Harangszó, 1916
1916-04-09 / 4. szám
1918. április 9. HARANGSZÖ. 31. Az egyház köréből. Bimbóhullás. Súlyos csapás érte Lang Károly családjai Szenlgotthárdon. A család egyetlen fiú gyermekét 6 éves korában magához szólította az Úr. Az apa, ki a háború kezdete óta teljesít harctéri szolgálatot, jóllehet ő maga kathoiikus vallásu, a szentgotthárdi ev. egyháznak egyik áldozatkész tisztelője. Csak a közel múltban küldött a harctérről nagyobb összeget az ev. gyülekezet hadi árváinak és özvegyeinek támogatására. A jó Isten vigasztalja meg a gyászba borult csaladot. A soproni evangélikus gyülekezet elhatározta, hogy az oroszok által leldult kárpáti falvakban elpusztult evangélikus népiskolákat a saját költségén felepítteti, azzal a kívánsággal, hogy ezekben az iskolákban az idegen anyanyelvű gyermekek magyarnyelvű oktatására nagy gondot fordítsanak. A mihályi-i evang. népiskola Takács József evang. tanító vezetese mellett há borús mese délutánt tartott, melynek jövedelmét a tanító árvák javára fordították. A szépen sikerült délután műsora a következő volt: Közének: Gusztáv Adolf csatadala. Ima. Szózat: Gyermekkar. Örzse asszony imádsága : (Vitalisz Gyulától) Balogh Erzsébet. Levél a húgomhoz ! (Horeczki B-tól) Horváth Laci. Szeresd a hazát: (Gyulai E.) Gyermekkar. Háborús mesék: tartotta Takács József tanító. Szomorú karácsony : (Szalay M.) Kovács örzsi Jöhet ellen egyre száz : (Molnár F.) Rosta Gyula. Bujdosók éneke: (Sztojanovics J.) Gyermekkar. Ne pazaroljátok: (dohár L.) Takács József tanító. Fohász: Gönye Jolán. Himnusz : Közének. A harctéren megvakult katonák részére a gérczei evang gjülekezet hivei közül a következők adakoztak: Cseri Boldizsarné 1’40 K, Németh Jánosné l-20 K, Zsebehazi Antalné, Szalai Jánosné, Pintér Józsefné, Patyi Istvánná, Horváth Gyutané, Görög Pálné, Balázs Istvánná, id. Bolla Jánosné, Bolla Sámuelné, Horváth József felső, Vida Lászlóné, ifj. Prépost Józsefné, id. Varjú Józsefné, Kutasi Sámuelné, Skriba Kálmánná, Ihász Pálné, Szabó Sámuel, Szabó Mariska, ifj. Máthé Gezáné, Cseiedi Sándorné, Re- dőcs Eszter, Pécz Jánosné, Boros Sámuelné, Rosenthal Ignácné 1—1 K, Csoknai Györgyié, Máthé Józsefné, T. T., 80 — 80 f, özv. Takács Antalné, Görög Józsefné 70—70 f, Cseszkó Sándorné, Rumi Józsefné, Gömbös Jánosné, Horváth Eszti 60—60 f, Horváth Miklósné, özv. Boros Józsefné, Csoknai Józsefné, Horváth Annuska, Rosenthal Je- nőné, Balogh Károlyné, Erős Józsefné, 50—50 f, ifj. Varjú Józsefné, Kiss Jánosné, Meleg Lajos, Pécz Lajosné, Varjú Lajosné, Máthé Pálné, Pécz Sámuelné, Bokkon Istvánná, Bakos Józsefné, Hérincs Sándorné 40—40 f, Tóth Ferencné, Balogh Lídia, Omrög Linus felső 30—30 f, Szalai Józsefné, ■d. Bolla Józsefné, ifj. Bolla Józsefné, ifj. *^rju Sámuelné, Gőcze Sándorné, id. Varjú oámuelné, N N., Szombat Istvánná, Pethö Sámuelné, Meleg Károlyné, Szalai Lajosné, Máthé Lina, Balogh Bálintné 20—20 f. Összesen 43 80 K. A tordasi ág. hitv. evang. egyházközségben a hívek áldozatkészségéből a következő adományok hozatták az Úrnak oltárára : Az ellenség által feldúlt gyülekezetek felsegélyezésére: f. Varga János 40 K, Nagy Istvánná, Mészáros János, Kis Pálné 5— 5 K, özv. Zsakó Ján >sné, id. Grudák Pál. Báhidszki Sándorné 3—3 K, Milichov- szky Sándorné, Svigruha Istvánná, Rehák Jánosné, özv. Benedikti Jánosné, ifj. Kis Istvánná, özv Pintér Istvánná, özv. Báhidszki Jánosné, Bucsi Istvánué, Kis Lajos, Tornán Sándor, Szbivák Erzsébnt, özv. Bozai Györgyné, Soivruba Dániel, özv. Moczkó Mihalyné 2—2 K, Milichovszki Mibályné, Stianné Jánosné, Tornán látván, özv. Varga Jánosné, Szucsán Jánosné 1—1 K. Összesen 99 K. Hadi özvegyek és árvák részére: Varga János 8 K, Mészáros János 6 K, Gyuga Is'vánné, Nagy Istvánná, Svigruha Lajos 5—5 K, Kis Pálné 2 50 K, Rehák Jánosné, Jehoda Istvánné 2—2 K, Milichovszki Sándorné, özv. Pintér Istvánné özv. Bahidszky Jánosné, Báhidszki Sándorné, Szlovák Erzsébet, özv. Varga Jánosné, Szucsán Jánosné 1—1 K. összesen 44 K. Rokkantak és vakok részére: Nagy Istvánné, Rehák Ilona, Svigruha Lajos 10—10 K, f. Varga János 8 K, Mészáros János 5 K, Görcs Ferenc 3 K, Kis Pálné 2'50 K, Rehák Jánosné, özv. Moczkó Mihályné 2—2 K, Svigruha Istvánné, Milichovszki Sándorné, özv. Pintér