Harangszó, 1919

1919-04-20 / 16. szám

106.

HARANQSZÓ.

1911 április 20.

a szétosztogatott kenyeret. Ezt a követelést már kemény, kiállhatatlan beszédnek tartották s nem hallgathatták tovább.

Az a sokaság, amely Bethánia felől hozsánnák, pálmaágak között kisérte Jeruzsálembe, mert földi hatalmat és boldogságot várt tőle, fel- bújtogatva és félre vezetve halálát kívánta és haldoklását is csúfsággal, szidalommal akarta még jobban megkeseríteni.

Mindössze tizenkét tanítvány tartott ki mellette jártában-keltében. De azok sem tudták nagy lelkét és mély tanítását megérteni. Többször keserűen kifakad: hát még ti is, még most is ennyire értelmetlenek vagytok ?

Nem is követik mindvégig. Az utolsó napokban a leggyöngébb jellemű elárulja, a legerősebb lelkű megtagadja s a Qecsemánéről Golgotára vezető utón egyik sem mer mellette menni, egyik sem segíti keresztjét emelni, egyik sem mer keresztje alá állni és vallást tenni, hogy az a latormód megölt Mester az ő mestere. Valamennyi megbot- ránkozik bukásán; valamennyinek a lelkén átsuhan az a rettentő gondolat: hátha mégsem ő volt az Eljövendő, hátha csak gyönge esendő embert tartottak Messiásnak s most vége mindennek, elhibázták egész életüket, mikor hozzája csatlakoztak. Hogyan állhatnának ki apostoli munkára olyan ember nevével, aki vesztőhelyen végezte életéti ?

= Tárca. ==

Szenczi Molnár atyafisága Luther Mártonnal.

Irta: Payr Sándor. 4

Kassán Bethlen Gábor tartotta és ruházta őket. De itt sem volt valami kényelmes és csendes szállásuk. A fejedelem külön levélben intézkedik, hogy a német parókián adjanak neki helyet, hol a most jött Fabricius prédikátorral jól megférhet, esetleg a német káplán házát foglalja el. 1625- ben Bethlen küld neki pénzt és ruhára posztót. Kassán öt évig, náluk szokatlan hosszú ideig maradtak Molnárék. Kunigunda férje itt valószínűleg Betlhen alumnusainak volt inspektora az iskolában. De a fejedelem meghal s Molnár 1629-ben messze Kolozsvárra költözködik el ismét a

A kudarc rettenetes 1 A kudarc teljes 1 Ennél szégyenletesebb bukás nem szakadhatott volna Jézusra és tanítványaira.

Az ellenség győzelme pedig szédületes 1 Az ellenség győzelme pedig teljes 1 Ennél nagyobb diadalt nem arathatott volna. A názáreti népámító a kereszten függ, senki követni, még nevét említeni sem meri, csak egypár tudatlan, gyönge szívű asz- szony siratja.

Csak el kell temetni, sírkövét le kell pecsételni, azzal meg van pecsételve az egész ügynek a sorsa. Ott vész mindenestül a lepecsételt sírban. Jézus nevéről pár esztendő múlva nem beszél senki. Tanításából nem marad meg semmi.

De a kudarc is, a győzelem is csak látszólagos. Ha csak emberi erő és emberi számítás volna, Jézusnak a maga ügyével együtt ott kellett volna elporladni a lepecsételt kő alatt.

De Jézus előre látta, hogy ezen a kudarcon keresztül jut a legteljesebb diadalra, ellenségei pedig ezen a győzelmen keresztül rohannak a legnyomorultabb bukásba.

Látja, meg is mondja, hogy Jeruzsálem azért lesz pusztává, mivel lakosai az ő szavára, az ő szárnyai alá nem akartak összegyűlni. Tudja, meg is mondja, hogy nem ő siratni való, hanem a jeruzsálemi asszonyok és az ő gyermekeik. Tudja, meg is mondja, hogy hiába dobják félre az építők, mégis ő lesz a szegletkő,

családjával. Azt remélte, hogy Bethlen a végrendeletében gondoskodott róluk s legalább is tanári állást biztosított számára Gyulafehérvárott. De nagyon csalódott, itt is bizonytalan volt a helyzete. Miként Opitz Márton irta róla 1630-ban itt is szűkölködött és elhagyottan élt. El is adósodott, pedig egyik leányát, valószínűleg édesleányát, a 16 éves Erzsébetet kellett már kiházasítani. Csak a szendrői várkapitány, Darholcz Ferenc könyörült meg rajtuk. Ennek írja Molnár 1630. jan. 20-án Kolozsvárról: »Kedves ajándékával itt való adósságimból is kimenekedtem és még mostan is azzal élek az enyimekkel: annak felette jegybe adott leányunkat is úgyan- azonból rövid nap kiházasítjuk, Istennek kegyelme velünk levénc.

Az utolsó életjelet 1633-ban adta magáról egy levélre irt jegyzetével. Úgy látszik ebben az évben halt meg és pedig Kolozsvárott. Alsted és Bisamelyen a jövőnek épülete felépül s aki erre a kőre esik, összezuzódik, akire pedig ez esik reá, összemor- -4 zsolja azt..

Tudja, meg is mondja, hogy az ő gyilkosait a szőlőnek ura elveszti és a szőlőt másoknak adja, tehát hiába örülnek az ő halálán ellenei, nem lesz ez övék a kívánt örökség.

Látja, meg is mondja, hogy tanítványaira e világon nyomorúság vár, j de azok közt is bízhatnak, mert ő meggyőzte a világot. fj'

Halála előtt mondta ezt, mikor ^ úgy látszott, egészen elvesztette a világgal szemben a harcot. Nem is úgy mondta, hogy meg fogja győzni, hanem mint már befejezett, kész és megmásíthatatlan tényt: meggyőztem a világot. Tehát keresztre feszítve, sírba temetve is ő a győztes. Akarva, nem akarva őt ismeri el Urának a világ, amig csak világ lesz. Tanítványairól pedig előre látja, hogyan tesznek majd róla bizonyságot szenvedések közt is az egész világon.

Ami azonban nem volt könnyű dolog és ma sem az, mert

Nehéz Krisztust híven követni,

Egy életen át véle menni,

Sok földi vágyat megtagadni,

Sok kedvteléstől elszakadni;

A jón munkálni és örülni,

A bűnt iszonnyal elkerülni;

A Golgotát önként bejárni,

Kereszt alatt bátran megállni,

Reá s ügyére esküt tenni,

Mikor nem áll pártjára senki;

Öt vallani akkor is Úrnak,

terfeld jeles tanárok Írtak reá sírverset. Sírhalmát egy kisded kőtábla jelölte, melyet akárki is könnyen el- vihgtett. Kunigunda asszony gyászban, szegénységben maradt itt a gyermekekkel. Férjhez ment leányuk tovább plántálta hazánkban Luther és Cru- ciger rokonságát. Szeretett és féltett Jánoska fiuk, akit a jó Batthyányné bujtatott egykor új ruhába, Kolozsvárott és 1638-ban Leydenben tanult, de Bőd Péter szerint nem sokat érő^ ember volt, atyjához nem méltó. Őt is Kolozsvárott temették el, sírkövét nemrégiben találták meg.

Ha ismerünk bolygó zsidót és bolygó hollandit, Szenczi Molnárunk a bolygó magyar volt. Halála után róla is mondák keltek szárnyra. Egy XVII. századbeli költemény úgy örökíti meg emlékét, hogy Szenczi Molnár végre is megunván a sok bolyongást, vénségére marhapásztornak állott be.

Ez az állás is volt akkor hazánkban,