Harangszó, 1918
1918-11-03 / 28. szám
224. HARANQSZÖ. 1918. november 3 “naptár szerkesztői annyi időt, fáradságot és költséget áldoztak, ha mi nem támogatjuk ! ? A legszegényebb család is kevés áldozatot tesz az övökéhez képest a naptár megszerzésével, de legalább ezt a kevés áldozatot hozza meg mindenki, ami nem is áldozat, mert bőséges ellenértéket nyer a szép olvasmányokban. A naptár megrendelhető minden lelkésznél és tanítónál s a megrendeléseket a Luthernaptár szerkesztőségéhez Sopronba (Paprét 2. szám) kell küldeni. +4- HÍREK. -H Az egyház köréből. Halálozások. Dr. Brósz László, kir. körjegyző, a kassai gyülekezet felügyelője, 64 éves korában meghalt. — Belicza And rás, sziráki lelkész neje, szül. Sztolár Ilona szintén elhunyt, életének 34 évében — Rimár Jenő, nagyszentmiklósi lelkész neje, szül. Reichert Irma, életének 29 évében j meghalt. — Molnár János, dobronyai kán- j tortanitó életének 45., házasságának 19. j évében elhunyt. — Michaälis Izidor, volt kőszegi nyug. lelkész okt. 11-én Kőszegen I meghalt. | Ihász Mihály kertai .lelkész'szerető hit- j vestársa, Barcza Vilma élete virágkorában j 23-ik, boldog házasságának 6-ik évében i hirtelen elhunyt. Legyen áldott emlékük 1 Nyugdíjba vonulás. Francz Vilmos, bárfai lelkész nyugalomba vonult. Változások a segédlelkészek körében. A nyíregyházi gyülekezet Valent Mártont hivta meg segédlelkészül. — Müller Ke- resztély eddigi kiskéri segédlelkész íglón foglalta el a segédlelkészi állást. Lelkészválasztás. A zagrebi gyülekezet egyhangúlag Popp Fülöp, ottani adminisztrátort választotta lelkészévé. Legyen áldás munkálkodásán ! Lelkész jelölés. A bönyrétalapi gyülekezet egyhangúlag Fodor Miklós, őriszigeti lelkészt jelölte megüresedett lelkészi állására. Beiktatás. Szept. 29-én iktatta be hivatalába Csánigon, Nitschinger János tanítót, Tarján J. répeelaki lelkész. Ez alkalommal nyugalomba vonult tanítóját, Ho- reczky Gyulát is meleg ünneplésben részesítette a gyülekezet. Uj iskola Sopronban. A soproni evangélikus ej yház Zergényi Jenő dr. "elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a túlzsúfolt elemi iskola elhelyezését beszélték meg. Elhatározták, hogy minden előkészületet megtesznek, hogy a kedvezőbb viszonyok beálltával azonnal hozzá foghassanak az építkezéshez. Az építkezés munkájával Zergényi Jenő dr. foglalkozik, aki több telektulajdonossal folytat tárgyalást, hogy megszerezze azt az alkalmas helyet, ahol az uj, teljesen modern iskola felépüljön. Az uj épület iskola-fürdővel, tornacsarnokkal és játszótermekkel van tervezve. Hogyan terjed a Harangszó. A győri egyházmegyei belinissziói egylet anyagi erejéhez képest évről-évre több példányban fizet elő a Harangszóra s az egyes példányokat ingyen küldeti a szórványbeli szegény evangélikus családok címére, hogy akik idegen vallásnak között templomtól, iskolától távol élnek, legalább igy maradjanak összeköttetésben egyházukkal és hitrokonaikkal s igy erősödjenek hitükben és egyházukhoz való ragaszkodásukban. Hogy szegény szétszórt híveink milyen jó néven veszik a róluk való gondoskodást, mutatja Zámbó Antal gáspárházi cseléd esete, aki hálából 10 koronát küldött a Harangszó terjesztésére, hogy ez a lap, amelyből ő annyi jót merített, más szegény családokhoz is eljuthasson. Ez is bizonyítja, mennyire érzi evangélikus népünk az ilyen lapnak szükségességét s milyen jó dolgot cselekesznek azok a nőegyletek, belmissiói egyletek és egyes hívek, akik szivükön viselik a Harangszó ügyét és elősegítik ennek terjedését. Az országból. A királyi család Gödöllőn. A királyi család hosszabb tartózkodásra Gödöllőre érkezett. A debreceni egyetem felavatása. Most avatták fel a debreceni egyetemet, melynek felavatásán részt vett a királyi pár is. Ez alkalommal több küldöttséget fogadtak, köztük