Harangszó, 1918

1918-02-03 / 6. szám

1918. február 3. HARANGSZÓ. 45. szolgák vagyunk, mert csak azt cse- ! lekedtük, amit cselekednünk kellett!« í Fölösleges jót tehát senki sem cse- lekedhetik ! Egyébként a Szentirás í nem tud azokról az isteni tanácsok­ról, amelyeket megfogadva, fölösleges jót cselekszik a szerzetes. A Szent- irásban Isten csak a maga és az emberek iránt való odaadó szeretetet i követeli, de nem kivánja, hogy az ember a kolostori élettel cserélje föl ! hivatását. Pál apostol azt mondja a korinthusiaknak: »Minden ember, a mely hivatalba hivatott, abban ma­radjon !« Egyházunk azért azt vallja, hogy érdemünk alapján nem igazulhatunk meg, hanem egyedül csak a hit által. A hit alatt mi a szívnek azt az erős bizodalmát értjük, hogy Isten a Krisztus érdeméért kegyelemből bennünket igaznak tekint és igy megadja az üdvösséget. »Kegyelemből tartattok meg hit által«, — tanítja az apostol is. Mi tehát üdvösségünket nem saját magunktól várjuk, hanem Istentől: isten az ő kegyelméből beszámítja nekünk Krisztus érdemet, olyannak tekint bennünket, mintha bűnt nem cselekedtünk volna. És ha bízunk Istennek ebben a kegyelmében, akkor el is nyerjük az üdvösséget. Higvj és üdvözülsz!« mondja Jézus. Olyanoktól, akik egyházunk tanítását nem ismerik, sokszor lehet hallani, békeséget szerezzenek forró vérük hul­lásával a jövendő Magyarországnak. így halasztotta el a sors titokzatos intéző keze Szabados Győző esküvőjét. Más hüségeskü hagyta el most több millió társáéval együtt ajakát s a nászutja föl északra vezetett, hol gyil­kos golyók halált szóró fergetegesen ágyuk dörejének, srapnelek süvölté- sének és gránátok bugásának pokoli zenéje mellett folyt a rémes lakodalmi haláltánc — Tudtam, megéreztem, jól sejtet­tem én, hogy azért nem nyílt ki a virágom eddig, mert nagy veszély volt-van készülőben ! — mondta az özvegy édes anya zápor könyhulla- tással Hanem mikor meglátta a szép menvaszony könyharmatos, halvány liliom arcat, még is ő vigasztalta: — Ne sirj. ne husiitj, lelkem galam­bom, haza vezérli Győzőt a jó ég. Mire kinyílik a virágom, itthon lesz ó s akkor virrad fel a mi igazi öröm­napunk. Meglásd, hogy úgy lesz : nem csal meg engem az en virágom !. . Attóliogva a szegény agg még buz­góbban járta, mint addig, a templomot. hogy a mi egyházunk tanítása szerint az üdvösséget nagyon könnyen el lehet nyerni: csak hinni kell és máris üdvösségre jut a2 ember. Pedig ez az állítás nagyon téves, mert mi is súlyt helyezünk a jócselekedetekre-. Persze, nem a külső jócselekedetekre, hanem az istenfélő, kegyes életre. De ez az istenfélő, kegyes élet önként következik az igaz hitből. »Lehetetlen, hogy a hit szünet nélkül jót ne tegyen, * tanítja Luther is. Ahol a hit nem teszi jobbá az ember életét, o\t az a hit nem is lehet 32 igazi, elő hit, hanem csak holt hit, amint az apostol is azt vallja, hogy *a hit cselekedetek nélkül meghalt őmagábatV.