Harangszó, 1917

1917-09-23 / 25. szám

1917. szeptember 23. HARANQSZÓ 197. lenn maradt és a szárnyai még sem voltak vizesek. A teremtőnek böl- csesége gondoskodott róla : az a termé­szetes kenőcs, mely zsírtartalmú tolláiból válik ki lepergeti magáról a vizet s a madár a milyen szárazon, tisztán lebukott, olyan szárazon, tisz­tán kerül a viz helszinére. Mi keresztyének egy gonosz világ­ban élünk, melynek érintésétől nem tudjuk távoltartani magunkat; de ha az isteni kegyelemnek drága kenete, fogott be minket, akkor nyugodtan mehetünk akárhova, ha a kötelesség szólít, mink is a legmélyebb iszap­ból is olyan tisztán jövünk ki, mint a hogy odakerültünk. A világháború eseményei. Ellenfeleink kezdettől fogva ránk­szerették volna bizonyítani, hogy a világháborút mi idéztük fel, ennek következtében minden körülmények között nekünk kell elviselnünk a következményeket másszóval nekünk kell majd a rövidebbet huznunk. A »Harangszó c legutóbbi számában megemlékeztünk arról, hogy a volt orosz hadügyminiszter Szuchomlinov tábornok bünpörének tárgyalásánál kitűnt, hogy a háborút Oroszország kezdte el. Most meg Belgrádban ál­talunk talált fontos szerb külügyi iratok újból kézzel foghatóan igazolják az antánt államok vezérférfiainak rémségesen bűnös voltát a rettenetes világégés felidézésében. Hogy a központi hatalmak csak­ugyan a nép szabadság biztosításának, föltámasztásának a szolgálatban ál­lanak erre nézve fényes tanúbizony­ságul szolgál az a pátens, amely szeptember 12-iki kelettel jelent meg a lublini és varsói hivatalos lapokban. Nemcsak körvonalaiban, de értékes és fontos szerveiben lép immár elénk a lengyel államiság. A pátens szerint addig is, a mig a lengyel királyság legfőbb állami hatalmát király vagy régens átveheti, háromtagú kormány­tanácsot neveznek ki a megszálló hatalmak uralkodói. A tanács kor­mányzati intézkedéseit felelős minisz­terelnök ellenjegyző Oroszország belső viszonyai a vi­lágháború egyéb eseményei között is mindinkább előtérbe lépnek. Kerenszki és Kornilov vetélykedése a hatalom­ért polgárháborúra vezetett. E küz­delem kimenetele ma még nagyon bizonytalan. Annyi azonban már most is bizonyos, hogy ez a belviszály az orosz hadseregre jó hatással semmi­esetre sincsen. Azért mondja aztán Loyd George a világháború rende­zője: Tény, hogy Oroszországban a gépezet összeomlott. A béke hullámai mind nagyobb mérveket kezdenek ölteni. Wilson utolsó nyilatkozatai már sokkal ba­rátságosabbak a németekkel szemben, mint az előzők. Franciaországban a volt miniszteri- elnök Ribot állása éppen az erős békeáramlat miatt ingott meg. Nem kevésbé keresik már komolyan a bé­kés megegyezés alapjait Angliában. Befejezést nyert a 11-dik olasz of- fenziva. 23 napig tartott a csata. Az 50 klm.-es fronton az olasz hadsereg többr mint 3A-de, 48 hadosztály, va­gyis 750.000 ember, kbl. 6000 ágyú és 250 repülőgép állott. A vezérkar jelentése szerint az olaszok vesztesége legkevesebb 250,000 ember. Egyetlen eredményük, hogy arcvonalunkat a bainsazzai fensikon 15 kim. széles­ségben 2—7 kim.-re szorították visz- sza, de ez is oly helyen történt, mely az offenziva céljától, Trieszttől mesz- sze esik. A németek nagy rigai offenzivája befejeződött. Riga a németeké, mon­dotta a német császár, amikor hatal­mas beszédében a Rigát felszabadító hadsereget üdvözölni elment Rigába. Nyugaton az antánt nagy általános offenzivája, mely szeptember 8-án feléledt, ismét ellanyhult. Talán azért, mert belátták, hogy sikertelen egyen­lőre minden erőlködés. Majd meg dr. Glatz Gáspár orla- mündi lelkész kérette meg Amsdorf Miklós, Luther barátja és lelkész­társa által. De Bora Katalin a maga gyermekies nyiltszivüségével kije­lentette neki, hogy nem akar Glatz doktornak a felesége lenni; azonban ha Luther vagy (s ezt bizonyára csupa udváriasságból tette hozzá) Amsdorf kérnék meg, egy pillanatig sem habozna s örömmel mondana igent. És tényleg Katalin hallani sem akart ezentúl másról, mint Lutherről. Ő, vagy senki! Luthert Katalin eleinte kevéssé érdekelte. Ő maga bevallotta ké­sőbb, hogy neki a szintén Katalinnal megszökött Schönfeld Éva jobban tetszett. Csodás szépségénél és apá­catársnőit messze felülhaladó mű­veltségénél fogva őt szerette volna inkább feleségnek. „Katalint — mondotta — akkoriban nem szeret­tem, mert azt gyanítottam, hogy büszke és nagyravágyó.“ A szép Schönfeld Éva aztán férjhez ment egy orvosnövendékhez, anélkül, hogy csak sejtette is volna, hogy a nagy reformátor iránta valaha gyöngéd érzelmeket táplált és ko­moly szándékkal viseltetett. Luther pedig hihetőleg tudomást nyervén barátja által Katalinnak naivságában elárult érzelmeiről, apjától is folyton biztatva a házas­ságra, gyors elhatározás kelt szi­vében s 1525. jun. 13-án megkérette Bora Katalint. A leány azt hitte először, hogy csak álmodik; e leg­forróbb vágyának a teljesülését nem akarta, nem merte elhinni. Hogy ő, az apátlan-anyátlan szegény leány, annak a szellemóriásnak a felesége lehessen, akire bámulattal tekint föl egész Németország s aki­nek nevét máris szárnyaira vette a hir és röpíti a szélrózsa minden irányába, az ország határain is túl! Nem, ez nem lehet való! Csupán álom, szép, bűvös álom. Vagy pedig tréfa, szomorú és fájdalmas tréfa. Csak mikor Luther maga is egész komolyan és ünnepélyesen meg­kérte, akkor mondott igent. Mindjárt az eljegyzést követő másnapon megkötötték csendben a házasságot. Az esketési szertartást Bugenhagen végezte. Luther ekkor 42, Katalin pedig 27 éves volt. Az esküvő után két hét múlva tartották meg csak a tulajdonképeni lako­dalmat. Jelen voltak e fényes ün­nepélyen Luthernek a szülei, roko­nai és igen sok barátja. De egész Wittenberg, a külömböző egyletek és céhek is részt vettek benne. Hogy milyen szeretettel emlékeztek meg róluk, mutatja az a sok értékes ajándék, mellyel elhalmozták őket. A városi tanács tizenkét akó külön­féle legfinomabb borokkal és három hordó sörrel lepte meg a násznépet; sőt pénzt is küldtek az új párnak. Az egyetem egy nagy és pompás, kivül-belül gazdagon aranyozott ezüst serleggel kedveskedett nekik. Azonkívül újévkor a fiatal menyecs­kének egy csomó vásznat vett a tanács. III. « \ A jó feleség, az áldott édes anya. Katalin tehát Lutherné lett. Vágya teljesült, reménye valóra vált. Boldog volt, hogy magáénak mondhatta azt a férfiút, akit talán

Next

/
Oldalképek
Tartalom