Harangszó, 1917
1917-07-15 / 20. szám
158 HARANQSZÓ. 1917. julius 15.’ A világháború eseményei. Az orosz henger, másszóval az orosz offenziva, melyet mi jól előre megjósoltunk, dacára a keleti fronton az ellenfelek folytonos barát- kozásának megindult. Kerenszki ez a vérszomjas cár, lelkes szónoklatokkal és ellentmondást nem tűrő parancsszóval küldi offenzivába, a tüzbe a halálba oroszok százezreit, akiknek jogot, békét és szebb jövőt Ígért. Mi ez? Minő rettenetes játék ez ? Az orosz kormány a megindított offenzivával, Anglia parancsszavára, egyenesen a forradalom eredményeit teszi kockára. Mig Anglia egyre tüzeli Oroszországot s a többi államokat, addig magában Angliában a munkásnép kezdi unni a háborút. Hasonlókép a franciáknál oly nagy már a békevágy, hogy törvényeket csinálnak azok ellen, akik a háború befejezését sürgetik. A szerencsétlen Görögország, amelyet két év óta fojtogattak az antant hadai, végre maga is, mint nyílt ellenség részt vesz a háborúban. A mi harctereket illeti keleten az első, s mint a haditapasztalatok mutatják, legveszedelmesebb roham, amelyet az oroszok túlnyomó erőben levő tömegekkel intéztek immár összeomlott. Az ötszörös és sok helyütt még nagyobb túlerő sem tudta falainkat megingatni, embereink még ott is helyt álltak, ahol az állások helyén már csak gránáttölcsérek voltak. Csak Zbo- rov falunál, ahol az áruló csehek állottak dicsekedhetnek az oroszok ideiglenes helyi sikerekkel. íme a csehek újból tanúságot tettek arról, mennyire érdemesek arra a császári kegyelemre, melyben csak az elmúlt napokban részesültek. A cseh árulás következtében hány derék magyar esett ismét fogságba, hány lelte hősi halálát ? ! Nyugaton is egyre tartanak a véres csaták. A németek azonban szilárdan tartják állásaikat, sőt hetenkint több ezer foglyot szállítanak be. Macedóniai arcvonalon nagyobb cselekmények lapunk zártáig nem voltak. Levegőben és vizen is egyre tart az elkeseredett küzdelem. Legutóbb a németek újból átrándultak Angliába és ott a katonailag fontos terepek között a ledobottbombákkal iszonyatos pusztításokat vittek véghez. A búvár- hajók is mindinkább szorítják a hurkot az antánt nyakán nap-nap utáni fényes eredményeikkel. Az egyház köréből. Előfizetési felhívás. Tisztelettel értesítjük szives olvasóinkat, munkatársainkat és jóbarátainkat, hogy a reformáció jubileumára való tekintettel a második félévre kivételesen előfizetést hirdetünk, hogy minél többeknek alkalmat adjunk a reformáció megismerésére s az evang. hitben való erősödésre. Ebben a félévben sorra kerülnek a következő cikkek: a reformáció története, a magyar reformáció, Luther családi élete, Luther mint költő, Luther jelleme, választó tanók, egyházunk mai helyzete, a reformáció szempontjából különösen fontos bibliai helyek rövid magyarázata, reformátorok nyilatkozatai stb. Ezen kívül összefoglaljuk a háború eseményeit, közlünk költeményeket, elbeszéléseket, híreket egyházunk köréből, az országból s a nagyvilágból. A második félév a julius 15-én megjelenő 20-ik számmal kezdődik s a lap a nyári hónapokban kéthetenként, a téliekben hetenként jelenik meg. Előfizetési dija közvetlen küldéssel 1 kor. 80 fill., csoportos küldéssel 1 kor. 50 fill., katonáknak 1 kor. Mivel azonban sem anyagi erőnk, sem papiros raktárunk nem bírja ki a kárba vesző mutatvány- számok nyomatását, bizalommal kérjük minél előbb a megrendelések bejelentését, Megrendelések és befizetések a kiadóhivatalhoz Kör- mend-re (Vas m.) küldendők. Mutassák meg olvasóink ezt a