volt az evangélikusok küldöttsége Geduly Henrik püspök vezetésével. Zendülés Fiúméban. Fiúméban állomásozó horvát ezred fellázadt. A lázadást sikerült csakhamar elfojtani. József főherceg tábornagy. József főherceget a király tábornaggyá léptette elő s megbízta a magyarországi déli front vezérletével. Hadiki idásaink. A közös miniszterek a delegáció elé terjesztett jelentésűkben Magyarország és Ausztria hadikiadásait ez évi julius elsejéig 61T3 miüárdban jelölték meg. Ebből a kvóta szerint Ausztriára 38’87, Magyarországra pedig 22'51 milliárd háborús költség jut. Kétezer Hangya s/övetkezet. Ez év október 15-ike fontos határnapot jelent a magyarországi szövetkezeti mozgalom történetében, mert ekkor kezdte meg működését a 2000-dik Hangya szövetkezet Zircen. A cirokmag mint népélelmezési cikk. A kölesből az idén gyenge a termés annál bőségesebb a cirokmagból és mivel a hántolt cirokmaggal pótolni lehet a köleskása hiányát, ipari körökben előkészületeket tesznek a cirokmagnak nagyobb mennyiségben népélelmezés céljából való hantolásra. A holtkézbirtok ellen Békés vármegye közgyűlése elé indítványt terjesztettek a holtkézbirtokok és hitbizományok állami megváltásáról. A rokoni viszony a hadseregben. A hadügyminiszter végérvényesen kimondta, hogy a hadseregnél közeli rokonok, pl. testvérek nem lehetnek egymással szemben alárendeltségi viszonyban. így az egyik testvér nem lehet a másiknak a tisztiszolgája. Gyoni Géza emléke Sopronban. A soproni Frankenburg irodalmi kor Gyóni Gézának a magyar harci dicsőség korán elhunyt lantosának emléket állít. A kor vezetője e célból a honvédelmi miniszterhez fordult, hogz az öntéshez szükséges bronzot a hadsereg bocsássa rendelkezésre. A nagy világból. Umberto szavolyai-aosztai herceg, az olasz király unokaöccse hősi halált halt. Hir Trocky megörőléséről. Egy orosz lap jelentése szerint Trocky megőrült és üldözési mániában szenved. A spanyol járvány bacillusa. Állítólag két francia orvos Nicolle és Lebailly feltalálták a spanyol járvány bacillusait, Szerintük a betegség okozója egy igen kicsiny mikro-orgamiznus, a mely minden eddig leirt mikrobatától különbözik. Különösen nagy mennyiségben fordul elő az orr és a hörgök által kiválasztott nyálkában. Tót étvágy. Prágai távirat szerint a Venkov c. lap amerikai lapok jelentése nyomán azt Írja, hogy az amerikai tótok elhatároztak, hogy a felszabadult Tótország fővárosává Pozsonyt teszik meg és Wilson tiszteletére Wilsonvárosnak fogják elnevezni. Bécs éhínség előtt. Hivatalosan is elismerik, hogy ha valami gyors változás el nem következik a császárváros éhínség [ előtt áll. 6220 letartóztatás és 800 kivégzés. A Pravda jelenti, hogy a rendkivüli bizottság jelentése szerint 6220 embert fogtak el és 800-at lőttek agyon. Olvassuk a bibliát. Nov. n 3. vasárnap, 46. Zsoltár. 4. hétfő, Róm. 8, 5. kedd, Jób. 5, 6. szerda, 2. Móz. 2, 7. csütört, 91. Zsolt. 8. péntek, 91. Zsolt. 9. szombat, 2. Móz. 14, 17—28. 17-22, *1-10. 1—8. 9-16. 27—31. DUNÁNTÚLI szakács- könyvet PÓTFÜZETTEL együtt bérmentve szállít 6 kor. 1 ellenében Nagy Ferencné Bakonyszentiászló. 8-10. Wellisch Béla könyvkiadóvállalata SZENTGOTTHÁRD (Vasmegye). ! Tankönyvül való bevezetésre ajánlja a Nagymélt in. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak 130.250/1913. sz. rendeletével engedélyezd I OLVASÓ- ÉS TANKÖNYVET a nem magyar anyanyelvű ev. népiskolák IV., V. és VI osztályai számára. A soproni felső ev. egyházmegye megbízásából szerkesztették : Krug Lajos, Laschober Gusztáv, Pós Lajos és Schrauf Endre tanitók. Ára 2 kor 40 fill. Szorgalmas, szerényigényü, jó erkölcsű mindenes leány kerestetik 3. tagú ev. úri családhoz. Fizetés megegyezés szerint. Cim: Schréter, Dombóvár (Tolna m) Nyomatott Wellisch Béla villamüzemü könyvnyomdájában Szentgotthárdon.