Harangszó, 1917

1917-07-29 / 21. szám

164

Porlandó kő — örök emlék.

Irta: Nagy István.

Egyházi lapjainkban, s igy a Harangszóban is feltűnő sok, szép és nemes cselekedetről olvashatunk mostanában. Amint a háború a legelső áldozatokat követelte, evangélikus egyházunk tagjai közül, az áldozatkészségnek s az egyház iránt táplált meleg érzésnek eddig nem tapasztalt nagy mértékével találkoztunk és találkozunk ma is, ha gyülekezeteinknek beléletét figyelve kisérjük.

Édesapák és édesanyák, szülők és gyermekek szinte versenyezve sietnek hogy a háború áldozatává lett hozzájuk tartozónak emléket alapitvány- nyal örökítsék meg abban a gyülekezetben, amelyben az elhunyt életének javaidejét töltötte.

Ösztönzi a nemes lelkeket az em- lékállitásra, a szeretetnek az a nagy összekapcsoló ereje, melyet még a szeretteikre messze idegenben hirtelen lecsapó halál sem tudott megsemmisíteni s a lelkek vigasztalója és köny- nyitője, az egyház iránt táplált az a tisztelet és ragaszkodás, melyet a keserűségnek fojtogató érzése a szivükre szakadt bánatnak súlyos terhe csak fokozott és erősített.

S igy van ez helyén!

Már évekkel ezelőtt, mikor még a háborúról csak mint a történelemben vissza-visszatérő rémről beszélgetHARANGSZÖ.

tünk, de nem sejtettük annak ijesztő közelségét, sem azt, hogy a mi szemünk előtt bontja ki véres szárnyait s a mi életünk békéjét, boldogságát kívánja áldozatul, — minden alkalommal figyelmükbe ajánlottam híveimnek, hogy emlékünk és nevünk fenmaradását nem a nagy vagyon, gazdag örökség fény és ragyogás van hivatva fentartani, hanem oly nemes elhatározás és cselekedet, mely lelki világunkba, Isten és anyaszentegyhá- zunk iránt táplált érzelmeinkbe enged bepillantást.

S e felfogást vallva sohasem tudtam helyeselni azt a nagy bőkezűséget, melyet temetőinkben a márvány- emlékek felállítása közül egyesek kifejtettek, nemcsak azért, mert ez csak múló, emberi alkotás, hanem főleg azért, mert korántsem csalhatatlan jele vallásos érzelmeinknek, Istenben vetett bizodalmunknak és annak, hogy mi hajlandók vagyunk az Ur bölcsessége és akarata előtt gyermeki engedelmességgel és alázattal meghajolni.

S a márvány emlék mindig több és több lett. Amint gazdagodott temetőnk halottakban, gazdagodott fényes, csillogó emlékekben is.

A mi temetőnk dombon fekszik. Egy kellemes őszi alkonyaikor épen arra vitt utam. Bementem és elanda- logtam a sírok között. Az őszi nap végig csókolgatta a márványemlékeket, mintha csak mindegyiktől bucsú1917. julius 29,

zott volna. Csudálatos színek ütődtek szemembe s a márványba vésett neveket alig tudtam elolvasni a vakító fénytől. Az igénytelen fakeresztek, meg a régi bemohásodott kőemlékek szerényen, komoran álltak ; velük már nem játszott a napsugár.

S amint a nap mind lejebb és lejebb csúszott az ég pereméről és engedett ragyogásából, úgy tűnt el lassanként a ragyogás a keresztekről is s úgy, vált ó és uj, drága és szerény emlék egyformábbá, komorrá. Lent a völgyben a templomtorony keresztje azonban még mindig napfényben fürdött s amikor ettől is búcsúzott a bágyadt nap, megszólalt az estharang imára, hálaadásra.