lapot és felhívást ismerőseiknek és szerezzen mindenki legalább egy előfizetőt, hogy a jubileumi évben minél többen hallgassák a Harangszó ébresztgető, erősítő szavát. Lelkészavatás. Scholtz Gusztáv püspök több végzett theologust avatott föl leikészi szolgálatra junius hó folyamán a budai templomban Igazgató választások. A dunántúli egyházkerület iskolai nagybLottsága legutóbbi gyűlésén, Sinkó Endre tanitóképezdei tanárt választotta meg igazgatónak, a soproni tanítóképző intézethez. — Ugyanekkor a kőszegi leányiskola igazgatójául Arató Istvánt, az ottani helyettes igazgatót választották meg Szatmárnémetiben megható ünnepség keretében iktatták be leikészi állásába az uj lelkészt Matyuga Kamiit. Kitüntetés. Homola István kassai lelkészt a vörös-keres t II. osztályú díszjelvényei tüntették ki. Uj tábori lelkész. Mezei József felszentelt lekészt tábori szolgálatra rendelték ki. Műkedvelő előadás. Az ujmalomsoki középiskolai ifjúság junius hó 17-én d. u. 4 és este 8 órakor rokkant és vak hőseink javára jól sikerült műkedvelő előadást rendezett. A nemes céltól fel lelkesített ifjak előadták Áltai Margit: „Mese egy királykisasszonyról“ cimü művét, melyben a szereplők voltak: Kecskés Karolina, Kovács Piroska, Csapó Lídia, Orbán Mariska, Varga Etelka, Balogh Ilona, Szűcs Karolina, Kecskés 1 us, Szűcs Irén, Kecskés Zoltán, Orbán Pista, Ko.ács Pista, Orbán Lajos. Színre került még Pásztor József: „Hadi árvák“ cimü müve, melyben : Varga Etelka, Orbán Mariska, Kovács Piroska, Orbán Pista, Kecskés Zoltán, mint főszereplők meghatóan mutatták be a háborús darab jeleneleit. Orbán Pista még szavalattal, Kecskés Karolina és Csapó Lídia magyar tánccal szórakoztatták a közönséget A tanulságos szép előadás anyagilag is kedvező sikert ért el, amennyiben 300 koronát jövedelmezett a fenti nemes célra. Az uraiujfalui gyülekezetben a háborús jótékonyság oltárára eszközölt gyűjtés eredménye 245 K. Nevezetesen Uraiujfaluban befolyt: 59 20 K, Felsőpatyon 52 2Í) K, Terestyénjákfán 3620 K, Zsédenyben 31 K, Ivánegerszegen 29 K, Szentivánfán 2840 K, Hegyfalun 9 30 K. A 245 koronából háborúban elpusztult evang. gyülekezeteink, valamint károsodást szenvedett evang. lelkészeink s tanítóink javára elküldetett 150 K, az Orsz. Hadigondozó Hiv. rendelkezésére 70 K és pedig rokkant katonáknak 20 K, hadiözvegyeknek és hadiárváknak 20 K, vak katonáknak 15 K, tüdőbeteg katonáknak 15 K, végül a „Vöröskereszt-Egyesületnek“ háborús alapjai javára 5 K. A reformáció 400-ados évfordulója alkalmából a „Gyámintézet“ javára eszközölt össz-gyülekezeti gyűjtés pedig 214 koronát eredményezett. A jókedvű adakozókon nyugodjék meg a jóságos Istennek lelki és testi áldása 1 A gyékényesi ev. egyház javára újabban a következők tettek, vagy hagytak végrendeletileg alapítványt: Ritecz János bandér elhunyt szülei és testvérei emlékére 300 K, néh. özv. Nagy Józsefné és néh. Ritecz Kata 200—200 K, Ritecz Sándor (Sándor) elhunyt gyermekei emlékére 150 K, Korcsmár András 100 K, Balázs György elhunyt felesége emlékére 50 K. Összese í: 1000 K. Kitüntetés. Wallner Lajos a soproni posta-távirda igazgatóság számvizsgálója, lapunk előfizetője, az ellenség előtt, nehéz körülmények között tanúsított kiváló szolgálataiért a koronás arany érdemkeresztet kapta kitüntetésül. Ebből az alkalomból mi is szívből köszöntjük. A Harangszó ügye egyik svájci gyógyíelepen. Horváth Sándor lapunk munkatársa, aki már hosszabb idő óta a svájci Davosdorfban keres gyógyulást, a Harangszónak katonáink közt való terjesz-