos buzgólkodást nemcsak egyedül egy egyén végezi el. Ha az imádkozó testvért megzavarják a család többi tagjai, azért, hogy vele lehessenek ilyen megzavarás csak kedves a mennyei Atya előtt Azután köréje gyűlnek, szemüket lesütik, le­borulnak. Hallgatják az imádkozót, vele imádkoznak. Majd az újszövet­ségre kerül a sor. Hallgatják azt, -aki olvassa Együtt gondolkodnak, kérdéseikkel s élő hittel kutatják a szentírás bizonyságtételét. Testvérek! így tettek az ősök. Nemcsak egy családnak a tagjai, több család gyülekezett össze egymás há­zánál. Miért ne lehetne ezt ma is megtenni? Hiszen beszélgetni úgyis összegyülekeznek híveink. De rövid idő alatt ki is beszélik magukat, az­után pedig unatkoznak. Hát nem volna nemesebb szórakozás, ha belekezde­nének a Krisztus tanításának olvasá­sába és a róla való beszélgetésbe? E mellett minden világi dolgukat ás gondolatukat is belefoglalhatnák és nagyon szépen elintézhetnék az iste­nes gondolatok körében. W A kezdet nehéz. De épen ezért kell megkezdeni. Ha egyszer ez a szép szokás megkezdődött, azután magától megy. De az egyes csalá­dok körén is túl kell mennünk. Min­den gyülekezet kell, hogy a testvé­reknek egy nagy családját alkossa. A gyülekezetnek, mint egy családnak ilyen vallásos cselekvő épülésre szin­tén össze kell gyülekeznie. Megmon­dom hol: a vasárnapi iskolában. Mi a vasárnapi iskola? Röviden: mikor a testvérek a lelkésztestvér vezeté­sével a templomba jönnek, magukkal hozzák az ujtestámentomot, olvassák és közösen megbeszélik az olvasott részeket. De erről bővebben akarok írni. Addig is gondolkodjunk rajta. Gaál József. Tisztogatás. A borzalmas és szennyes emlékű proletárdiktatúra után mindenütt meg­indult a szükséges tisztogatás. Annyi gyönge jellemű, becstelen ambíciójú, erkölcstelen érzésű, rablótermészetü embert vetett a kommunizmus fék­telen iszapözöne felszinre, hogy elég lesz őket ismét természetes helyükre, a fenékre szorítani. Egyházunkon belül a szemét nem tudott a felszinre kerekedni, hanem azért eléggé láthatóvá tette magát. Akadtak, bár nagyon elvétve, lelkészek és tanárok, akik egyházi pályájukat megtagadva a nyilvános vallásrom­bolók szolgálatába álltak és az ő szekerüket tolták akár zsírosabb kenyér, akár gyorsabb emelkedés reményében. Akadtak tanítók, akik az egyház ellen s a kommunizmus mellett agi­táltak és botrányul szolgáltak a hí­veknek s a gyermekeiket rájuk bizó szülőknek. Akadtak hívek, akik támogatták a proletárdiktatúra haza- és vallás- ellenes politikáját s kárörömmel néz­ték hitrokonaik aggódását és egy­házak vagyonának elkobzását. A tisztogatásnak nálunk sem sza­bad elmaradni. Sőt itt még szigorúbb­nak kell lenni, mint egyebütt, mert az egyház, mint legszorosabb érte­lemben vett erkölcsi közösség, nem lehet a szemétnek lerakodó helye, a kétes jellemű elemeknek menedékvára. Azok a lelkészek és tanárok, akik pár hónapi kisértést sem tudtak ki­állni, mikor nem is életről, nem is szenvedésről, legföljebb arról volt szó, hogy esetleg kisebb kenyér jut nekik egyházi pályájukon, mint a mekkorára számítottak: pályájuk elhagyásával világosan megmutatták hogy csak béresek voltak és ha vissza is kívánkoznának, rájuk a hivek, vagy a tanulóifjúság gondját bízni nem lehet. Akiben csak ennyi a hűség és a rábizottak iránt való felelősség, abból hűséges munkás nem válhatik. Gyönge jellemeket, kenyérért robotoló béreseket, első kisértésre megfutamodó gyáva lelke­ket nem állíthatunk vezető helyekre, mert azzal magunk züllesztjük és sülyesztjük le egyházunkat. Aki elment: maradjon kívül. Aki botrányt keltett elmenetelével: ne keltsen újabb botrányt visszakérez- kedésével. Sót legyen mindegyikben annyi jó érzés, hogy abban a város­ban, vagy községben se vállaljon állást, ahol pályáját hűtlenül elhagyta, hanem menjen olyan helyre, ahol nem ismerik és nem szolgáltat okot a botránkozásra. Akadtak olyan fiatal lelkészek is, akik a zavaros időt felhasználva a felsőbb egyházi hatóság tudta és közbejötté nélkül törvénytelen meg­választatták magukat valamely gyü­lekezetbe. Az ilyenek eljárása szintén megrovást érdemel és megválaszta­tásuk természetesen érvénytelen. Ezt követeli a törvény, a közvélemény és egyházunk érdeke. Anarchiának az olcsóbb lelkészek és rendetlenebb gyülekezetek kedvéért egyházunkban helyet nem engedhetünk. Azok a tanítók, akik nyíltan a valláserkölcsöt lábbal tipró kommu­nizmus szolgálatába álltak s annak romboló irányát helyeselték akár a nagyobb fizetés, akár a kevesebb munka, akár a nagyobb rang kedvé­ért: szintén bizonyságot tettek, hogy lelkületűk szerint nem alkalmasak a felekezeti tanítóságra, hanem az a jellemzés illik rájuk: »ellenség a falakon belül!« Belső ellenséget pe­dig falaink között meg nem tűrhetünk, nekik egyházunkat, gyermekeinket ki nem szolgáltathatjuk. Tudjuk, hogy a tanítóság erős kényszer alatt állt, tudjuk, hogy a kisértés nagy volt, ezt figyelembe is kell venni és csak azokkal kell az egyház kezét éreztetni, akik nem tudták a helyzet kialakulását és a fejlődés irányának megszilárdulását bevárni, hanem kelleténél korábban és kelleténél élesebben kimutatták, hogy az egyházzal szemben ellen­séges indulattal viseltetnek. Az ilyenekre, ha csak rövid ideig maradnának is kezükön iskoláink, gyermekeink nevelését nem bizhatjuk, mert nyilvánvalóan csak a gyönge jellemű és erkölcsi fogyatkozásban szenvedő emberek siettek a kommu­nizmus támogatására. Keressenek állást másutt; ne fo­gadjanak el kenyeret abból a kézből, amelyet válságos időben nyiltan meg­dobáltak és leköpködtek. Adatait a Haraioszó terjesztésére!

Next

/
Oldalképek
Tartalom