Harangszó, 1919
1919-07-06 / 26-27. szám
1919. jülius 6. P ■ im ím — FLARANGSZO. 155. gatták: »rongy Idő, hitvány idő, kutyának való idő.« Mikor ebédhez ültek, a lelkész a leves után azt mondja: »rongy étel,« a második fogásra pedig: »hitvány étel.« A háziasszony büledezve hallgatja, de a lelkész nem törődik vele, sőt a harmadikra azt mondja 1 »kutyának való étel.« Erre már vége az asszony türelmének. Élesen rátámad a lelkészre: hogy meri az ö ebédjét igy leszólni I De a lelkész nyugodtan azt mondja: »Lássa asszonyom, milyen hamar megsértődött, hogy az étele ellen mertem szólni. Hát én nyugodtan hallgassam, hogy ön az időt, amit utóvégVe az Isten teremtett, hitvány, rongy, kutyának való időnek nevezze?« Az asszony megköszönte a leckét és talán többet nem is fakadt ki olyan erősen az idő ellen. A madár mint időjós. Filippsen nevű meteorologus, aki a madarak időjósló tehetségére nézve végzett tanulságos kísérleteket, az idöjóslásszempontjábólnégy osztályba sorozza a madarakat, aszerint, amint eső, vihar, fagy vagy nagy zivatar jövendöléséről van szó. Megbízható megfigyelések azt bizonyítják, hogy a madarak közt tulajdonképpen esőjósok niocsenek, nem tudják megjövendölni a vihart sem. Itt is semmiféle ténnyel meg nem okolt hiedelemről van szó, hogy vannak bizonyos szárazföldi és vizi madarak, melyek megjósolják a vihar közelségét. Egészen másképpen áll a dolog a faggyal és a zivatarral, amelynek megérzése iránt a madárvilágban bizonyos képesség észlelhető Ez a tehetség nincs meg tfzoknál a madaraknál, amelyek a telet és nyarat itt töltik és a télen sűrűn megtollasodnak, de a tulajdonképpeni vándormadarak közt meg lehet találni a zivatar és hideg legjobb jövendölőit. Legérdekesebbek természetesen az északról jövő tengeri madarak, amelyek a kemény hideg beálltátával a melegebb, délibb partokra szállnak. A vadkacsák és vad- ludak igen érzékenyek az időjárás változása iránt, a hópinty szintén meglehetősen megbízható időjós. Ha például a hópinty télen az északi tenger partjaira száll, sőt még délibb vidékre, erős hideg jár nyomában, ha fagy idején jelenik meg az északi tenger partján, vagy még jobban észak felé tart, csaknem bizonyos, hogy esőzés lesz. A legmegbízhatóbb időjósok közé számítja Filippsen az ezüstsirályokat. Gyakran még derült az égbolt és magasan áll a barométer, amikor a sirályok félénken röpködnek és aztán nagy zajjal tovaszállnak. Nemsokára rá közelben vagy távolban sürü fellegek vonják be az eget. Melyik hajtott több hasznot a világnak? Angolország városaiban az utcán is hirdetik az evangéliomot. Egy ilyen alkalommal egy fiatal ember Jézusról beszélt. Valamelyik hitetlen hallgató közbe szólt: Aki a világító gázt feltalálta, több hasznot hajtott a világnak, mint Jézus 1 Sokan nevetni kezdtek erre a tréfára, de a közönség közül egy másik hallgató igy szólt a közbeszólásra : Azt tanácslom tehát az előttem szóló, gúnyolódó urnák, hogy majd ha halálos ágyán lesz, hivassa el a gázlámpa-készítöt és azzal vigasztal- tassa meg magát. Én a magam részéről haiálos ágyamhoz a lelkipásztort hivatom és elolvastatom vele János evangéliomának 14. részét, ahol Jézus azt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet, és ilyen vigasztalással megyek a halálba. Erre elhallgatott a közbeszóló is, a nevetők is. Az elégedetlenség. Elbeszélés. Irta: f Madár Mátyás. V. Hagyjuk most Ádámot gyötrő