Harangszó, 1917
1917-02-25 / 9. szám
68. HARANQSZO. 1917. február 25. Ehhez a levélhez csak annyit jegy- zilnk meg, hogy amilyen szívesen szereznénk minél több katonánknak örömet és amilyen köszönettel fogadjuk a küldött adományt, olyan sajnálattal kell kijelentenünk, hogy a kérést a jelenlegi körülmények között legjobb szándékunk mellett sem tudjuk teljesíteni. 35 tábori lelkészünknek küldünk 10 — 10, illetve néhánynak 20—20 példányt, ezen kivül vannak a hazai katonai kórházakba küldött ingyen példányok. A Harangszó perselyéből többet tenni nem tudunk, pedig szívesebben küldenénk minden tábori lelkésznek 100 példányt. Mikor a nyomdai költségek nagy drágasága mellett az előfizetések is messze mögötte maradnak a kiadásoknak, még nagyobb áldozatot nem vehetünk magunkra. Katonáink ellátása az egész egyház feladata volna. A Luthertár- saság azonban, amely ilyen feladatokat teljesít, a háború óta 51.000 kor. értékű imakönyvet és vallásos iratot osztott ki katonáink között, tehát többet ő sem tehet. A nöegy- letek, belmissziói egyletek,gyülekezetek és egyes jő szivü hivek tehetnék csak lehetővé, hogy lapunk minél több katonánknak vigyen a harctérre és kórházakba vigasztalást és szórakoztatást. Erdélyi magyar hitrokonainkért. Az erdélyi határszélen 12 evang. csángó-magyar gyülekezetünk van, amelyek a román betöréssel siralmas helyzetbe jutottak. Hitrokonaink rettenetes Ínséggel, nyomorral küzdenek. Ök valamennyiünk helyett szenvedtek és szenvednek, tehát valamennyünk- nek segítségére számithatnak. Igaz, hogy most sok felé kell áldoznunk, de azért ne restüljünk meg a jótéteményben. Küzdő katonáink is alig végeznek egyik ütközettel, már másik várja őket s nekik sem szabad ebben a még nagyobb áldozásban megres- tülniök. A szives adományok a Harangszó kiadóhivatalához Körmendre küldhetők s mi azokat rendeltetési helyére juttatjuk és lapunkban nyugtázzuk. E célra eddig belolyt: rábaszent- tamási leányegyház 205 K, Kühár József Mezővár 5 K Van valakije a harctéren, vagy a sebesültek közt a kórházban ? Úgy fizessen számára elő a HARANG SZÓRA. Vigasztalást, szórakozást küld neki minden egyes számmal. Fuj fi bóra. Irta : Endreffy János. Az öreg honvédokat indultunk keresni hármasban : a katolikus, a zsidó pap, meg én. Valahol ott kell ta- nyázniok a fenyves erdő körül, azt tudtuk. De nem oly könnyű rájuk akadni. Lépten nyomon katonába botlik az ember, az egész vidék tele van bakával, tüzérrel, huszárral, osztrákkal lengyellel, magyarral, — s épp ezért oly nehéz a nagy sokaságban megtalálni azt, akit az ember éppen keres. Szegény, jó öreg honvédek, Isten tudja mióta nem voltak már a templomba ! Milyen jól fog esni nekik hallani Isten Igéjét: erejét, vigaszát, bátorítását. Be vannak ékelve többnyire osztrákok közé, kiknek papjuk nem bírja a szép magyar nyelvet, a a magyar honvédnak pedig hiába beszélni más nyelven. Különösen én fűztem a honvédekhez kedves reményeket, tudom azt, hogy messze környéken nincs protestáns tábori lelkész, az az egy is, .aki a szomszéd faluban volt, messze elkerült Csendesen bandukoltunk a köves országúton. Az ut széle müsövénnyel volt szegélyezve, hogy eltakarja az ellenség szeme elől a járó-kelőket. Az Adria felől hüs szél kezdett fújni s mi tele