Harangszó, 1917
1917-01-21 / 4. szám
26 HARANQSZÖ 1917. január 21. szági Kapernaumba rendelte szolgálattételre. Engedelmeskedett a kapott parancsnak, mert tudta, hogy mint katona »hatalmasság alá vetett ember« ő is. Pedig sokan talán zúgolódtak volna az ilyen rendelkezés ellen. A zsidókat a rómaiak lenézték, megvetették. Különben is a zsidók felette ingerlékeny és lázadozó nép voltak, akikkel könnyen lehettek a megszálló hadseregnek kisebb-na- gyobb kellemetlenségei, összekoccanásai. Azonban a római parancsnokságnak szerencsés keze volt, mikor ezt a tisztet választotta ki. Jóakaró barátja lett a népnek, ahová került. A kapernaumi zsidóság vénei állítják ki róla a bizonyítványt, azt mondván Jézusnak felőle: »Szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát is ő építette nékünk« (Luk. 7, 5.). Tehát nemcsak hogy tiszteletben tartotta a zsidónépnek, e leigázott fajnak szokásait, nyelvét és vallását, hanem még áldozni is kész volt a maga vagyonából azért, hogy a lakosság művelődését előmozdítsa, hitéletét mélyebbé tegye. Szeretettel fordult a néphez, szeretet gyakorolt, s szeretetéért szeretetet, ragaszkodást, elismerést nyert jutalmul. Biztosra veszem azonban, hogy szeretete nem fajult el gyöngeséggé; katonái ébersége, lelkiismeretessége nem lazult meg; erős kezekkel tartott rendet és fegyelmet századában is, meg a polgári lakosság körében • is. Amint ő maga engedelmeskedett a felette álló hatalmasságnak, épen úgy magától értetődőnek tartotta azt is, hogy az ő alantasai kifogástalanul és azonnal teljesitik parancsolatait. »Vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek: Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljő; és az én szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi.« A seregben fegyelemnek kell lenni. A parancs parancs, az alól kibújni nem lehet és nem szabad Én igazán nem szerettem volna annak a vitéznek körében lenni, akinek ez a százados a kapernaumi kaszárnyában azt mondta: Eredj el, és nem ment el; vagy azt mondta : Jöszte, és nem jött el. Sőt azt hiszem nem akadt, aki olyan vitéz lett volna, hogy a századosnak mert volna nem engedelmeskedni. Kemény katona volt a szolgálatban, de jó bajtárs is. íme a szolgája nagy kínokat szenved, betegen fekszik, és a százados maga megy, fárad, hogy szolgája kínjaira enyhülést szerezzen. Az ilyen feljebbvalóért azután tűzbe megy a legénység. Mert látja, hogy kérlelhetetlen ott, ahol a szolgálat érdekeiről van szó, de hű bajtárs, szerető atya, édes testvér, ha a katona segítségre szorul. Hát nem pompás katonatükör ez a kapernaumi százados? Nem tanul- het-e tőle ma is minden magyar katona igazi katonai erényeket ? Pedig még hátra hagytam két szép tulajdonságát, a két legszebbiket, amiket külön ki akarok emelni Nincsen benne semmi kevély há- nyivetiség, hetykeség, nyegleség. Ke-" resztyén módra alázatos. »Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jöjj.« Ezt mondja Jézusnak az, akiről a kapernaumi zsidó vének állítják • »Méltó, hogy megtedd néki.« Ki tud ilyen alázatos lenni ? Csak az, akinek érdemei vannak, akiben van belső érték, lelki gazdagság. Az üres szi- vüek és üres fejüek nem alázatosak, mert sejtelmük sincs arról, hogy más ember szivében és agyában több rejthetik mint az övökében. Mások érdemeit nem ismerik el, mivel maguknak nincsen semmi érdemük. Az alázatosság, mely felismeri . és elismeri a mások vitézségét, hősiességét, bátorságát, érdemes voltát, szintén egy nagy katona erény, mert az alázatosság adja meg a feljebbvalónak azt az éles látást, amelyik észreveszi az igazi érdemet s a dicsérete nem csupán önmagát találja méltónak, nem gondolja, hogy ő egymaga nyerte meg a csatát, egymaga törte át a frontot, egymaga hódított területeket. Az alázatosság elsőrangú katonaerény, mert az alázatos katona törekszik mind nagyobb rendre, lelkiismeretességre, pontosságra. A másik kiváló szép, legszebb tulajdonsága a kapernaumi századosnak a hit. »Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet.« így dicséri meg Jézus a századost. A vallásos hit a katonának legdrágább kincse. Az Istenbe helyezett bizalom, a Jézus megváltói erejébe vetett hit az erőnek, a vigasztalásnak, a kitartásnak forrása. És mennyire rászorul a katona erre a forrásra! Legyen keresztyén testvérem neked is nagy hited. Kövesd a kapernaumi százados nyomát, az elvezet Jézusodhoz. A kapernaumi százados a katonáknak fényes és tiszta tüköré. Van valakije a harctéren, vagy a sebesültek közt a kórházban ? Úgy fizessen számára elő a HARANGSZÓRA. Vigasztalást, szórakozást küld neki minden egyes számmal. Gazdag1 kalászok. »Aki szabadulásért és segédeimért imádkozik, legyen meggyőződve, hogy Isten segíteni tud és fog is; de mégis tegye kívánságát Isten akaratától függővé, hogy ha Isten dicsőségére nem szolgál, vagy üdvösségünkre nézve hátrányos, amit kérünk, akkor azt a keresztet inkább szívesen türj.ük és hordozzuk még tovább is.« Luther. íjí '»Aki igazán hisz, az helyesen imádkozik is; aki igazán nem hisz, az a valódi imádkozáshoz sem ért.« Luther. * »Ez az igaz hit, az igaz alázatosság, melynél fogva méltatlanságunk miatt aggódunk, de el nem csüggedünk. Mind a kettőt követeli az Ur, hogy egyrészt büszkék ne legyünk, másrészt kétségbe ne essünk, hanem erős hittel bizzunk a kegyelemben.« Luther. * »Bölcsesség, ész és tanultság meg az irótoll kormányozzák a világot. Ha az Isten megharagudnék s minden tudóst elvenne a világtól, akkor bizony bestiákká és vad állatokká lennének az emberek; akkor nem volna sem ész, sem jog, hanem merő rablás, lopás, gyilkosság, paráznaság és kártékonyság. Aki birna: marná. A csőcselék szeretné, ha egy bölcs és tudós ember és prédikátor sem volna, hogy élhetne kénye-kedve szerint. Pedig ha ez megtörténnék, elpusztulna a világ, mert értelem, bölcsesség és törvények nélkül még a törökök és tatárok sem élhetnek. Ahol emberek vannak, ott jognak, törvénynek és rendnek is kell lenni, különben medvékké, farkasokká, oroszlánokká és vadállatokká válnának.« Luther. Csóti Péterné cipője. Elbeszélés. Irta: Szalay Mihály. A menyecske elringatta a gyereket, kendőt dobott a nyakába és haza szaladt az anyjához. Az öreg asszony ott gubbasztott hátul a ládán ; a fia": ifjabb Csóti Péter pedig diófalevelet meg mogyorófalevelet vágott az asztalnál a dohány közé. A diófalevelet, hogy erősebb legyen, a mogyoró levelet, hogy gyöngébb legyen, mind a kettőt pedig, hogy minél többször lehessen rátölteni. Hogy ezt a cudar háborút még a dohányos embernek
