Harangszó, 1917
1917-01-21 / 4. szám
HARANOSZÖ. 31 1917. január 21. gyülekezetbeli nők is kivették részüket. Az 1913-ik évtől kezdve minden karácsony ünnepén gyűjtést eszközöltek maguk között, önkényt, olyan célzattal, hogy a begyülendő összegből majd ők is készíttetnek valamit, pi. keresztelő követ, vagy oltárképet, vagy amit az összeg megenged. A legutóbbi karácsonykor 353 koronát gyűjtöttek, s ezzel együtt 952 koronájuk van már. Legszebb a dologban, hogy az adakozásból egyetlen egy se vonta ki magát se most, se előbb, sőt egy vegyes házasnak róm. kath. felesége is mindig szívesen meghozta áldozatát! Erről másutt is példát vehetnének! Alapítvány. A szentgotthárdi gyülekezetnél Haftl Teréz rábafüzesi lakos január 1-én hősi halált halt testvérbátyja Haftl József emlékére 100 koronás alapítványt tett. Halálozás. Polgár József a ke- szőhidegkuti gyülekezet érdemes ny. tanítója, a sióvidéki tanító kör volt elnöke a m. é. dec. 31. meghalt. F. hó 2-án temették el nagy részvét mellett Tolnatamásiban. Legyen a megfáradt, érdemes tanítónak emléke áldott, pihenése édes! Segédlelkész változások. Zsilinszky Károly segédlelkész Medgyes- házára, Solcz András turmezei s. lelkész Nógrádra, Hajdú János nyíregyházi s. lelkész Zsegnyére, Engler István Nyíregyházára kaptak segéd- lelkészi meghívásokat. Itthonról. Kik nem kapnak általános kegyelmet? A koronázás alkalmából engedélyezett általános kegyelemben nem részesülnek az árdrágító visszaélések vagy uzsora miatt elitéltek és azok, akik előzőleg szabadságvesztés- büntetésre jogerősen elítéltettek. Meddig váltják be a fél és negyed kétkoronás bankjegyeket? Az Osztrák-Magyar Bank vezetősége figyelmezteti a közönséget, hogy a kétkoronás bankjegyek fél és negyedrészét e hónap végéig a bank pénztárai még minden levonás nélkül váltják be, azután azonban már csak az annak idején közölt költségmeg- térités után fogadja el. A tavaszi burgonya-vetőmag biztosítása. Az Országos Burgonya- közvetítő Iroda mindent megtesz, hogy tavaszra minél nagyobb mennyiségű burgonya vetőmagot biztosítson a gazdaközönség részére. Lovrinban és Kisőszön vannak ilyen csírázó telepei i az irodának, amelyektől még Albánia I részére is kértek burgonya-vetőmagot. Az idén előreláthatólag 5000 vaggon áll majd az iroda rendelkezésére, az előző évi 900 vaggonnal szemben A széjjelosztás — mint előző évben — a bizományosok utján fog történni. A tejszín alkonya. A legújabb kormány rendelet szerint tejszint, (kávétejszint, habtejszint, édes tejfelt, tejsürüt, tejszínhabot), valamint általában mesterségesen felfokozott zsírtartalmú tejet természetben a közvetlen fogyasztás céljaira eladni, kiszolgáltatni vagy erre a célra egyébként I forgalombahozni tilos. Az ily cikkek, valamint általában a tej feldolgozását vagy felhasználását az Országos Köz- élelmezési Hivatal elnöke a szükséghez képest szabályozhatja. Két év után jelentkeztek. Lederer Jenő szigetvári lakos, a 19. honvédgyalogezred katonája, még a háború első hónapjaiban nyomtalanul eltűnt a harctéren és azóta semmi hir sem érkezett felőle. Felesége már régen elveszettnek hitte. Most végre, huszonhat hónap múltán levél érkezett tőle Omszkból, amelyben tudatja, hogy egészséges és hirt vár hazulról. — Nemetz István orosházai katona 1914 decemberében az északi harctéren eltűnt. Testvére a napokban kapott tőle első ízben levelet. A levélben közli, hogy orosz hadifogságba esett, és hogy egészséges A hazatért túszok. Az utóbbi tiz nap alatt mintegy 3200 asszony, férfi és gyermek érkezett vissza Romániából Brassóba — közöttük nagyon sok csángó és székely paraszt — akiket a román csapatok visszavonulásuk alkalmával magukkal hurcoltak. Hajmeresztő dolgokat beszélnek szenvedéseikről. Több székelyt gyalog vittek el Parajdról Baragánba, a román alföldre, ahol aratási munkára akarták őket fogni. Útközben a román katonák mindenüket elvették ; étlen-szomjan gyalogoltak napokon kérésztől és sokan közülük a kiállott nélkülözések következtében meghaltak. A szerencsétlenek között van Gyurka Mihály, az alsóporumbáki állami ellemi iskola igazgatója is, aki hosszú bozontos szakállával, borzalmas rongyaival toprongyos csavargónak nézett ki. A szerencsétlen agyongyötört öreg embert azonnal levetkőztették, megfürdették és átöltöztették. Elmondta, hogy Bukarestbe hurcolták, ahol négyszázad magával öt kiló paszulyt kapott enni egy napra. Máskor hideg I puliszka volt az eledelük. Őt magát I utcaseprésre fogták. A kit a védője faképnél hagy. Az erdélyi menekülők között volt tavaly a Rökk Szilárd-utcai iskolában özv. Coliban Istvánná született Ploszka Ilona is, aki egy másik brassói asz- szonnyal tüntetőleg oláhul beszélt. Amikor ezért megintették, az asszony igy szóit: — Én éppen úgy román vagyok, mint a minő magyarok önök és ezért szeretem a románokat. Verje meg az Isten a magyarokat. A budapesti törvényszék tárgyalta Rézler biró elnökletével ezt a botrányos ügyet. Mikor a brassói asszonynak hivatalból kirendelt védője, Nagy György dr megtudta, hogy mivel szemben kell védencét megvédnie, kijelentette, hogy ő nem védi nemzete gyalázóját. A védelem nélkül maradt asszony egyébként tagadta az inkriminált kifejezések használatát. A tanuk azonban ellene vallottak. A tör- i vényszék Tóth Béla dr. ügyész elő- j terjesztésére ezután özv. Colibánnét | izgatásért egy évi börtönre Ítélte és vizsgálati fogságát továbbra is fenntartotta. Az ügyész és a vádlott fe- lebbezett. Hólyagos himlőjárvány. Bihar- megyében Kabaláspatak községben nagy mértékben fellépett a hólyagos himlőjárvány. A község elöljárósága bejelentette ezt a vármegye alispánjának és gyors iniézkedést és orvosi kirendeltséget kért. Az ország dolgáról. A képviselőház ülése. Csöndes formaságok között kezdődtek meg újra a képviselőház tanácskozásai jan. 11-én Szász Károly elnöklő alelnök bemutatta a miniszterelnök átiratát, amely szerint őfelsége a király köszönetét mondott a képviselőház újévi üdvözletéért. Bemutatta a miniszter- elnök átiratát a külügyi és közös pénzügyi miniszterségben beállott változásokról. Tisza István gróf miniszterelnök benyújtotta ezután a kormány törvényjavaslatát I. Ferenc József emlékének megörökitéséről, a király és királyné koronázásáról, a hitlevél kiadásáról, a koronázási ajándékokról, végül a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott 1916. IV. V. t.-c. kiegészítéséről. Sándor János belügyminiszler a Ház ülésén a hősök emlékének megörökitéséről a következő törvény- javaslatot nyújtotta be: 1. §. Mind-