Harangszó, 1918
1918-01-27 / 5. szám
38. angolnak, aki járt Olaszországban, Spanyolországban, Svájcban s mindenütt tanácskozott emberekkel, pártokkal, amelvek a békéért dolgoznak már akkor is, amikor a háborít még javában tart, de akit a francia kormány most, hogy biztositsa a belső rend és a külső háború nagy érdekét elfogatta és lezáratta. Amidőn még mindig egy egész ellenséges világgal nézünk farkas szemet s igy a legnagyobb egyetértésre, megértésre volna szükségünk, odaát a jó osztrák sógor már is elérkezettnek látja az időt arra, hogy ellenünk izgasson. Amikor teljes mértékben fel kell lépni a magyar ellen, akkor ebben mindjárt egyetért a cseh, az osztrák, a szlovén. Így történt a legutóbbi eset alkalmával is, amikor Wekerle Sándor miniszterelnök uj pártot akart alakítani, hogy a kormány mögött egységes párt álljon Az uj párt egyik főkövetelése az önálló magyar hadsereg- lett volna. A király hajlott is a magyar nemzet követelése felé, de a bécsi körökben heves ellenzésre talált a magyar hadsereg követelése. Emiatt az egységes párt alakulása nemcsak nem történt meg. hanem maga a kormány is válságba került. Hadik János gróf miniszter már is lemondott, a telhetetlen osztrák követelések miatt bukott meg. A harctereken jelentősebb esemény lapunk zártáig nem fordult elő. Az olaszok a Brenta és a Monte Perica közt intéztek gyakorta eredménytelen támadásokat. A nyugati fronton főleg Cambriától nyugatra vannak erősebb tüzérségi harcok. Egyetemes egyházunk rendkívüli közgyűlése. A ..HARANGSZÓ“ legutóbbi számában megemlékeztünk már azokról a határozatokról, melyeket egyetemes egyházunk rendkívüli közgyűlésen az 1848. évi XX. t -c. fokozatos végrehajtásáról szóló törvény- javaslattal kapcsolatban hozott. A gyű és teljes lefolyásáról ma a kővetkező tudósítás keretében számolunk be: Nagyszámú közgyűlési tag részvételével élénk érdeklődés mellett folyt le Budapesten f hó 10. és II. napjain az 1848. évi ^0. t-c. végrehajtásáról szóló törvényjavaslattal szemben való állásfoglalás céljából egyetemes egyházunknak rendkívüli közgyűlése, melyen Prónay Dezső báró egyetemes felügyelő és Scholtz Gusztáv püspök elnököltek. Miután a közgyűlés részvételét fejezte ki dr. Kenessey Béla erdélyi ref. püspök elhunyta fölött és HARANQSZÓ. csatlakozott a hollandi ev. lelkészek békeszózatához, továbbá kimondotta, hogy a somogyi esperességbe tartozó horvát gyülekezeteknek, a horvát- szlavon lelkészeknek és gyülekezeteknek a magyarokéhoz hasonló segé: lyezésére a miniszterelnökhöz kéréssel fordul és végül bizottságot küld ki a pozsonyi és soproni theol. akadémiának Pozsonyban való egyesítésére: megkezdte az 1848. évi 20. t.-c. végrehajtása kérdésében kiküldött bizottság határozati javaslatának a tárgyalását. Az egyetemes közgyűlés megállapította, hogy az 1848. évi 20. t.-c. végrehajtását a jelenlegi vérzivataros időben, egyházunk nem kereste, hanem annak tárgyalását a róm. kath. autonómia és az azzal kapcsolatos vagyoni kérdések hozták fölszinre. Megállapította továbbá, hogy az egyetemes közgyűlésnek, amely szükségleteink megállapitásara és követeléseink előterjesztésére hivatva lett volna, nem állott módjában előzetesen foglalkozni a törvényjavaslattal, amint pedig azt az 1848. évi 20. t.