Harangszó, 1919
1919-09-31 / 34-35. szám
1919. augusztus 31. HARANQSZÖ. 183. Igen, Krisztus ma is a régi, ma is ugyanaz. Legyünk mi is olyanok, mint a régiek, az ősök voltak. Azzal a fogékony lélekkel keressük mi is a Krisztust, amellyel az ősök kutatták az Ö dolgait, Vissza kell térnünk tehát őseink régi, hitbuzgó, eleven hitéhez I De hogyan és miképen? Tudja mindegyitek: milyen felemelő a magános buzgólkodás. Nemcsak költői képnek szép. de a valóságban is a legfenségesebb valami, mikor félrevonulva kicsi magányunkban imádkozunk Azután elgondolkozunk a Krisztus felől. Kdünkben az ö szent hagyatéka : az uj testámentom. Szemünk ennek soraira irányul. S lassan- lassan fel magasztosul előttünk a Krisztus alakja s lelkünk megtelik áhítattal. E kép szépsége, a helyzet magasztossága csak fokozódik, ha ezt a vallásos buzgólkodást nemcsak egyedül egy egyén végezi el. Ha az imádkozó testvért megzavarják a család többi tagjai, azért, hogy vele lehessenek ilyen megzavarás csak kedves a mennyei Atya előtt Azután köréje gyűlnek, szemüket lesütik, leborulnak. Hallgatják az imádkozót, vele imádkoznak. Majd az újszövetségre kerül a sor. Hallgatják azt, -aki olvassa Együtt gondolkodnak, kérdéseikkel s élő hittel kutatják a szentírás bizonyságtételét. Testvérek! így tettek az ősök. Nemcsak egy családnak a tagjai, több család gyülekezett össze egymás házánál. Miért ne lehetne ezt ma is megtenni? Hiszen beszélgetni úgyis összegyülekeznek híveink. De rövid idő alatt ki is beszélik magukat, azután pedig unatkoznak. Hát nem volna nemesebb szórakozás, ha belekezdenének a Krisztus tanításának olvasásába és a róla való beszélgetésbe? E mellett minden világi dolgukat ás gondolatukat is belefoglalhatnák és nagyon szépen elintézhetnék az istenes gondolatok körében. W A kezdet nehéz. De épen ezért kell megkezdeni. Ha egyszer ez a szép szokás megkezdődött, azután magától megy. De az egyes családok körén is túl kell mennünk. Minden gyülekezet kell, hogy a testvéreknek egy nagy családját alkossa. A gyülekezetnek, mint egy családnak ilyen vallásos cselekvő épülésre szintén össze kell gyülekeznie. Megmondom hol: a vasárnapi iskolában. Mi a vasárnapi iskola? Röviden: mikor a testvérek a lelkésztestvér vezetésével a templomba jönnek, magukkal hozzák az ujtestámentomot, olvassák és közösen megbeszélik az olvasott részeket. De erről bővebben akarok írni. Addig is gondolkodjunk rajta. Gaál József. Tisztogatás. A borzalmas és szennyes emlékű proletárdiktatúra után mindenütt megindult a szükséges tisztogatás. Annyi gyönge jellemű, becstelen ambíciójú, erkölcstelen érzésű, rablótermészetü embert vetett a kommunizmus féktelen iszapözöne felszinre, hogy elég lesz őket ismét természetes helyükre, a fenékre szorítani. Egyházunkon belül a szemét nem tudott a felszinre kerekedni, hanem azért eléggé láthatóvá tette magát. Akadtak, bár nagyon elvétve, lelkészek és tanárok, akik egyházi pályájukat megtagadva a nyilvános vallásrombolók szolgálatába álltak és az ő szekerüket tolták akár zsírosabb kenyér, akár gyorsabb emelkedés reményében. Akadtak tanítók, akik az egyház ellen s a kommunizmus mellett agitáltak és botrányul szolgáltak a