fájdalmával, Jó az Úr, betakar őrző két karjával. Menjünk ahhoz vissza, mit ö botor ésszel Elhagyott, nem bírva nyugtalan szívével. Mint a fagy letépi a kertek virágát, Úgy tépte le Ádám háza boldogságát. A virágos tavasz átcsapott a télbe, Lehervadt a kis ház biztató reménye. Könnyel kelt az asszony, könnyel dűlt ágyára, Könnyek közt kesergett serdülő családja. A hetek, hónapok amint elrepültek, Csak nagy soká hoztak enyhülést szívüknek. A kis Pista, ki már tizennégy őszt látott, Vette pártfogásba a kis gazdaságot. Ügyelt a munkára, istállóra, ólra, De leginkább a két igavonó lóra. Szinte dagadt keble, hogy’ érezte, látta, Két keze mily hasznos az apátián házra. Hiszen az önérzet legjobb ápolója, Az áldásos s hasznos munkában telt óra. Pista is öregként tett-vett a ház körül, Ami tellett tőle, végezte emberül; Kis öccsei pedig vele jártak-keltek, Hol akadályozták, hol meg segítettek. — Négy hónapja múlt már a szomorú napnak, Hogy anyjukkal árván, egyedül maradtak. Kezdett eltompulni a fájdalom tőre, Az idő, a bánat legjobb temetője. Szárba szökkent közben a vetések zöldje Nyári nap sütött le a szomjazó földre. Nyomán a hullámzó vetések kalásza Sárgultan, éretten várt az aratásra. A kasza megpendüit, borultak a rendek, Hol kötözőit Pista, hol meg markot szedett. Kötélterítéssel vesződtek testvéri, Öröm volt anyjuknak sürgésüket nézni. De elborult lelke, ha rágondolt arra, Hogy közéig szülése veszedelmes napja. Gyermekeit vájjon kinek szeme őrzi, Ha őt a válságos óra ágyba dönti. Csak most lenne itthon hűtlenné vált társa, Nem gondolna félve a nehéz órára. Isteniben bízva szíve nem rettegne, Megnyugodva nézne a jövővel szembe. Épp’ mikor a gabna hordását megkezdték, üyermeksírás verte fel a hajlék csendjét. Megjött az új vendég, sok fájdalom bére, Öröm fénye ragyog az anya szemébe. Hálával elfelve tekint a magasba, Az Isten jóságát áld a, magasztalva, Ki megadta lelke titkos óhajtását. Negyedikül küldött egy kis piros lánykát. Szomszédi sem hagyták egyedül magára; Ápolták, gondozták, ügyeltek a házra. Ki az élet útján szeretettel halad, Nehéz óráiban szeretetet arat. Bár otthon is mindnek ezer volt a dolga, Midőn mindenki a rég várt termést hordta, Hol egyik, hol másik, ha szerét ejthette, Az egyedül fekvő anyát felkereste Beszélgettek: nézték a kocsik járását, Az ügyes kis Pista sürgését, forgását, Ki aratójukkal mint egy felnőtt gazda, Hordta a szép termést egy kerek asztagba. Hirtelen nagy lárma, sikoltozás támad, Robogás, recsegés rázza meg a házat. A két megvadult ló, tajtékkal megrakva, Szilaj vágtatással rohant az udvarba. Kifutott mindenki s rémülettől hajtva Még a nagy beteg is fekhelyét elhagyta. Riadtan kinézett. . . Bár ne tette volna, Jó fiát nem látná vérben, letiporva. Sötét lett előtte a nyári nap fénye, Eszméletlen hullott a szoba földjére. Mire visszajöttek s ágyára fektették, Elborult elméje semmire sem eszmélt. Nem látta feküdni összetörve, holtan Jó fiát virágos, gyászos koporsóban. A halotti 1 ' bánatos zengése, [mébe. Nem csali uijo könnyet megtört két szeVonaglott, vergődött, beszélt össze-vissza, Borzalom volt nézni, amint harcát vívta. Iszonyú látások rajzottak előtte, Nem a földön élt már, csak búcsúzott tőle. Meg sem száradhatott a kis Pista sírja, Jó anyját pihenni maga mellé hívta. Együtt álmodozták csendes síri álmuk’, Három gyenge árva zokogott utánuk. (Folyt, kör.)
