Harangszó, 1917
1917-10-21 / 27. szám
; evangélikus egyházban üdvössé- ink!« "Kedves lelkésztestvérek ! Isten véglse szerint a reformáció négyszázadik ijléknapját a világ legréinesebb Romjának zivatarában vagyunk $iytelenek megülni. Fáj ugyan szi- ynknek, hogy ilyen hála- és jubileumi niiepély a harci lárma közepette .lentőségének megfelőleg nem érvé- jesülhet. Mi, tábori lelkészek, evangélikusokoz illő hűséggel ragaszkodva trónhoz 3 hazához, alázattal hajiunk meg jennek hatalmas, ujidőket felidéző arja alatt. »Erős vár a mi Istenünk!« A so- jsem csüggedő és meg nem rettenő italomnak ezen jelszavával lépjünk a elormáció jubileumi megünneplésére. Luther megszentelt éneke legyen ekünk és híveinknek a harcmezőn minden nyomorban, mely mostan lért« dicshymnusza a vallás-erkölcsi röknek, melyek végül is minden, jizdelemben egyedül mérvadók. Midőn III. Frigyes pfalzi választó ijedelmet egyszer megkérdezték, miit nem építtet országában várakat, szép szavakkal válaszolt: »Erős ár a mi Istenünk, jó fegyverünk és ajzsunk !« Ez a mondás a mi időnknek is szól. Ha mi Luther utasítása szerint, ki lehetnek-e katonák is igaz keresz1917. október 21. rszágnak szolgált, hanem az egész ilágnak. Azért vagyok oly végiéin szomorú, hogy ennyire magamra agyattam , és nem tudom senki inak elpanaszolni, hogy mit érzek, ogy fájdalmam mekkora. Azt sem adom, hogy élek. Sem enni, sem ani nem tudok. Még aludni sem. I ha fejedelemséget, vagy császár- ágot vesztettem volna, nem fájna, em zokognék miatta annyira, mint- iogy a jó Isten nemcsak tőlem ette el, hanem az egész világtól zt a kedves, drága embert. Ha fre gondolok, a sírástól nem tudok em szólni, sem írni, amint ezt te edves testvérem, könnyen elgondolhatod. Az Isten áldjon meg vi- ásztaló szavaidért. Kelt Witten- lergben oculi-vasárnap után való 'étiteken. Katalin, doktor Luther tárton hátrahagyott özvegye.“ Szegény, hátrahagyott özvegy! De nem csak hátrahagyott, ha- iem magárahagyott is. Mert bizony z.vegysége gyászos napjaiban nem íen látogatták meg jó barátai s kik férje idejében asztalánál nem gyszer ültek, jórészt hátat fordítyének« cimü tábori szózatában megmutatta az utat erősítjük híveink győzelmi akaratát a táborban és hívőket a küzdés, szenvedés és hálódás közepette Istennek egyedül üdvözítő kegyelmére irányítjuk a Jézus Krisztusban, kitől semmi el nem szakíthat, mert »kincsünk, életünk, Nőnk és gyermekünk, Mind elvehetik, Mit ér ez őnekik? Mienk a menny örökre!« — akkor oly szolgálatot teljesítünk, amely a mai viszonyok között Luther szellemének leginkább megfelel. A mindenható Isten pedig engedje, hogy a háború véres vetéséből mihamarább a béke aratása váljék, országának üdvére idelenn, melynek szolgálatában az evangélikus egyház mint idáig, úgy történeti fennállásának következő századában, sőt időtlen időkig a szellem erejével és a szeretet melegével épitŐleg munkálkodni soha meg nem szűnik. Erre sokasitsa meg benne Isten az ő szent lelkének adományát a Jézus Krisztusért Ámen. HARANGSZÖ. _________ £ evél Y... re. Alílier Írj a leli majd, jjegy menjek hezzálek, Am iker Feléleli a padludak szállnali, <é eh a §iéparlen - pires alkonyaiba (aágegoa lecsapnak - az eszi aoarba. tottak neki, sőt nem egy ellene is támadt. Csak Melanchton és Bugen- hagen tartottak ki hűségesen mellette. De a jó akaraton kivül ők is vajmi keveset tehettek az érdekében, hisz maguk sem valami fényes anyagi viszonyok között éltek. Ilyenformán a szegény asszony az özvegyeknek és árváknak atyjára volt leginkább utalva. Istenben való bizodalma és hite nem is hagyta el sohasem. Már pedig „Ki veszt sokat, mindent, mi drága itt, Hitét ha őrzi, őrzi őt a hit; A panasz elhal, tart az ima még, Mig a föld ködös, fenn derült az ég.“ Katalint is csak a hit őrizte, csak az imádság tartotta fenn. Ezeknek köszönhette, hogy bár egyik megpróbáltatás a másik után zúdult rá, nem roskadt le mégsem azoknak a súlya alatt. Pedig jöttek ám gyors egymásutánban a nem-szeretem napok. Ama pajzsos férfiú be-betekintgetett az ablakon. Az anyai gondok mind súlyosabban nehezültek az özvegy vállaira. A kitört schmalkaldeni háborúban elvesztette leghatalma211. laadd merengjek eh el a bús eszi Iájen, A nyár elmúlásán a lelkem hadd fájjon, Rönnybe berull szemmel- alkenyedé ágen- Ä szállé felhőket hadd nézzem, mini régen. Z majd l?egylja elf leszek, akker iudem újra, Az én fárad! lelkem oissza száll a mullba. Elszáll - felkeresi szülőföldem lájál, § ell - egy imádságes, nélás szőke lánykái. Yissza száll a lelkem felkeresni elel, Aki úgy szerelte a szállé felhőket, Ril úgy megihlelell öszilemb hullása, Enyészel, heruadás - oadludak £uzása. S amikuren mindent bús heroadás fed be, Álmedna belyengell künn az őszi ködbe; Yell a lelkében egy bús sejtelem abbéi: Reoés jut neki a ciráges laoaszbél. Yell... csak nell de jé ég heoa is lelt már ma, Az az álmedezé nélás szőke lányka! ... Elszálltak az éoek - felelte is esz leli — § egyenként - lassanként a kemény zerd élei Eloeíl lőle mindent: fényi, tapaszt, dali, álmel S nem hagyell más! neki — csak az imádságét.. . Tótliné — Munkácsy Eleonóra. sabb pártfogóját, a száz választó- fejedelmet is. A Mansfeld grófok sem teljesíthették Ígéretüket, mely szerint száz forint évjáradékot ajánlottak neki. így a szegénység rá- kényszerítette, hogy a még férje életében takarékossága által szerzett zülsdorfi birtokát is eladja. Majd végső szükségében III. Ke- resztély dán királyt keresi föl két levélben is, melyekben szívhez szólóan ecseteli siralmas helyzetét: „Legkegyelmesebb Király! Emlékezik Felséged bizonyára, hogy boldogult kedves uramnak évente bizonyos összegű kegy dijat ajándékozott saját háztartására és gyermekei neveltetésére. Alázatosan esedezem fenségednek, ne vonja meg kegyes ajándékát tőlem se szegény, nyomorult özvegy asszonytól, akit árván hagyott itt kedves jó uram s akit mindenfelől szorongat a szükség. Jó barátaim elhagytak, sőt azok lettek legnagyobb ellenségeim ; a harc megemésztette vagyonkámat. Ez okból, mivel mindenki oly idegen irányomban, alázatosan kérem Felségedet, hallgas-