Elgondolkozva indultam hazafelé. És amint lefelé érve visszapillantottam az elhagyott temetőre, nem volt már ott se egyszerű fakereszt, se régi kiszürkült kő, se csillogó márvány, csak egy-egy elmossódó sötét árnyék, mely sirhalmokat jelöl. És ekkor szerettem volna, ha minden hívemet odaállíthatom magam mellé s érzelmeimet, gondolataimat valamiképen beléjük önthetem.

íme a márványemlék csillog, ragyog a napfényen, de ha leszáll az est, eltűnik a ragyogás ; a sötét megszünteti a különbséget fakereszt és márványemlék között. Hát még az idő ?! ... Hiszen annak vasfoga mindent megőröl, megemészt s ha sokáig ellentáll is a dacos ostromnak

örök kárhozattól. Gyóntatói az mondták neki, hogy bünbánattal, bűneinek megvallásával és jó cselekedetekkel megszerezheti Istennek irgalmas bocsánatát. Hanem mindig gyötörte a kétely, hogy megbanta-e eléggé bűneit, bevallotta-e minden bűnét, végzett-e annyi jócselekedet, amennyi a bünbocsánathoz elégséges. A leghatásosabb vigasztalást a német Ágoston- rendi kolostorok egyetemes helytartója, Staupitz János nyújtotta neki, mikor a lesoványodott, halavány barátott azzal biztatta, hogy a bűnök, melyek miatt emészti magát, csak képzelt bűnök, Jézus Krisztus azonban valóságos Megváltó. »Ö reá, az ő sebeire tekints, ne a magad méltó vagy méltatlan voltára. Akkor eljutsz a békességre.«

Luther nemcsak komoly vallásosságával, hanem tudományos készültségével is magára vonta elöljáróinak figyelmét. így történt, hogy mikor Bölcs Frigyes száz választó fejedelem az újonnan alapított wittenbergi egyetemre tanárt keresett, Staupitz őt

ajánlotta neki. Állását 1 508-ban foglalta el Wittenbergben. Tanári működését 1510/1511 telén egy öthónapos utazás szakította félbe. November havában egy társával a szerzet ügyében Rómába indult. Négy hétig tartózkodott a szent városban s amit ott látott és tapasztalt, a legnagyobb mértékben megbotránkoztatta.

Wittenbergbe visszatérve Staupitz rendeleiére megszerzi a »theologia doktora« cimet; 1512. október 19. óta viseli a Dr. Luther Márton nevet A uj doktor szent lelkesedéssel adta magát a biblia tanulmányozására s előadásokat tartott az egyetemen a Zsoltárok könyvéről, a Rómaikhoz irt levélről stb. De mint tanár is szerzetének tagja maradt. 1512-ben alper- jel lett, 1515-ben a kolostor tanulmányi intézetének első vezetője, ugyanabban az esztendőben tiz ágoston- rendi kolostornak járási helytartója.

A prédikációk, kolostorlátogatások, szervezés, lelkipásztorkodás, egyház- | fegyelem igen sok dolgot adtak neki, »akár két irnok„ vagy kancéllár is |

elkelne egész nap mást sem te' szék, mint leveleket irok; ritkán szakíthatok- magamnak időt imádságaim elmondására.« Ha azután elfoglaltsága miatt héten végig nem imádkozva el a breviáriumát, szombatnapon cellájába zárkózva bőjtöl és imádkozik, mig »a feje belekábul.« A tanulók nagy kedvvel látogatták Luther előadásait. Igen élénken beszélt, s ha tüzbe jött, a latin tudományos nyelvről németre tért át, erősen szász kiejtéssel fejtegetve gondolatait. A Rómaiakhoz irt levél magyarázatában erősen bírálja az államot és az egyházat, a fejedelmeket és a püspököket, sőt magát a pápát, mert nem töltik be hivatalukat. Az egyetemi deákok és a városi polgárság körében már reformátor, de még hü fia a római egyháznak.

A HARANGSZÓ perselyébe befolyó pénzen ingyen példányokat küldünk táborba, kórházakba. Adakozzunk néhány fillért erre a célra!