Harangszó, 1918
1918-08-11 / 22. szám
IX. évfolyam 22 szám 1918. augusztus II. «MIIHMIIIIIIWII VALLÁSOS NÉPLAP. Felelős szerkesztő és kiadó : Szalay Mihály Lovászpatona (Veszprém m.) Társszerkesztök: Czipott Géza, Németh Károly és Zongor Béla. Előfizetési Ara 86 számra közvetlen küldéssel 4 K 80 T, csoportos küldéssel 4 K. Kéziratok LOVÁSZPATONÁ-ra (Veszprém megye), előfizetési dijak. reklamAcIók a HARANQ8ZÓ kiadóhivatalának KÖRMEND-re. küldendők. Előfizetést elfogad minden ev. lelkész és tanító. „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.“ (Máté 6. II.) TARTALOM: Szalay Mihály: Márá vizeinél. (Vers.) — Németh Károly: Az uj kenyér. — A hadi adó. — A háború és a politikai élet eseményei. — Br. Poclmaniczky Pál: Ziegenbalg Bertalan. — Okszerű földművelés. — Gyermekvilág. — Tárca. Csite Károly: Kancsi Jankó szőllője. .3j Iára vizeinél.. Márá oizeinc'l sírunk, mint Izrael, Reréthink leoere, elnyelő siratag.’ Hiúnkra kiseren rekenszem nem figyel, Usak az esiünk-ráré, ránk csikergé oadak. Faterunk fegyadez, a lábunk reskadez, Urenkel tüzes szél aszalja, szikkasztja, ^zemju szemünk előli ahány ér fakadez, Mindnek jpalálesan keserű a babja. keserűségétől, £a seká kell innunk, Úgy érezzük, pegül megszakad a lelkünk. Ledig még nagy ui rár s ha elegei sirtunk, Újra neki oágpa mind iecább kell mennünk. Ma is a hit fáján fakadhat csak ere, Ezt kell eroesságul a Rabokba reini: így lesz a riz édes, a kereszt tűrhető; így indulhatunk el szebb jepet keresni. Szalay Mihály. flz uj kenyér. Megértük az uj kenyeret; nem úgy, ahogyan gondoltak és vártuk. Nincs béke. És hogy nincs béke, az megkeseríti a szánkban a falatot. A különbség csak annyi, hogy hat hete még sok háznál nem volt kenyér, ma ellenben akad — egy kevés. Egy esztendeig zaklatták és szidták-hord- : ták a termelőket, mig végre odajutottunk, hogy a gazda hombárjából akkorra szedték ki a lisztet, mikor neki gyürkőzőtt a legnehezebb munkának, az aratásnák, mikor verejté- : kezett hajnáltól éjszakáig. Bámulom azt a türelmet, azt a beletörődést, amellyel a magyar földműves a legkedvezőtlenebb körülmények között, léptennyomon gyötörve, kínozva, gazdasági munkájában hátráltatva, s megérdemelt jutalomtól sokszorosan elütve, nélkülöző családtagjaival, koplaló barmaival dolgozott, dolgozott, hogy legyen uj kenyér. Sokszorosan hallottuk már, hogy a földműves osztály a nemzet gerince. Látva, hogy ez a gerinc nem roppant össze a múlt termelési esztendő alatt, meg kell állapítanunk azt is, hogy a földműves osztályban óriási lelki erők is lakoznak, melyeket nem méltányolt eléggé sem az állam, sem a társadalom. A falusi nép a mostoha gyerek sorsában élt és él. Lehet, hogy mi, falusiak, nem tudjuk áttekinteni a helyzet nehézségeit ; nincs kellő mértékünk a megoldandó feladatok nagyságának becslésére. Annyit azonban mégis tapasztalunk, hogy egyebek mihelyt felszisszennek, azonnal megtörténnek a lépések, hogy hiányaik pótoltassanak ; a falu népe ellenben csak az esetben értesül a felsőbbség létezéséről, ha valamijét viszik, hol gabonát, hol lisztet, hol sertést, hol zsírt, hol lovat, hol szekeret, hol marhát, hol szerszámot, — hol pedig katonát. Éppen, mert a helyzet teljes áttekintése nem áll módunkban, tartózkodunk a közélelmezés bírálatától. Csak egyszerűen felemlítjük, hogy voltak családok, akik tél idején takarékoskodtak a lisztkészletükkel, nem élték fel a rendeletek szerint