« Folytatjuk. Zorigor Béla. Aki szereti csatáit jut és lelki- i gazdagabbá akarja tenni: járassa szájnál'a a Haramjszót. A világháború eseményei. Mikor e sorokat Írjuk, még mindig nagyon ellentétes hirek keringenek a levegőben. A breszt-litovszki béke­tárgyalásokat ugyanis jan. 29 ig el­napolták és pedig azért, hogy a tárgyaló felek úgy Oroszország mint a központi hatalmak megbízottai haza menvén a béketárgyalások eddigi menetéről, eredményéről tájékoztassák Az édesanyai szív szent érzelmével s kétségbeesésével esdve ostromolta az eget, hogy védje meg fiát az ellenség gyilkos fegyverétől. Most nem sóhajtozott azért, hogy nyíljék ki minél előbb az örömet hozó virága, sőt inkább rettegett attól, hogy netán előbb kitalál nyílni, mintsem vége lesz a háborúnak, azaz haza kerülhet a fia szerencsésen a harc- téről Mert akkor megszüne a csoda talizmán, melynek kinyílása hite, meg­győződése szerint, a szive vágyának legnagyobb oromét ke l, hogy meg­hozza számára, ami most nem lehet má'í. mint az egyetlen gyermekének életben maradása. Folyt. kör. Rendelje meg Csite Károly „Magyar szív“ című legújabb könyvét Ára 2 K. „Magjar szív", „Az én muzsám“-mal együtt 350 K. „Magyar szív“, „Az én múzsám“, „Árva libák“ pedig együtt 5 j koron-ért rendelhetők meg Wellisch Béla könyvkereskedésében Szentgott- hárdon (Vas m ) | a közvéleményt, illetőleg a béketár- gyalások további sikeréhez feltétlen szükséges feltételeket odahaza kikér jék. Most azután az ä iiir érkezik egyfelől, hogy a kiküldöttek ujabh 10 napi halasztást kértek. A másik hir szerint pedig a delegátusok már útban vannak Breszt-litovszk felé. A mi a tárgyalások eddigi menetét illeti, a körülményekhez képest meglehetősen előrehaladtak. Ukrajnával, mintha felig meddig meg is egyeztek volna már. Késlelteti a béketárgyalás befejezését azonban, hogy Oroszországban újabb forradalmi mozgalmak észlelhetők. Az alkotmányozó közgyűlést nem különben az u n. paraszt kongresz- szust, ahol a forradalmi szociálisták voltak többségben széjjel kelletett verni. A nép és katonaság között Pétervá- rott napirenden vannak az összeüt­közések. Az alkotmányzó gyűlés he­lyett, most egy nemzeti konvent fogja az ország ügyeit intézni. A béke előkészítése munkájában nagy része lesz azoknak a beszédek­nek amelyek Becsben és Berlinben hangzottak el. Az osztrák delegációk ülésén Czernin gróf, a német biro­dalmi gyűlés főbizottságának ülésén pedig Hentling gróf birodalmi kancelái nyilatkozott a béke kérdéséről. Külügy­miniszterünknek jelentőségben eléggé j nem méltányolható beszédére nagy* ! szerű viszhangul szolgál a kancellár nyilatkozata, amelyben körülvonalazta Németország álláspontjai A birodalmi kancellár kedvezően itelte míg a keleti helyzetet és kifejezést adott annak a reménységnek, hogv Breszt-Litovszk* ban a béke létrejön Beszéde egyben válasz volt Lloyd George és Wilson nyilatkozataira. Megállapította, hogy az angol miniszterelnök már megeny- hitette a Németországgal szemben eddig használt hangját, de még min­dig nem jutott el az engesztelékenvség ama fokára, amely az elfogulatlan bírálatot lehetővé teszi. Az amerikai i köztársaság elnökének békepontjaira nézve kijelentette, hogv azok nagy­része megfelel Németország álapot- jának, másik része azonban Német­ország és a szövetséges államok érde­keit sérti. Németország el van hatá­rozva, hogy szövetségesei érdekeinek megóvására tovább küzd addig, amig Németországnak és a szövetségesei­nek is a jó beket kivívták, A kancellár beszédét a német sajtó nagy elisme­réssel fogadta s azt tartja róla, hogy megindítója lehet a hadviselő felek között bekövetkezhető eszmecserének. A harctereken a legutóbbi napok­ban, mindössze csak a nyugati fronton

Next

/
Oldalképek
Tartalom