Istvánné, özv. Báhidszki Jánosné, Báhidszki Sándorné, Szlovák Erzsébet, Szucsán Jánosné 1—1 K. Összesen 60 K. Hősök emlék kövére: Zsabka János családapa a harctérről, Báhidszki János és Varga Hyula az északi harctérről, Svigruha Gábor és Milichovszky Lajos az északi harctérről, Csákány Lajos, N. N. 10—10 K, Máriás Sándor családapa, ifj. Benedikti Jánosné 6— 6 K, Gyuga Istvánné, Nagy Istvánné, Ruhák Ilona, Jehoda Istvánné, Svigruha Lajos, Skrecskó Mihály 5—5 K, Sintér Pál családapa az északi harctérről, Sztyehlik Gábor családapa, Tornán János családapa, f. Varga János, Mészáros Jánns, Halenák Mihály 4—4 K, Svigruha Istvánné, Görcs Ferenc 3*—3 K, özv. Milichovszky Mihályné, özv. Bozai Gvörgyné 2—2 K, Bucsi Istvánné, id. Bradek Pál 1—1 K. Összesen 128 K. A kegyelem Istene áldja meg a nemes lelkek áldozatkészségét! Itthonról. Amerikai magyarok magyar katonák özvegyeiért és árváiért. Sikerült jótékony- sági mulai ságot rendeztek Amerikában a barnesborói magyarok a háborúban elesett magyar katonák özvegyei és árvái segélyezésére. Az estély tiszta jövedelme 737 korona 50 fillér volt, mely összeget a pittsburgi osztrák-magyar konzulátus elküldte gróf Tissa István miniszterelnöknek. A szerajevói gyilkosság cinkosa meghalt. A szerajevói gyilkosság egyik cinkosa, Nedo Kerovics a möllersdorfi katonai fegyházban meghalt. Kerovicsot a merénylet alkalmával a végsőkig felizga- | tott embertömeg annyira bántalmazta, hogy csak a rendőrség és katonaság közbelépése tudta akkoriban életét megmenteni. Kerovicsot 1914. október 2-án halálra Ítélték, büntetését később húsz évi súlyos börtönre változtatták. Kerovicsnak régi tüdőbaja volt és a fegyházban nem is használhatták másra, mint papírzacskók ragasztására. Most tüdővészben halt meg A katonai munkáscsoportok ellátása. Azok a földbirtokosok, akik gazdasági munkára katonai munkásosztag kivezény- iését kérték, tartoznak ezek, úgyszintén a kisérő altisztek ellátásáról is gondoskodni. Ennek fejében azonban a munkásosztag vezetője köteles nyugta ellenében az illető gazdának a szabályszerű katonai élelmező pénzt kifizetni. Ami a munkásosztag díjazását illeti, annak minden egyes tagja, sőt a felügyelő altisztje is, minden munkapárt a gazdától a szokásos helyi napszámot kapja Az erdőgazdaságban foglalkoztatott katonák részére nem napszám, hanem szakmánybér jár, de az élelmezésre és elszállásolásra vonatkozó rendelkezések áz erdőüzemeknél is érvényben vannak. A tétlen nők és a szigorú főbíró. A szigetvári járás főszolgabirája rendelkezést léptetett életbe, ami elejét veszi a munka- kerülésnek és tétlenségnek és rákényszeríti a sok könnyen élő asszonyt a hasznos munkára. A főszolgabíró arra a tapasztalatra jutott, hogy a kisgazdák feleségei és leányai, különösen a hadbavonultaké, a hadisegélyesek, nap nap után Szigetvárott boltról boltra járnak, ahelyett, hogy dolgoznának. Felhívta tehát a községek lakosságát, hogy a hetivásárok napjain, kedden és pénteken kívül, minden falusi nőt, aki cél nélkül jár Szigetváron, igazolásra szólítja fel a hatóság és aki magát igazolni nem tudja, azt csavargásért megbüntetik, a hadisegélyesektől pedig megvonják a segélyt. Mennyi pénzt küldenek haza a katonák ? A hadraselt sereg január hónapban a tábori posták utján 33,295 249 koronát küldött haza. Az elmúlt év decemberében a hazaküldött összeg 32611.208 korona, volt Molnár Viktor beszéde. Molnár Viktor nyugalmazott államtitkár, az Uránia Magyar Tudományos Egyesület elnöke, az Uránia közgyűlésén hatalmas beszédet mondott, amelyben az ország színe előtt nyilvánosan megállapította, hogy a magyar hősiesség a magyar iskolának és a magyar tanítóságnak köszönhető. — íme, egy babérlevél, mely azok munkálkodását jutalmazza, kik egész életüket és erejüket a nemzetnevelés szent munkájának szentelik. A nagyváradi honvédek dicsérete. A nagyváradi 4-es honvédekről meleg elismerés hangján emlékezik meg Kratochwill ezredesnek március 16 án kiadott napiparancsa, amely a következőképpen hangzik : Négyesek ! Hős agyagembereim ! Öt napi nehéz küzdelem után szükségét érzem, hogy magatartástokért bámulatomat és elismerésemet fejezzem ki nektek. Ez állásban nem az olasz, hanem a rossz időjárás, a víz, az eső volt a legnagyobb ellen-