Harangszó, 1917

1917-07-15 / 20. szám

tésére 50 koronát gyűjtött ottani ismerősei i között, amelyet mint „a davosi Bergszana- | tórium vendégeinek adományát“ köszönettel nyugtatjuk s őszintén kívánunk a gyűjtőnek is, az adakózónak is gyógyulást, uj erőt, egészséget. A soproni diákotthonra özv. Imre lstvánné szül. Kiss Erzsébet gyékényesi lakos 100 K-t adományozott. Kezd tehát ennek a nemes ügynek támogatása falusi népünk között is terjedni. Reformációi beszédek. Paulik János nyíregyházi ev lelkész „Határmesgyén“ címmel a reformáció négzszázados évfor­dulójára két egyházi beszédet-és imát irt, amelyeket Scholtz testvérek adtak ki s a füzet náluk kapható Budapesten; ára 60 fill. A jeles egyházi szónok egyszerű, vilá­gos nyelven tárja elénk az első beszédben a reformáció nehéz küzdelmeit és fontos vívmányait, a másodikban pedig a jelen és jövő nagy kötelességeit. Az evang. hit- és öntudat erősítésére alkalmas füzetet meg­szerzésre melegen ajánljuk. Segédlelkész meghívások. Szabó Gá­bor budapesti és Molitorisz János rákos- palotai segédlelkészek, Kapi Béla püspök mellé kaptak segédlelkészi meghívást. Itthonról. Petőfi barátja meghalt. Kolmár József ny. főgimnáziumi tanár, Petőfi Sándor utolsó élő barátja Pozsonyban 97 éves korában meghalt. Kolmár Pápán járt isko­lába Petőfivel és Jókaival. Jeles tollforgató ember volt. A korpa elosztása. Hir szerint a korpa elosztását ezután a hatóságok közegei in­tézik. Ezek fogják megállapítani és meg­rendelni a szükséges mennyiséget. Hadvezetőségünk javaslata a hadi­foglyok kölcsönös kicserélésére. A ma­gyar-osztrák hadvezetöség az orosz, fran­cia, olasz hadvezetőségnek javaslatot tett mindama foglyok kicserélésére, akik hosz- szabb idő óta vannak hadifogságban. Az ellenséges kormányok eddig még nem nyi­latkoztak Nem lesz többé kurtavas. Őfelsége hadiparancsban elrendelte a kurtavas bün­tetésének eltörlését. Milyen lesz az uj termés Az ország minden részéből érkező jelentésekből meg­állapítható, hogy leszámítva néhány felvi­déki és nyugati megyét, jó középtermésre lehet számítanunk. Az uj kétkoronás bankjegy. Az osz­trák-magyar bank julius 9-én megkezdte az 1917. évi márc. 1 -éröl keltezett 2 ko­ronára szóló bankjegyek kiadását. Az uj bankjegy 125 mm. széles, 83 mm magas és fehér velin papirosra van nyomva. Nagy tüntetés Budapesten. Junius 27-én sok ezer főnyi tömeg nagy tüntetést ren- dezétt a választó jog mellett Budadesten, mely nagy rombolással és rablással vég­ződött. A kőszén biztosítása. A harctérről minden bányászt haza bocsátanak, hogy a télre elegendő kőszenet állíthassanak elő. — Levél Szibériából. A Protestáns Országos Arvaház igazgatója, egy volt nö­vendékétől, ki orosz fogságban van, levelet kapott, a melyből közöljük a következő érdekes sorokat: „Leírhatatlan örömben volt részem a minap szibériai orosz hadi­fogságomban. Ismerőseim egyikénél meg­láttam a Protestáns Árvaházi Képes Nap­tár idei számát. Lázas sietséggel olvastam az árvaházról szóló cikkét, miközben meg­1911 julius 15. HARANQSZÓ. I feledkezvén a lelket gyötrő nagy távolságról, | mely kedves hazámtól elválaszt, újra az árvaházban éreztem magamat, mintha most is boldog növendéke volnék, mert hiszen az árvaház nekem apátián árvának, kit anyja elhagyott, nemcsak menhelyet, hanem szeretetet is adott, azért itt a messze távol­ban is gyakran visszaemlékezem reá, a mi lelkemet mindannyis or jóleső érzéssel tölti el. Sorsunk elég tűrhető, van alkal­munk a munkára és a tanulásra. Megta­nultam németül és most tudományos német könyveket olvasgatok Fogolytáborunkban körülbelül négyezer magyar, osztrák, német és török tiszt van. Lakásul paviilonok és barakkok szolgálnak. Fentartásunkra ha­vonta ötven rubelt kapunk, abból huszon­egy rubelt kosztra fizetünk. Általában jól érezzük magunkat. Krasznojarszk, 1917. április 1. Kovács Lajos. Az ország dolgáról. Országgyűlés. Az új kormány jun 21-én mutatkozott be az országgyűlésen. Ester­házy miniszterelnök prograinmbeszédjében kijelentette, hogy az uj kormány alakulá­sának alapja a válosztói jog. A választó­jogot a kormány a 24. évtől fölfelé, továbbá a Károlykeresztes vitézeknek akarja meg­adni. A kormánynak komoly törekvése a rokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák se­gélyezésének kielégítőbb szabályozása. Föl­vette programmjába Erdély fölsegítését is. Gratz Gusztáv, pénzügyminiszter