tődővel szívtuk a jó, friss, sós tengeri levegőt. A szél egyre erősebb és erősebb lett, ugyannyira, hogy mélyen .a fejünkbe kellett huzni a sapkát, hogy el ne fújja s összébb gombolni a köpönyeget a metszeni kezdő hideg ellen. Fuj a bóra Furcsa vidék ez a köves szlovén karsztvidék. Tél úgyszólván soha sings. A tél mindössze annyiból áll, hogy esik az eső és fuj a bóra. Februárban pedig máris megjön a tavasz. Terméketlen vidék, csak hellyel-közzel terem egy kis szőlő, még kevesebb kukorica, aztán semmi. A kőtáblák között ha csak egy darab földecske is ki árgállik, máris bevetik a szorgalmas, vallásos szlovének Többnyire a szőlőből élnek. Van marhájuk is, de legelő alig. Annál szebbek a házaik. Persze mind kőből. Van elég itt, nem kell vele spórolni. Még a melléképületek is kőből vannak csinálva. Házaik többnyire emeletesek, anélkül azonban, hogy az épület ki- | vtilről az emeletes ház benyomását keltené az emberben. Fuj a bóra s jelenti, hogy nem- j sokára itt lesz a tavasz. A tenger l fodros, bozontos s kéken csillog a háttérben. Már a szélnek nekifeszülve megyünk, olyan az ereje. Eszembe jutott a szomszéd hadosztály tábori rabbija, aki mesélte, hogy őt kétszer lefújta a bóra a lóról. Még tréfálva jegyeztem meg neki, hogy de gyengén ülhetett a lovon !... Most már látom, hogy tényleg nem kell éppen rossz lovasnak lenni, hogy az ilyen erős bóra kibillentse a nyeregből. Már izzadni is kezdünk, úgy küzködünk a széllel. Egyszer csak jön egy elemi ős-erős fuvás s mi mind a hárman meghökkenünk és állva maradtunk Megállított a szél, pedig teljes gőzzel mentünk, mélyen lehajolva a földre. Az emberi tehetetlenség érzete kezdett bontakozni a lelkemben. Menynyivel erősebb, hatalmasabb az Isten, mint a pökhendi, önistenitő, bűnös emberiség! És hogy érezteti velünk erejét, hatalmát, fölényét a természet minden titkában, végtelen tengerben, bóra hívásában I A metsző szél könnyeket sajtolt ki szememből. Nézek jobbra, nézek balra: könnycseppek csillognak a rabbi szép fekete szakállábán s a katolikus páter simára borotvált képét is beerezte a szemgödréből szét- fujt könnypatakocska. Ne sírj, kenyeres pajtás! — fordítom a szót vígra a zsidó rabbihoz — lesz ez még máskép is! — Pláne, ha ily sipkát nyomnak a fejedre, mint ez itt! — válaszol a rabbi s az útfélre mutat. Egy hatalmas vasdarab feküdt az utszél sarában. Talián huszonnyolcas gránátnak a kupakja. Szörnyű alkotmány. A dereka felrobbant, a vége lepattant róla. Hegyes, mint a karó, vastag, mint az ember dereka. Sisak formát mutat a kihegyesedő csúcsával. Ketten is alig bírunk vele. Nem volna jó ilyen sipkát viselni, abban megegyezünk mind a hárman. Az útfélen jobbra is, balra is gránátlyukak. A talián tüzérség müve. Tele vannak kisebb nagyobb vasdarabokkal, A front katonája, ha arra megy, oda se néz már. Megszokta. Lyukas a föld és a szikla mindenfelé erre. Fogják csodálni, bámulni a jámbor szlovének, ha visszajönnek kis falu- jokba a békében. Végre megtaláltuk az öreg honvédeket. Örömmel várják a vasárnapi istentiszteletet. Tényleg nem volt részük régen már benne. Csak arra kérnek, hogy ne vasárnap délelőtt, hanem délutáni legyen az istentisztelet. Szombaton egész éjjel dolgoznak a lövészárok szikláival, aludhassanak