híveknek s a gyermekeiket rájuk bizó szülőknek. Akadtak hívek, akik támogatták a proletárdiktatúra haza- és vallás- ellenes politikáját s kárörömmel nézték hitrokonaik aggódását és egyházak vagyonának elkobzását. A tisztogatásnak nálunk sem szabad elmaradni. Sőt itt még szigorúbbnak kell lenni, mint egyebütt, mert az egyház, mint legszorosabb értelemben vett erkölcsi közösség, nem lehet a szemétnek lerakodó helye, a kétes jellemű elemeknek menedékvára. Azok a lelkészek és tanárok, akik pár hónapi kisértést sem tudtak kiállni, mikor nem is életről, nem is szenvedésről, legföljebb arról volt szó, hogy esetleg kisebb kenyér jut nekik egyházi pályájukon, mint a mekkorára számítottak: pályájuk elhagyásával világosan megmutatták hogy csak béresek voltak és ha vissza is kívánkoznának, rájuk a hivek, vagy a tanulóifjúság gondját bízni nem lehet. Akiben csak ennyi a hűség és a rábizottak iránt való felelősség, abból hűséges munkás nem válhatik. Gyönge jellemeket, kenyérért robotoló béreseket, első kisértésre megfutamodó gyáva lelkeket nem állíthatunk vezető helyekre, mert azzal magunk züllesztjük és sülyesztjük le egyházunkat. Aki elment: maradjon kívül. Aki botrányt keltett elmenetelével: ne keltsen újabb botrányt visszakérez- kedésével. Sót legyen mindegyikben annyi jó érzés, hogy abban a városban, vagy községben se vállaljon állást, ahol pályáját hűtlenül elhagyta, hanem menjen olyan helyre, ahol nem ismerik és nem szolgáltat okot a botránkozásra. Akadtak olyan fiatal lelkészek is, akik a zavaros időt felhasználva a felsőbb egyházi hatóság tudta és közbejötté nélkül törvénytelen megválasztatták magukat valamely gyülekezetbe. Az ilyenek eljárása szintén megrovást érdemel és megválasztatásuk természetesen érvénytelen. Ezt követeli a törvény, a közvélemény és egyházunk érdeke. Anarchiának az olcsóbb lelkészek és rendetlenebb gyülekezetek kedvéért egyházunkban helyet nem engedhetünk. Azok a tanítók, akik nyíltan a valláserkölcsöt lábbal tipró kommunizmus szolgálatába álltak s annak romboló irányát helyeselték akár a nagyobb fizetés, akár a kevesebb munka, akár a nagyobb rang kedvéért: szintén bizonyságot tettek, hogy lelkületűk szerint nem alkalmasak a felekezeti tanítóságra, hanem az a jellemzés illik rájuk: »ellenség a falakon belül!« Belső ellenséget pedig falaink között meg nem tűrhetünk, nekik egyházunkat, gyermekeinket ki nem szolgáltathatjuk. Tudjuk, hogy a tanítóság erős kényszer alatt állt, tudjuk, hogy a kisértés nagy volt, ezt figyelembe is kell venni és csak azokkal kell az egyház kezét éreztetni, akik nem tudták a helyzet kialakulását és a fejlődés irányának megszilárdulását bevárni, hanem kelleténél korábban és kelleténél élesebben kimutatták, hogy az egyházzal szemben ellenséges indulattal viseltetnek. Az ilyenekre, ha csak rövid ideig maradnának is kezükön iskoláink, gyermekeink nevelését nem bizhatjuk, mert nyilvánvalóan csak a gyönge jellemű és erkölcsi fogyatkozásban szenvedő emberek siettek a kommunizmus támogatására. Keressenek állást másutt; ne fogadjanak el kenyeret abból a kézből, amelyet válságos időben nyiltan megdobáltak és leköpködtek. Adatait a Haraioszó terjesztésére!
