Harangszó, 1917

1917-12-02 / 32. szám

262.

pedig főként eddig való támadó arcvonaluknak keleti felén: Craonne és Berry au Bac között.

Az angolok támadását azonban nem lehet lekicsinyelnünk. Főként az a körülmény, hogy nemcsak az első hanem még a második napon is újabb területnyereségre tudtak szert tenni, mutatja az áttörési kísérlet komoly voltát. A harmadik és negyedik napon azután helyben voltak a német erősítések, ismét megacélosodott a német védelem s az angoloknak állítólag egészen friss erőkkel folytatott támadásai egy talpalatnyi teret sem nyertek. Az első két napon a Byns tábornok vezetése alatt álló 3 ik angol hadsereg 8 kilométer mélységben és 12 kilométer szélességben tudta benyomni a német arcvonalat. A foglyul ejtett németek száma 8000 fő, tehát az összes veszteség legalább egy hadosztályra becsülhető.

Az angol támadások folytatódását biztosra kell vennünk. Sőt a mai jelentésből ítélve, amely szerint a francia front különböző részein is jelentékenyen fokozódott az élérikség, lehetségesnek kellene tartani azt is, hogy a franciák is az eddig valónál nagyobb mértékben fogják az angolokat párhuzamosan támogatni.

Az olasz fronton igen nehéz megítélni az események jelentőségét. Vagy csakugyan állóharcra kerül a sor (de ez kevéssé valószinü) vagy pedig

bizonyosnak és igaznak tartom, amelyen érdememen kívül bűneim bocsánata,“ kegyelem és üdvösség biztosittatik nekem a Krisztus által.“ A mi hitünk tehát bizodalmas bfe- lefogódzás Isten kezébe azzal az erős gyermeki érzéssel és meggyőződéssel, hogy mint jó atya nem taszítja el méltatlan gyermekeit sem, hanem a részünkre örökségül szánt és ígért bocsánatot, kegyelmet és üdvösségét, nem ugyan a magunk érdeméért* hanem Krisztus érdeméért megadja nekünk. Ez a hit azonban nem betanulással, nem ránk erőltetve válik hitünkké, hanem ha a szentrásból és belső meggyőződésből azt kell Lutherrel vallanunk: itt állok, nem tehetek másként, mert ha mást hinnék, lelkiismeretem ellen cselekedném, így lesz a kath. egyházi hittel, vagy tömeghittel szemben a mi hitünk az egyes embernek öntudatos, egyéni hitévé, amelyért aztán mindegyik hivő maga felel meg Isten és emberek előtt.

Folytatjuk.

HARANOSZÓ.

1917. december 2.

ahhoz hasonlítjuk a helyzetet, mint amikor két erős ember a sötétben egymásra akad és halálos csöndben, de annál nagyobb erőfeszítéssel ölre menve, némán, de irtózatos küzdelmet folytatnak. Az ellenséges erők számára a sztratégiai helyzet, mint már ismételten kifejtettük, nem kedvező és alig hihető, hogy Diaz tábornok saját jószántából határozta el magát arra, hogy már az adott helyzetben tartósan próbáljon ellenállni. A kezdeményezés annyira a miénk, hogy az ellenség védekezésének mikéntjét, sőt még erőelosztást is mi diktáljuk Ellenállásából hiányzik a belső erő és azt kell hinnünk, hogy az olasz ellentámadások igazán csak arra jók, hogy hiábavalóan elhasználódjanak, az olyan olasz erők, amelyek hátrább talán jobb szolgálatot tehettek volna. Ez erők kimerülésével azután elkö- vetkezhetik olaszországi offenzív nyomásunknak a tetőpontja, amelyről az olasz lapok már ma rebesgetnek.

Jegyezzünk hadikölcsönt!

Riadó.

A fejünk felett kong a vészharang... Talpra legények! Mind, mind ki a síkra! Emésztő lángok csapjanak bár égig,

5 forrón, tüzesen hulljon bár a szikra.

Ne legyen köztünk hitvány, gyáva lélek. Ki meg nem értve az Idő szavát, Röghöz tapadtan lenn csúszik a porban, Amig a többi szirttetőre hág.

hátunk mögött hagytuk a vak homályt. Sugárzó, égi fény felé megyünk. Boldog jövendő izzó, szent fényétől Hadd ittasodjék meg a két szemünk!

Győzelmi kürtök riadozzatok 1 Talpra legények I... Itt a pillanat I... Fesse bár vérünk pirosra a rétet,

Csak édes hazánk — az legyen szabad! Harctér. Horváth Imre.

Olvassuk a bibliát

Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a leyfőbl? kincw Tanyát a sátán fűtőit ott,

Dtí Isten nem lel hajlékot.

Dec

2 vasárnap, Jelenések

n

3. hétfő,

4. kedd, „

V

. 5. szerda, „

n

6. csütört., „

n

7. péntek, „

n

8. szombat, „

1, 1—8.

1, 9-20.

2, 1-5. 2, 8-11.

, 1-6

3, 7-13. 3, 14-20.

Jóska záloga.

Elbeszélés. Irta: Csite Károly.

Másnap este aztán magát a Bimbóba, illetve annak árán szerzett ruházatba bujtatva, beállított Pityer Ferkóval, a keresztapjával pipás Kis Mihályékhoz kérőbe.

Szives fogadtatásban részesítették őket. örzse néni azonnal asztalt terített számukra. Mihály gazda pedig a kulacsot kerítette elő Jóskát azonban valami igen nyugtalanította. Ugyanis egy vetélytárs félét talált már ott, még pedig Benkő Bálint a biró fia vo't az s igen furcsán mosolygott { össze Juliskával, Mihály gazda pi- sze-orru leányával, a mint beléptek hozzájuk.

Jó ideig bátortalanul, akadozva folyt a beszéd, tudniillik Jóskáék részéről, az időjárásról, szántásról, vetésről és más hasonló érdekes miegyebekről, mig végre az evést befejezték, a kulacs is jócskán kiürült és a fali óra mutatója is egynéhányszor megtette körútját, (ha nem is annyiszor, mint Jóska kínos gondolata a leánykérés dolga körül.)

Jóska többször is figyelmeztette keresztapját a megkéréshez szükséges bevezető szavak megtételére, még pedig csizmája orrával. Keresztapja « szintén bátor ember lévén, viszont Jóskát biztatta a könyökével. Addig- addig biztatták igy egymást, mig Mihály gazda elkezdett ásitozni. Az ásitás pedig a legragályosabb betegség lévén, egy-kettőre versenyt tátogatták mindannyian a szájukat. Jóska feje körül erőszakos kitartással röpködött valami éjibogár. Isten őrizte, hogy még addig be nem repült a többször nyitva, mint csukva tartott száján. — No most, itt az idő, most vagy soha! mert még valami veszedelem ér, — gondolta Jóska s nagyot nyelt; fekete pörge bajuszát csipkedve, imigyen vezette be a jövetelére vonatkozó szót:

— Hát . . izé. . . elgyüttem, Mihály

bátyám! j

— Jól tetted, édes öcsém. Vártalak.

— Mihály bátyám úgy is tudja, miért gyüttünk ?

Biz’ nem másért, csak azért, a mit múlt vasárnap Ígért, ha nem másította volna meg szavát.

— Nem én, Józsi öcsém. A mit én egyszer kimondok, hótomig a mellett maradok.

— Igaz ember kend 1 — szólalt meg Pityer Ferkó is.

— Én má’ csak ilyen vagyok; — I folytatta Mihály gazda mosolyogva,

i