Harangszó, 1918
1918-12-15 / 33. szám
244. HARANQSZO. 1918. december 15. Segédlelkész áthelyezés. Kapi Béla dunántúli püspök egyházi érdekből áthelyezte a következő segédlelkészeket: Kéri Jánost Szombathelyről Veszprém-Surra, Jónás Lajost Muraszombatból Kemenes- 4iőgyészre, Síkos Kálmánt Tótkereszturról Bükre, Grósz János volt tábori lelkészt pedig Nagyhajmásra. ífj. Zettl József csikostöttösi ev. lelkész november hó 30-án 32 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Halálát gyülekezetén kívül özvegye és két kis gyermeke gyászolja. Áldott legyen emlékük. Hagyomány. Húsz Ede, durándi egyházi gondnok végrendeletileg 1000 koronát hagyományozott az egyháznak. Halálozások. Bernáth Pál, lédényi lelkész életének 39 , lelkészkedésének 14-ik évében elhunyt. Püspökválasztás. A Tiszáninneni református egyházkerület dr. Révész Kálmán, kassai lelkészt választotta püspökévé. Az országból. Sigray párisi útja. Sigray Antal a kormány megbízásából Párisba utazott, hogy ott viszonyainkról informálja az antantot. Sigray sógora Gerardnak az Unió berlini volt Nagykövetének. Új fegyelem a hadseregben. A hadügyminiszter rendeletet adott ki, amely a hadsereg új fegyelmét szabályozza. A rendelet szerint a fegyelmi fenyitö hatalmat ezentúl nem a parancsnokok, hanem a fölállítandó választott esküdtszék fogja gyakorolni. A francia nyelv. Hir szerint a kultusz- miniszter a francia nyelvet rendes tantárggyá akarja tenni a gimnáziumokban, az egyetemen megalapítja a francia tanszéket és Budapesten egy francia középiskolát. A fűszerek ára. Az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság a fűszerek árát a következőképpen maximálta: egész bors 260, törött bors 270, egész fahéj 240, törött fahéj 260, egész gyömbér 70,. törött gyömbér 80, vanília 1630, köménymag 40, babérlevél 4-80, mazsola 34, csokoládé 34, kakaó 120, tea 140 kor. kilogrammonként a kiskereskedelemben. Az ország címere. Kormányrendelet értelmében Magyarország címeréről elmarad ezentúl a királyi korona. Az új címer mintarajzait legközelebb közzéteszik. Katonai egyenruhát csak katona viselhet. Belügyminiszteri rendelet megtiltja a katonai egyenruha viselését azoknak, akik nem katonák. Akiknek nincs más ruhájuk, mint katonaruha, kötelesek azon valami változtatást tenni. Tilos főképpen a nem katonáknak katonasapkát viselni. Olcsóbb lett a paprika. A paprika maximális ára 35 kor. volt eddig kgr.-ként, Szegeden állítólag már 25 kor.-ért kapható. Szabad lesz dohányt termelni. Hir szerint rövid idő múlva rendelet fog megjelenni, amely megengedi a mezőgazdáknak, hogy az 1919. évben saját használatukra dohányt ültethessenek. A családfő a saját részére 200 szálat, minden további férficsaládtag részére pedig 100—100 szál dohánypalántát ültethet. Minden szál palánta után 1 kor. engedélydijat kell fizetni. A szükséges dohánymagot díjtalanul fogja a minisztérium rendelkezésre bocsátani. A többség nyelvén tanítanak az iskolákban. A közoktatásügyi miniszter elrendelte, hogy az elemi iskolákban, ahol valamely nemzethez tartozó tanulók vannak többségben, ott az illető nemzet nyelve legyen minden tantárgyban az oktatási nyelv. A kisebbség nyelvét mint kisegítő nyelvet használják. A nagy világból. Berlin megszállása. A szövetséges és amerikai csapatok ideiglenesen megszállják Berlint a végből, hogy ott rendőri szolgálatot végezzenek. Spanyolország köztársaság ? A spanyol kormány lemondott. Az államforma megváltoztatása itt is küszöbön van. Spanyol- ország is köztársaság lesz. Szibériában levő hadifoglyok. A Szibériában levő magyar hadifogoly testvéreink hazaszállítása érdekében megindult mozgalom vezetősége minden módon igyekezik sikert elérni. Legközelebb egy deputáció fog megjelenni, Károlyi Mihályné vezetése alatt a Budapestre érkező Henrys francia tábornok elé, hogy jóindulatát kérje hadifoglyaink hazaszállítása dolgában. Továbbá a japánokkal keresnek összeköttetést arra nézve, hogy személyszállító hajókat adjon a haza szállításhoz a vladivosztok-hon- kong-aden-fiumei vonalon. Ezeket a tárgyalásokat igyekezzenek sürgősen lebonyolítani, mert ez a vonal csak áprilisig hajózható. Ha a megegyezés sikerül, az esetben májusban itthon lehetne minden szibériai magyar hadifogoly, körülbelül négy- százezer ember. Leégett a bécsi arzenál. A volt osztrák-magyar monarchia legnagyobb hadianyag gyűjtőhelyén, a bécsi arzenálban tűz támadt, amely elpusztította az óriási épület legjelentősebb részét. A tűz az arzenál I raktárházában ütött ki. Ha igazán kellemesen akar mulatni, Hozassa meg a most legújabban megjelent Újvári telefonál című kétoldalas, tréfás, kacagtató hanglemezt Ára: 6 darab ócska, lejátszott hanglemez. Ezen lemez pénzért nem hapható. Újvári Károly e lemezen ugyancsak megkacagtatja a hallgatóit. Elejétől végig holtra nevettető! Kizárólag csakis WAGNER „Hangszernagyáruház“-nál Budapest, József-körut 15. Fiók: IX. Ráday u. 18 A ..Favorit“ hanglemezgyár főraktára. Beszélőgépek 200 koronától 1500 koronáig. Nagy, fényképes hangszer- és lemezjegyzék ingyen 1 Meghívó. A > Dunántúli Ev. Egyházkerületi Nyomda Részvénytársaság« 1918. évi december 17-én d. u. 1 órakor tartja alakuló közgyűlését Szombathelyen, a szombathélyi protestáns gyülekezet tanácstermében, mikorra és hova a részvényaláírók ezúton tisztelettel meghivatnak. Az alakuló közgyűlés tárgyai: 1. a részvénytársaság alapítóinak jelentése eddigi működésükről és ezei* működésük eredményeiről, 2. jelentés az alaptőkének kellő aláírás és befizetés által történt biztosításáról, 3. a részvénytársaság alapszabályainak megállapítása, •4. határozás a társaság meg- vagy meg nem alakulása iránt, 5. a társaság igazgatóságának és felügyelő bizottságának megválasztása, 6.3 intézkedés a részvénytársaság alapítóinak az 1875. évi XXXVII. t.-c. 152. §-ában megállapított felelőssége tárgyában, l 7. netáni egyéb indítványok. Nyomatott Weilisch Béla villamfizemü könyvnyomdájában Szentfottbárdon.