két törvényjavaslatot terjesztett elő, az egyi­ket a következő hónapokban viselendő államkiadásokról, a másikat a horvát ma­gyar pénzügyi egyezményről. A kormány progratnmjának és a törvény- javaslatoknak, amelyeket megszavaztak, tárgyalása közben a kormányt támogató pártok és a kormány ellenzéke között sok­szor élessé vált a viták hangja. Elnökké Szász Károlyt választották. Ki­rályi leirat a folyó ülésszakot bezárta és az uj, örödik ülésszakot megnyitotta Az uj ülésszakon a miniszterelnök törvényja­vaslatot terjesztett be a magyar miniszte­rek számának néggyel való fölemelésére. Kijelentette a miniszterelnök, hogy az előbbi kormány több új törvényjavaslatát átveszi az uj kormány. Alelnökké választotta a képviselőház Simonsits Elemért és Scitovszky Bélát. A nagyvilágból. A német császári pár látogatása. A német császári pár jul. 6-án meglátogatta Laxemburgban királyi családunkat. A fo­gadtatás igen fényes vo t. A fogadtatás külső pompáját azonban messze túlhaladta az az őszinte, belső melegség, mellyel a két győzhetetlen szövetséges üdvözölte egymást Gyermekeknek este otthon a helyük ! Berlinben a városi tanács rendeletet adott ki, amely azt mondja, hogy a 14 éven aluli gyermekek este 7 óra után, sem az utcán, sem semmiféle nyilvános helyiségben, vagy nyilvános parkokban nem jelenhetnek meg. A rendelet ellen vétkezőket a rendőrség letartóztatja. A bolgárok adománya. A gyöngyösi leégettek részére 50 ezer frankot küldött a bolgár kormány. A román termés. Románia megszállott területein semmivel sem gyöngült tavasz 159. óta a kedvező termésre való kilátás. Junius második felében bőséges esőzés volt s úgy az őszi, mint a tavaszi vetések kitünően fejlődtek. Szerbiában is jó termés Ígérke­zik. A katonai kormányzat nagyarányú in­tézkedéseket tett megelőzőleg, hogy minden megművelésre alkalmas talaj bevettessék. A bevetett terület most jóval nagyobb, mint a béke korszakában volt. Khinában újra megváltoztatták az ál­lamformát, mennyiben kikiáltották a csá­szárságot. A Harangszó perselye. „A jótékony Ságról pedig éa az ada kozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.“ Zsid. lev. XIII., 16. v. Harangszó terjesztésére eddig befolyt 775 45 K Újabban adakoztak : Takács Elek esp. Homokbödöge 15-80 K, Dubovay Gé- záné Sárvár, özv. Plek Józsefné Arad 10—10 K, Dénes István Nemeskolta 5 K, ifj. Kovács Ferencné Rábapüspöki, Lázár Jánosné Székesfehérvár, Ritter Frigyes Győr, Doktorics Hanor Sárvár 4—4 K, Dr. Josef Knepffel Vien 2-40 K, ifj Jáni I. Tárnok­réti, Gecsei F. Tárnokréti, özv. Benedek Lajosné Körmend 2—2 K, Tornás Andrásné Ujcsanálos, Egyed Dénesné Nemeshany 1-40— 1 40 K, kisebb Györffy Fánika Boba, Soós Péter Sopron, Lazányi Samu Bpest, Szalay Pál ev. tan. Nemesládony, Szalay Pálné Nemesládony, Busznyák Lajosné Nemesládony 1 1 K, Molnár Lajos Ne­mesládony, Molnár Jánosné Nemesládony 60—60 f, özv. Koller Imréné Pécs, Roth- fuchs Jánosné Tokaj 40—40 f, Perenyey Jánosné Nemesládony, Takács József Ne­mesládony 30—30 f, Csuka István Nemes­ládony, Horváth Józsefné Nemesládony, Kiss Samuné Nemesládony, Hollósi József Nemesládony, Hettinger István Nemeslá­dony, Kis Jánosné Nemesládony, Mesits József Nemesládony, N. N. Mezőlak 20—20 f, Barca Dénes Nemesládony, Merics Sámuel Nemesládony, Erős József Nemesládony, Mogyorósy Pál Nemesládony, Matics Sán­dor Nemesládony, Kis Ilona Nemesládony, Hollósi Ferenc Nemesládony 10—10 fillér. Összesen 85335 K. Erdélyi ev. gyülekezeteknek. Többek adománya Kapuvár 35-40 K, özv. Mészáros Bálintné Sárvár 10 K. Tanító árváknak.- Mencshelyi isk. gyér. gyűjt. 10 K, Szabó István ev. tanító Tét, Színak Karolin Szend 5—5 K. Vak katonáknak. Hausmann, és Chol- noky gyér. gyűjt. Pécs 8‘20 K, Ág. h. ev. egyház Szentgyörgy 6 K, Pidisi Márton tizedes a harctérről 4-20 K, Nagy Imre Kisgeresd, Béres Kálmán Kisgeresd 2—2 K, Szabó lstvánné Szilsárkány 1 K. Rokkant katonáknak. Ev. elemi isk. tanulóinak gyűjt. Felsőszakony 4254 K, Péter Józsefné Káld, Iván lstvánné Káld 10—10 K, Tinta Kálmán Pozsony 6-40 K, Ág. h. ev, egyház Szentgyörgy 6 K, Balogh Samu Bük 4 K, kisebb Győrffy Fánika Boba 1 K. Vörös keresztnek. Ág. h. ev. egyház Szentgyörgy 6 K. Hadi árváknak. Péter Józsefné Káld, Iván lstvánné Káld 10—10 K, Ág. h. ev. egyház Szentgyörgy 6 K, Péter Katica Gyé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom