Harangszó, 1919
1919-07-13 / 28-29. szám
1919. július 13. HARANQSZÓ. 159. is kész elmenni a nagy aratásba ? Az aratófogadásra ment Bodel- schwing úgy érezte, hogy ez neki szól s hogy az Úr megfogadta őt és neki be kell állni aratásába. Otthagyta állását, külmissziói szolgálatra: pogány hittérítésre készült, de az Úr úgy irányította életét, hogy a belmissziónak : a keresztyén szere- tetmunkának lett egyik legnagyobb alakja, aki Németországban Bielefeld mellett Bethel néven egész várost alapított jótékony intézményekből, amelynek 1910-ben történt halálakor már hétezernél több volt a lakója. Ilyen áldás követi a hű munkát az Úrnak aratásában I szm. Munka és önmérséklet. A naponként ismétlődő lázas munka közepette nem igen gondolunk arra, hogy hány kéznek kell fáradozni, hogy az élet áldásaibnn részesülhessünk. Társas együttlét, a tagok szorgalmas összeműködése szüli az egyes jólétet, s azért az, aki a társaság munkájában nem akar résztvenni, annak javaiban nem részesülhet. A társadalom ingyen nem nyújt semmit. Ha a szántóvető a kenyérről gondoskodik, az iparos az élet szükséges eszközeit állítja elő ; egyik ember kézzel dolgozik a terv szükségleteinek kielégítésére, a másik ésszel munkálkodik a lélek javára, az élet ságért hitványságot kapott. Az is igen elterjedt mondás: »Úgy néz, mint a fancsali feszület.« Formátlan, vagy fanyar arcú emberre mondják. De mért hasonlítják épen a fancsali feszülethez? Azért, mert Fancsal község tót lakosai olyan feszületet rendeltek, hogy ne holt, hanem élő ábrázata legyen. Mikor feállítot- ták, a rákövetkező éjjel elverte a jég a határt. A plébánosnak azt mondta, azért történt ez, mert az élő kép látta a gonoszságukat. A nép erre neki rontott a feszületnek, kiszúrta a szemeit és annyira összerombolta, alig maradt rajta emberi forma Igen közönséges ez a szólás forma: »Kiteszik a szűrét.« Akkor használják, ha valakit kitudnak, vagy kidobnak valahonnan. Ennek az eredete egy szokáshoz fűződik. Régen, mikor még a férfiak szűrt viseltek, az volt némely helyen nemesbítésére; így egymást kölcsönösen segítjük: ez az igazság. Az ember méltóságban azonban veszt, amint ez igazságról megfeledkezve tunya semmittevésben tölti napjait. Úgy kell önmagunknak élni, hogy soha a társadalomról meg ne feledkezzünk s csak úgy remélhetjük, hogy viszont a társadalom nem feledkezik meg rólunk. Ki mindig csak magát szereti, azt előbb utóbb senki más nem szereti és az ember soha rosszabb szolgálatot nem tehet önmagának, mint amikor elárulja, hogy csak magának akar szolgálni. Ha az emberek között boldogulni akarunk, mondjunk le önző vágyunkról a közboldogság javára, amelyből osztályrészt kérünk. Szerencsések csak így lehetünk. Munka és önmérséklet, ezek alkotják a boldogságot s ezek nélkül hiába pazarolja reánk bőségét a sors, megelégedettek sohasem leszünk. Úgy vagyunk vágyainkkal, mint gyermek az égboltozat aljával; azt hiszi, hogyha arra a pontra ér, hol az ég ölelkezni látszik a földdel, akkor akár bele is kapaszkodhat; oda jut s ime annyira van céljától, mint előbb volt. Ha ezer koronára tehetnék szert, mondja gyakran nem egy ember, senki nálam boldogabb nem lenne. Meglett az ezer korona. Most hát megelégedett, boldog? Dehogy, legaa szokás, hogy a legény, ha elment ahhoz a lányhoz, akit meg akart kérni, a cifra szűrét a konyhában hagyta. Ha a lány szívesen látta a legényt, bevitte a szűrét a szobába és az ágyra terítette: ha pedig nem volt hozzá kedve, kiakasztotta a pitvarba. Elgondolhatjuk, hogyan leste a legény az ajtót s hogyan elszontyolodott, mikor a szűrét hiába várta s elmenet nem a konyhában, hanem odakint találta. Kedvetlenül morfan- dírozhatott magában: kitették a szűrömet, kimérték a házhelyet, kitelett a becsület 1 Ez a szokás a szűrrel együtt kiment a divatból, de a közmondás megmaradt és bizonyítja, hogy szűr nélkül is ki lehet tenni valakinek a szűrét, vagyis a kidobás és közmondás divatja nem igadozik mindig a ruhadivat szerint. Péci. lább tízerer korona kellene neki. Az idő ezt is meghozta; de most már csak tízezrekről beszél. Ne feledjük el tehát, hogy küzdelem és lemondás az ember életének elválhatlan kísérői és a bölcsesség abban áll, hogy fáradhatlan, szorgalmas munkásság mellett tudjunk mindig vágyainknak határt szabni, tudjuk önmérsékelni magunkat 1 Szeretet és szigor. — Egy szó az anyákhoz. — Anyai szeretet és szigor ama két tényező, amely legnehezebben egyeztethető össze a nevelésben. Az anyák, akik boldog családi körben élnek szeretett gyermekeik között, legjobban tudják, milyen boldogító tudat, anyának lenni, s mily gyönyör tölti el az ember lelkét, mikor átkarolja piciny magzatát. Ez az anyai szeretet már korán felébreszti a nőben azt a vágyat is, hogy vajha gyermeke jövője boldog, örömteljes lenne. Minden anya rózsaszínben szereti látni gyermeke jövőjét: milyen nagy férfiú lesz az ő fiacskájából, milyen derék ifjuasszony lesz az ő leányká-. jóból j Csakhogy mindehhez hozzá kell járulni magának az anyának is a nevelés által; mert az az Idő, melyet a gyermek a bölcsőtől az iskoláig^, eltölt, a legfontosabb nevelési korszak. a S mégis nem átaljuk kimondani, - az anyai szeretet nem ritkán károsan 1 befolyásolja a nevelést. Az anya túlságos mértékben elárulja gyermeke z irányában szeretetét, úgy, hogy szűk- n. ség esetén nem tud eléggé erélyes ;r- lenni: nem a gyermek engedelmes- s kedik, hanem az anya enged. Ezáltabik pedig kétszeres hátrány háramlik eSjg nevelésre, egyrészt a csemetét nem >g hajlitjuk, ahogyan kellene, másrészt a- a gyermek akaratossá válik. eS ezt a hibát később nehéz helyre- ól hozni. is Sohasem szabad szem elől té- ás veszteni, hogy a szeretet nem min- t- dig enyelgésben nyilvánul, hanem ,z néha abban a szigorú gondoskodás- *- ban is, melyet a gyermek nevelése n érdekében még akkor is meg kell a tennünk, ha az erélyesebb bánásmód z önmagunknak is rosszul esik. Itt r tehát félre kell tenni az enyelgést, tt és gondolni kell arra, hogy éppen e az anyai szeretet parancsolja az erélyt, a szigort.
