Harangszó, 1919
1919-04-20 / 16. szám
1919. április 20. HARANGSZÓ. 109. ember, ki könnyeket sírna az eltemetett múlton 1 Talán vannak, kik a homályhoz szoktatott szemükkel tájékozatlanul, révedezve tekintgetnek a ragyogó világosság felé; de még ezek sem sajnálják a lelki szemeikről leoperált szürke hályogot. Ez az a korszak, mely mindenki számára tartogat valamit — kinek- kinek a maga jutalmát I Csak türelem 1 Idő kell a kialakuláshoz! Lám, milyen szépen kezdenek elsimulni azok a hullámok is, melyek a vallást érték. »Nem vesszük el senki vallását!« »Nem szocializáljuk a templomokat I... < szdl a biztatás. Igen helyesen! Bizony nem minden vallásos ember »buta« I Aminthogy nem minden pap »ellenforradalmár« és »renyhe munkanélküli élösdi!« Ismerek szabadon gondolkodó kát. papot, ki ma is együtt működő bárátja munkástestvéreinek s a szocializmus lelkes híve az eszme első megnyilatkozása óta. Azt pedig mindazok tudják, kik valaha a protestantizmussal közelebbi érintkezésben voltak, hogy a mi egyházunk, felvilágosult, demokrata egyház, ahol a babonának soha sem volt alkalmas talaja. A mi szegény, nélkülöző gondokkal küzködő lelkészeink pedig ugyancsak nehéz szellemi és fizikai munka árán tudtak hivatásuknak megfelelni, pedig közülök a legtöbben tisztán ideálizmusból léptek erre a sovány kenyeret adó, de tiszta lelkiismeretet kívánó pályára, akik a külföldet idegen ösztöndíjak támogatása mellett bejárva nagy tudással, kis igénnyel dolgoztak önzetlenül, csöndben itthon a hazáért, társadalomérti Ezek ugyan nem butították a népet soha! Hiszen talán nem kell felsorolni azokat a nagy embereinket, kik egyenesen prot. papi családból származtak! Szellemi nagyságokat értek természetesen. Vagy itt van a közelmúltban Gyóni Géza. Két éve írta gyönyörű forradalmi tárgyú versét, amelyet nem is mertek akkor közölni, csak tragikus halála után jóval később, a múlt év végén hozta a »Népszava«, mint aktuálisat. Pedig az ő rajongó lelke is ev. papi család légkörében kezdte sasszárnyait bontogatni! Aztán hallottam szónokolni egy ev. lelkészt, aki szintén két éve dörögte le a szószékről : »Elég volt a háborúból!...« Bizony mindig ilyen hangnemben mert beszélni még az imperiálizmus dühöngése idején is és csak azért nem került szónoklatai- miatt böntönbe, mert el nem árulta senki, hiszen hallgatói lelkét át meg áthatotta szavainak igazsága! Az ilyen egyéniségű papok csak méltó segítő munkásai lehetnek a mai kornak s nekik nem kell irányt változtatni, sem új szellemben tanítani! Csak igazságtalan vádakkal ismeretlenül, látatlanban ne illesse őket senki! Egy kicsit tegyünk különbséget! Végül hogy szavaimat senki félre ne értse, kijelentem, nekem semmi személyes érdekem nem kívánta a fentiek elmondását; csupán sok hasonló érzésű proletártestvérem megnyugtatására szóltam! Kovács Ilona. Szt. Galleni „emmausi vándorok“. 1522-ben husvét táján két fáradt vándor rótta egykedvűen a poros országutat. Vándoraink Thüringián, Németországnak e vadregényes vidékén keresztül gyalogszerrel Witten- bergába igyekeztek, mely ekkor világtörténeti eseményeknek központja volt. A Saale partján ép Jéna város falai alá érkeztek, amikor komor sötéten beestvélyedett felettük. Kimerülve a napi fáradalmaktól, éjjeli szállás után néztek. De fájdalom, nem tudni mi okból, az egész városban sem vendéglőben, sem magánházban sehol nem találtak vendégszerető hajlékra. Mindenhol kérlelhetetlenül elutasították őket. Végre is mit volt mást tenni, kezükbe vették a vándorbotot és tovább indultak abban a reményben, hogy a legközelebbi faluban majd csak megszánja s befogadja valaki őket, szegény utasokat hajlékába, ahol aztán édes álomra hajthatják le fáradt fejüket. Amint így aztán szomorú ábrázattal távozóban már-már kiértek a városból, a kapóban egy férfi szólítja meg őket: Hová, hová, ily későn este atyafiak ? A szomszéd faluba szállást keresni sietünk. Jénában sehol nem fogadtak be bennünket. A »Fekete Medvéhez« címzett szállóban sem volt hely? Ott nem jártunk, volt erre az egyhangú válasz. Azt sem tudjuk merre van. Az ismeretlen ember már most készségesen felajánlotta szolgálatait s elvezette a két fáradt utast a »Fekete Medvéhez«. Megérkezvén ide, a szálló tulajdonosa itt csakugyan a legnagyobb előzékenységgel nyitott ajtót s vezette be újonnan érkezett vendégeit az u. n. közös étkezőbe. A nagy étkezőben egyetlen vendégként egy férfi ült az asztalnál s előtte nyitott könyv. A két ifjú vándort jó előre sok-sok melegséggel, barátsággal üdvözölte. Külseje után Ítélve előkelő lovagnak látszott. Hajlékra talált fáradt vándoraink még el sem helyezkedtek egy másik asztalnál, amikor a lovag külsejű ember,máris meghívta őket asztalához. Ök azonban tekintettel arra, hogy a hosszú úttól nagyon is porosak voltak, megköszönvén a megtisztelő meghívást, vonakodtak azt elfogadni, csak amikor nyomban a lovag egy- egy pohár borral is kínálni kezdte őket, foglaltak helyet asztalánál. Nemde, ti svájciak vagytok — kezdte meg a beszélgetést, külseje után ítélve az előkelő lovag — és melyik részéből Svájcnak? Szent Galleniek vagyunk, felelték az ifjak. Ügy veszem észre, Wittenbergába igyekeztek, találkoztok ott majd több földivel. Nevezetesen Schürf Hieronymus és Doktor Augusztinus testvér is ott vannak. igen. Tudjuk. Leveleket is viszünk a számukra. Uram — szólal meg most egyik a kettő közül — nem tudná nekünk megmondani, Luther Wittenbergában van-e jelenleg, vagy egyáltalán hol van ? Annyit minden bizonnyal tudok, Wittenbergában jelenleg nincs, de igen rövid időn belül ott lesz. Me- lanchton Ftilöp azonban ott van és szorgalmasan tart előadásokat... Hála Istennek! Mi azonban addig még sem nyugszunk, még Luthert nem látjuk, nem halljuk. Azért is vállalkoztunk erre a hosszú útra. Egyébként az örök szeretet igéinek hirdetésének a szolgálatába kívánunk lépni, azért tartjuk a mostani időkben mindenek felett szükségesnek Luthert hallani. Hol tanultatok eddig? Baselben... Mi újság Baselben. Roterdami Erasmus ott van, mit csinál ? Különben hogy vélekednek Lutherról Svájcban ? Uram, a vélemények különbözők. Vannak, akik nem győzik eléggé áldani a nagy Istent, hogy Lúthert megszólaltatta. Ismét vannak, kik nem átalják Luthert, mint közönséges eretneket átkozni. Különösen a papok