-c. is kívánja, mert az egyetemes egyház két megbízottjával a törvényjavaslat végleges tervezete nem közöltetett. Igy az egyetemes közgyűlés csak utólag teheti a törvényjavaslatra észrevételeit. Az egyet, közgyűlés általánosságban a törvényjavaslatot sérelmesnek tartja egyházunkra, mert a törvény- javaslat nem kötelezi az államot a fölajánlott állami hozzájárulásnak meghatározott időben való kifizetésére, holott az autonómiáról szóló törvényjavaslat az állam kezelésében lévő nagy vagyonokat már most kiszolgáltatja a róm. kath. egyháznak; mert továbbá a törvényjavaslat megfosztja a protestáns egyházakat az állami hozzájárulással kapott vagyon fölött a szabad rendelkezés és kezelés jogától, holott az autonómiáról szóló törvényjavaslat szerint teljesen szabad rendelkezési és kezelési jogot nyer a róm kath. egyház; mert végül a törvényjavaslat nem ád módot a lelkészek korszerű fizetésrendezésére. Az egyet, közgyűlés mégis méltányolja a kormány jóakaratát és kiindulásul a törvényjavaslatot elfogadja. Hangsúlyozza azonban egyrészt azt, hogy az 1848 évi 20. t.-c e törvényjavaslattal sem lesz teljesen végrehajtva, másrészt azt hogy a törvényjavaslat átdolgozását és módosítását szükségesnek | tartja. Kívánja azt is, hogy e törvény- i javaslat és a róm kath. autonómiáról i szóló törvényjavaslat egy és ugyanazon törvénycikkbe vétessék föl. A törvényjavaslat részletes tárgyalása során az alább következő módosításokat fűzi az egyet, közgyűlés a törvényjavaslathoz. Az örökalapit- ványul fölajánlott összegnek felerészét a háború előtti árban ingatlanokban szolgáltassa ki egyházunknak az állam 10 évi határidőn belül. A lelkészi fizetések újra rendeztessenek a lelkészek államsegélyének fölemelésével és a lelkészek részesedjenek az állami tisztviselők pótlékaiban és kedvezményein. Az ev. tanárok és tanítók járandóságai egyenlők legyenek az állami tanárok és tanítók járandóságaival. Az iskolák évi államsegélyének megfelelő tőkét adja ki egyházunknak az állam. Állami hozzájárulásban részesüljenek mindazon iskoláink, amelyeknek kiadásait egyházunk födözni nem képes és fölszerelési s berendezési hozzájárulásban mindazon iskolák, amelyeknél ezt tanügyi érdekek teszik indokolttá. Azon gyülekezeteink, amelyek csak anyagi kényszer (szegénység) hatása alatt adták át iskoláikat az államnak, kapják azokat vissza. Szűnjenek meg azok a szolgáltatások (párbér, fajárandóság stb.) amelyeket eddig az ev. hívektől követelt a róm. kath. egyház, szűnjenek meg egyes föld- birtokosaink kegyúri kötelezettségei is. A róm. kath. egyháznál, igy keletkezett hiányok az ezen egyháznak átengedett alapok jövedelméből fö- döztessenek. Államköltségen mielőbb állittassék föl teljes jogú ev. theol. fakultás (lelkész-képzésre) valamely olyan egyetem keretében, ahol a fakultás erenményes működése biztosítottnak látszik, a hivatalos ünnepek róm. kath. színezete szűnjék meg, ilyen ünnepeken minden tisztviselő a saját felekezete templomában ünnepelhessen, az ev. katonai lelkészek ne legyenek függésben a róm. kath katonai lelkészektől, a hitoktatás kérdése és díjazása minden felekezet körében egyöntetűen rendeztessék és a prot. ügyek intézésére külön ügyosztály legyen a minisztériumban. Kimondotta az egyet, közgyűlés, hogy ezen határozatait a ref egyházzal közli, a kormányhoz fölterjeszti és kérvényképen elküldi a képviselőházhoz és a főrendiházhoz. Miután még az egyetemes fölügyelő megindultan megköszönte, hogy tisztségéről való lemondása után a novemberben tartott közgyűlés őt tiszteletbeli egyetemes felügyelőnek megválasztotta, a mindvégig emelkedett hangulatban lefolyt és igazán eredményes munkát végzett egyetemes közgyűlés véget ért. zb. 1918. január 27.