Harangszó, 1917

1917-11-18 / 30. szám

242.

ilyenkor azt mondta: Lehetséges,

hogy az 1917-dik év hozza meg a döntést.

Az 1917-dik esztendő vége felé közeledik. És mit látunk ? A vérontás vadságából, eszközeinek kegyetlenségéből semmit sem engedett. Az ágyuknak oly rettenetes döreje ráz- kódtatja meg még mindig itt is, ott is az eget és a földet, mintha az ördög csak ezután készülne még elárverez- tetni a világot. Pedig itt az ideje, hogy végre megálljon az a lavina, mely teljes megsemmisüléssel fenyegeti a világot. Nem mehet vég nélkül tovább ez a minden méretet meghaladd embermészárlás. A konok gyűlöletnek s az ádáz vérontásnak is kell, hogy határa legyen. Határa, mert a viszonyok, az események minden tekintetben megértek. Megértek pedig nem talán egy újabb döntésre, hanem a békére.

Az orosz gőzhengfer összeroppant. Az orosz hadsereg, melybe az antant minden reményét veté szétbomlóban. Az orosz katonákat semmiféle hatalom nem tudja többé a harcvonalban, a lövészárokban megtartani. Minden felfegyverzett orosz, haza kíván menni az eke szarvához. Békét akar a sokat szenvedett orosz nép. Békét, azért tér át újból a forradalom útjára, rombol és pusztít elkeseredésében, oda haza. Nyugaton a németek frontját átkarolni lehetetlen. Az a német-TT^nra^iTTá

...—;• =q&

1

517—1917.

■..rTrsg7|rm= :nv

Luther jelleme.

Irta: Németh Károly.

Luther mivel tudta, hogy Isten akaratából, Isten parancsára cselekszik, hogy bátorságát, erejét és kitartását Istentől kapja, azért szivből alázatos volt. Másoknak az érdemeit mindig készséggel elismeri és hirdeti: önmagáról, a maga tehetségeiről csekély véleménnyel van. Olyan kevésre becsüli önmagát, hogy eleinte írni és prédikálni is alig mer; prédikálás után elégedetlen önmagával s jobb szeretné, ha könyvei mind feledésbe mennének s csak a Szentirást olvasnák az emberek. Egész életmunkájáról ezt mondja: „Mindez Isten akaratából történt. Én magam soha nem merészkedtem volna a pápát s az embereket megtámadni és felharagi- tani. Engem úgy vitt bele az Isten mint a lovat, amelyiknek szemei be vannak kötve.“

HARANGSZÓ.

páncél ott minden pokolnak ellentáll. Délkeleten sem a román, sem a szaloniki sereg célt nem ér el. Konstantinápoly nem egyhamar lesz már az angoloké. Bennünket is alig lesz képes az antant felosztani, feldarabolni már! Világos tehát, ha minden francia kipusztul is, ha még annyi százezer olasz fogságba kerül, ha még annyi millió orosz meghal is, a központi hatalmak ellen.szőtt pokoli terve az ántántnak még sem sikerülhet, mert velünk az erkölcs, a történelem igazsága, velünk az Isten. S ha Isten velünk, kicsoda ellenünk ? 1 Megértek az események a békére, vallottuk tavaly a békejobb felajánlásakor, valljuk most is, amikor hü szövetségeseinkkel együtt merészen és bátran, győzelem ittasan a hitszegő olasz féltett kincséhez, Velence kapuihoz közeledünk.

Megértek az események a békére: keressétek azért a békességet, hangzik onnan felülről is felénk a mélységes gyász, a nehéz bánat, a sok aggodalom, nélkülözés, gond sötét fellegein keresztül a szózat. De mindhiába ! Az ördög e szózat hallatára is, a gyülölség bilincseibe verve, továbbra is csak fogva tartja a tehetetlen lelkeket odaát.

Mi tévők legyünk ? Mig a különböző harctereken vitéz szövetségeseinkkel egyetemben győzelemről győzelemre, lépésről lépésre fáradhaIsten és emberek előtt való nem tettetett alázatossága kedvessé tette Luthert Isten és emberek előtt. Mikor meghalt, s a templomban a gyászbeszédet tartották felette, az egész gyülekezet olyan hangos sírásra és zokogásra fakadt, hogy elnyomták a szónoknak szavait. Végtelenül szerette a gyermeket. Luther családi élete az egész ke- resztyénségnek drága kincse, amely sokakat gazdagított és sokakat gazdaggá tesz ezután is. János fiához irt levele olyan gyengéd lélekről, meleg szerétetről gyermeteg kedélyről tanúskodik, hogy már magában elegendő mindazoknak a rágalmaknak leverésére, amellyel képét bemocskolni akarják ellenségei. Igen szerette a barátságos társalgást; nem azért, hogy fényes tehetségeivel tündököljön, s vendégei felett uralkodjon, hanem lelki szükségletből. Sokat betegeskedett, sokféle gondja-baja volt, mindenfelől támadások, igen nemtelen és igazságtalan támadások érték, de szenvedéseit, gondjait nem éreztette környezetével; panaszokkal vádak1917. november 18.

tatlanul közeledünk a végső diadalhoz a békéhez, addig ide haza nekünk sem szabad megfáradnunk a béke ügyének munkálásában.

És itt különösen fontos szerep vár most reánk protestánsokra a protestáns egyházakra, azokra, kik az örökké való igének, a tiszta evangéliomnak a szolgálatában állunk. Lapunk f évi

22-ik számában »Protestánsok a békéért« cimü cikkünkben többek között azt irtuk: »a béke ügyének mun- kálását és ebben egyházunk közreműködését szükségesnek és egyházunkhoz méltónak is, egyházunk lényegbeli és becsületbeli kötelességének is tartjuk . . Hisszük, hogy magyar protestáns egyházaink nem vonakodnak és nem késlekednek tovább a béke ügyének munkálásában.« Jól esik most leszögeznünk a tényt, hogy ezúttal igénytelen, gyönge szavunk nem volt kiáltó szó a pusztában. A legilletékesebb helyen meghallgatásra talált. A most Budapesten megtartott egyetemes közgyűlés Upsalában dec. 14-én tartandó evangélikus kongre- szusra, amelyen a semleges és a hadviselő államok ev. egyházai a békét óhajtják propagálni a magyar evang. egyház képviselőjéül a közgyűlés Geduly Henrik püspököt és Maiéter István dr. jogakadémiai tanárt küldte ki, hogy elmenvén »a békességes nemzet közé, azok közé a kik bátorságban

kai nem zaklatta őket. Legnagyobb elfoglaltságában is készséggel beszédbe elegyedett apró cseprő ügyekről s mindig részvéttel tudott viseltetni mások ügyes-bajos dolgai iránt. Igen kedvelte a zenét, költészetet és a kertészetet, s e művészetekben és foglalkozásokban pihente ki a fáradalmakat.

Minthogy vallásosságból kifolyólag feltétlenül alárendelte önmagát annak az ügynek, melyet Isten akarata számára kijelölt, és sohasem a maga személyét, hanem csak Isten országának érdekét tartotta szem előtt, nem is leplezgetett és takargatott el semmit. Luther maga a nyiltszivüség és őszinteség volt. Nem tartott attól, hogy szavait, Írásait ellenfelei félremagyarázzák, vagy szókimondásának személyre nézve káros következményei lehetnek. Amikor wartburgi magányában meghallja, hogy a mainzi érsek ismét bünbocsánatot hirdet, kíméletlen hangú levelet intéz hozzá, jóllehet tudja, hogy életével játszik; s az érsek a bűnbocsátó cédulák árulását csakugyan beszünteti. Ag-