Harangszó, 1916

1916-12-03 / 38. szám

1916. december 3.

HARANQSZO.

299.

iránt mindig csodálatos ellenszenvet tanúsított; a magyarok őt tartották minden nemzeti aspiráció legnagyobb akadályának. Az udvari politikát Magyarországgal szemben mindaddig, mig el nem következett V. Fer- dinánd lemondatása, Zsófia főhercegnő intézte, ö volt Jellasicsnak is a pártfogója az udvarnál.

A trónralépés.

1848. december 2-án következett be V. Ferdinándnak a trónról és Ferenc Károlynak a trónöröklésről való lemondása. V. Ferdinánd, aki nagyon elérzékenyült, örökösének fejére tette a kezét és igy szólt:

— Az Isten áldjon meg, kedves Ferenc; szívesen tettem, — jól viseld magad 1

Az öreg király tisztára családi aktusnak tekintette a dolgot, ezért toldotta meg a lemondási nyilatkozatát ily atyai figyelmeztetéssel.

Ferenc József felkelt és szüleihez fordulva felsóhajtott:

Ifjúságom, oda vagy!

Sejtelme meg is valósult: a helyzet, melyben az uralkodást átvette, még sokkal rosszabb volt, mint az udvar gondolta.

A szabadságharc.

I. Ferenc József már trónralépésé- nek napján manifesztumot adott ki, melyben tudatta népeivel a trónváltozást és egyszersmind előadta programját is.

Ez a manifesztum volt az oka annak, hogy a magyar nemzet fegyvert fogott uralkodójának hadserege ellen. Kijelentette az uj uralkodó, hogy programja : »a monarchia üdvös átalakítása és megifjitása«. Az össz- birodalom terve nyíltan elő volt itt adva: »a különböző ajkú néptörzsek« mind egy államtestben egyesitendők ; a nagy alkotás sikerének első feltétele a felkelés elnyomása.

Az abszolutizmus.

I. Miklós cár segiségül hivott seregei a szabadságharcot I849 nyarán leverték, és nem volt többé akadálya annak, hogy az abszolutizmus kormányrendszere Magyarországon is berendezkedjék. Az 5 egységes monarchiát« Béesből kormányozták, és mint II. József idejében, ismét megkísérelték a germanizálását, de most is eredménytelenül. A letiport nemzet a kormány rendelkezéseivel szemben legföljebb passzív magatartást tanúsított.

I. Ferenc József a szabadságharc után első Ízben 1852-ben látogatott el Budapestre: megjelent a budavári Hentzi-emlék leleplezésén. Fogadtatására nagy ünnepséget rendeztek, de azon csak azok vettek részt, akik a kormánynak hivei voltak. Még az 1857-iki látogatás alkalmával is költők, akikkel üdvözlő verseket akartak íratni, rendre visszautasították a felszólítást. (Ekkor irta Arany János a híres »Velszi bárdokat«.)

1853 február 18-án Bécsben a régi Kárntner-kapu közelében merényletet követtek el az uralkodó ellen, — sétája közben egy Libényi János nevű magyar szabólegény késével a nyakába szúrt. Szerencsére a sérülés nem volt súlyos. Libényit 1853 február 26-án felakasztották. ' A merénylet helyén 1856 — 1879-ben építették Bécs egyik legnagyobb templomát, a »fogadalmi templomot.«

A király a merénylet után csakhamar felgyógyult. Anyja, Zsófia hercegnő elhatározta, hogy fiát meghá- zasitja. 1853 nyarán meghívta Ischlbe nővérének, Ludovika bajor hercegnőnek két leányát, Helént és Erzsébetet. Helént szánták Ferenc Józsefnek, de a király az ifjabb hercegnőt, Erzsébetet választotta és két napi ismeretség után unokanővérét, az alig tizenötéves Erzsébet hercegnőt eljegyezte és 1854 április 24-én a bécsi Ágos- ton-templomban nőül is vette.

Egyes magyar konzervatív főurak 1859-ben megkísérelték a kiegyezést. E kísérletnek eredménye volt a hires »októberi diploma«, mely helyreállította volna ugyan a magyar országgyűlést, de fenntartotta volna a bécsi centrumparlamentet is és minden fontos ügyben csak ez a centrumparlament intézkedhetett volna. Deák Ferenc és a nemzet túlnyomó többsége azonban nem fogadta el az októberi diplomát.

Nem volt sikere az 1861-iki egyezkedő kísérletnek sem, melyet jórészben szintén a pénzügyi helyzet nyomása alatt határozták el.

A kiegyezés.

Az 1865. év hozta meg végre a nagy fordulatot: a király ismét ösz- szehivta az országgyűlést.

— Elég volt a bizalmatlanságból! — mondotta a királynak Erzsébet királyné.

S amint a király a bizalmatlanság helyett a bizalom álláspontjára lépett s az 1849-iki »viribus unitis« helyett uj jelszót választott; »Bizalmam az

ősi erényben!« — hamarosan sikerült törekvéseit a nemzettel megértetnie.

Ezen a bizalmi alapon jött létre tengersok tárgyalás után 1867-ben a kiegyezés, az 1848-iki törvények elismerésével és a jogfolytonosság helyreállításával.

1867 junius 8-án megtörtént a koronázás és ezzel az alkotmányosság ismét érvényesült Magyarország kormányzásában. Nagy lidércnyomástól szabadult meg a nemzet; különösen az úgynevezett »közép- osztály« volt boldog, melyet a szabadságharc és a nemzeti ellenállás vagyonilag tönkretett és most a független állami berendezkedéssel együttjáró sok hivatalnak szervezése kenyérhez juttatott.

A mayerlingi tragédia.

1890 január 30-án borzasztó gyász szakadt királyunkra. Meghalt Rudolf trónörökös. Az első hir szivszélhü- dést mondott a halál okául. De másnap, február elsején már hivatalosan jelentették az újságoknak:

»A legborzasztóbb, leghihetetlenebb, de egyúttal a legkevésbé megmagyarázható szomorú eset tehát mégis tény : Rudolf trónörökös sajátkezüleg oltotta ki életét-« A katasztrófa hírét Hoyos József gróf, a mayerlingi nap egyik tanúja, vitte meg a Burgba. Elhatározta, hogy mindenekelőtt a királynéval tudatja a borzasztó hirt. Úgy is történt. A rémitő jelenet után Erzsébet királyné maga vállalta el, hogy tudtára adja a királynak a szörnyű hirt. S a király lakosztályába ment. A király volt az első, aki életének e legnehezebb pillanatában visszanyerte az önuralmát. Személyesen intézkedett, hogy a holttestet szállítsák Bécsbe, de a szeme azért ismételve megtelt könnyel.

Február 5-én temették el Rudolf trónörököst s ez a nap az országnak is gyászünnepe volt.

Az ezredévi kiállítás.

Az ezredévi országos kiállítást május 2-án nyitotta meg a király. Ez emlékezetes napon még ott állt Ferenc József király oldalán Erzsébet királyné, a régi magyar nagyasszonyok talpig fekete nemzeti diszöltö- zetében, körülöttük az uralkodóház huszonhét királyi hercegével és hercegasszonyaival s a külföldi államok nagyköveteivel, követeivel és konzuljaival. A király megnyitó beszédében megemlékezett a nemzet ezredéves küzdelmeiről, melyekkel sok viszon-