Harangszó, 1916

1916-05-28 / 11. szám

82.

HARANGSZÓ.

1916. május 28.

gozhatik. Attól nem kell félni, hogy ősszel majd az iskolába járás véget vet a keresetnek.

Persze máskor is úgy volt, hogy az iskolát kijárt gyermekek túlnyomó nagy része mint cseléd, napszámos, vagy a családi gazdaság munkása többé-kevésbbé a maga lábára állott. Különösen falun ez volt a dolgok természetes rendje. A falusi ember csupa megszokásból nyugodtan nézte és nézi, hogy mig az iparos, kereskedő, jegyző, orvos, gyógyszerész, tanító, ügyvéd, biró 18—28 éves koráig készül jövendő pályáján, addig a földmives és a napszámos már tizenkét éves korában neki mehet az életnek. Ő azokat az éveket tiszta nyereségnek tekinti. Az ő fia keres, a tanító úr meg alig győzi pénzzel a taníttatást.

Hát igaz, hogy a napszámosi pályára lépett gyermek pénzt visz haza, a cselédnek szegődtetett fiú kap most évente 200—300 koronát; a tanítás meg sokba kerül. De nézzünk bele a két gyermek jövendőjébe. Ne csak azt vegyük, hogy milyen az arány most, vagy két év múlva. Vizsgáljuk meg, milyen viszonyok között lesznek husz-harminc, vagy negyven év után. A kiképzetlen napszámosnak megfizetik a testi erejét. Az orvosnak megfizetik a tudományát. Az ötven éves napszámos örül, ha annyit kereshet, amennyiből családjával megél, mert hiszen testi ereje egyre gyengül. Az ötven éves orvosnak lehet tízezer, vagy akár százezer korona évi jövedelme, mert a tudománya nem fogyott el. A napszámos tizenkét éves korától ötven éves koráig megkeresett 38 év alatt ha sokat mondunk harmincezer koronát, az orvos huszonhat éves korától ötven éves koráig, 24 év alatt, ha keveset mondunk nyolcvanezer koronát. A különbség ötvenezer korona. Azt nem is véve tekintetbe, hogy mennyivel más életmódot folytat a két ember. Mit ért tehát a korai kereset ? Tiszta veszteség volt. Nagy könnyelműség és tékozlás az, ha egy tál lencséért, a korai kereset kedvéért gyermekeinket mint kiképzetlen napszámosokat, cselédeket kilökjük az életbe, eladjuk érte jövendő örökségüket.

Nemcsak az illető egyénnek veszteség a korai kereset és a tudatlanság, hanem az egész nemzet is kárát vallja. Mennyi panaszt hallunk a cselédekre ! Mint kell szégyenkeznünk, hogy a magyar föld csak félannyit terem, mint a német I Hogyan bámuljuk a németek óriási iparát, kereskedelmét, szervezettségét I De hát, felebarátom, mit várhatsz az olyan cselédtől, aki az ökrök között nevelődik fel, az olyan gazdától, aki írni, számolni, olvasni alig tud, az olyan országtól, melynek zöme tizenkét éves korában hátat fordít minden iskolának, tanulásnak, haladásnak? Amerikában velem egy házban lakott egy magyar vasúti munkás és egy magyar asztalos. A vasúti munkás napi keresete a mi pénzünk szerint volt hét korona ötven fillér, az asztalosé tizenöt-husz korona. Az asztalos szülei nem sajnáltak a gyermeküktől négy évi inaskodást és ime, mennyivel jobban élt, mennyivel jobban ruházhatta, nevelhette családját, mint a kiképzetlen munkás 1

Sajnos, a háború rengeteg emberáldozattal jár. A béke idejében is hiányozni fog azoknak az ereje, akik vagy hősi halált haltak a hon védelmében, vagy mint munkaképtelenek kerülnek haza. A népek versenye, a megélhetés küzdelme a háború után talán még nehezebb és elkeseredettebb lesz, mint a háború előtt volt. A versengő küzdelemben csak úgy állhatunk meg, ha minden erőnket kihasználva dolgozunk. Gyermekeinknek és nemzetünknek okosan felfogott érdeke, jövője egyaránt azt kívánják tőlünk, hogy ne a korai pénzkeresetben leljük örömünket, hanem a minél alaposabb képzettségben. Nem az az idő veszett el, amit a gyermek a könyv mellett, vagy az iskolában tölt; elveszett, eltékozolt idő az, amit az éretlen gyermekek az eke mellett, vagy az istállóban töltenek.

Mosószékkel megmentett huszárbecsület.

Elbeszélés Irta: Fábián Imre.

Ott az erdős Bakony aljában van az a kis falu, amelyet a térkép rajzolók elfeledtek feljegyezni a térképre. Lakosa nem sok van, erdeje annál több, de még eddig csak a debreceni Nagyerdő lett ismeretes az emberek előtt. A Bakonyban legfeljebb a szent- gáli erdőt emlegetik, mintha bizony az különb volna, mint a többi bakonyi erdő. De ne gondolják a térkép rajzolók, hogy evvel a feledékenységgel nagy boszut állottak a (bakonyi falvakon. A jó bornak különben sem kellett sohasem cégér.

Egy nevezetessége mégis volt ennek a bakonyi falunak : a kovácsmühelye. Kovácsműhely szintén van minden

faluban, de olyat messze földön nem ismernek, mint Bakonyháton van. Ahány tyukász csak járja a veszprémi országutat, ott mind megpatkoltatott, nyáron kerekére mind sínyet huzatott, mert olyan patkót Patkó Sándor lovára sem vertek, mint amilyet felver a bakonyháti kovács. Meg nem tágul többet az a keréksiny, amit ott felhúznak, az csak elvásni tud. Nem is csuda. Itt úgy húzzák fel a ke- réksinyet, hogy azt kész öröm látni és hallgatni. Mert lehet ám azt látni is, hallgatni is. Mikor izzóvá tüzesült ( a vas, kiveszik hirtelen a kohóból a a szikrázó sinyet, három izmos embernek arcát világítja meg a nagy üllő körül az izzó vastömeg.

Tíz kilós kalapácsot szorít kettőnek a marka s egy kisebbet vesz kezébe a gazda.

Nagykalapács Mihály, a gazda vezeti szóval, majd kicsi kalapácsával a nótát. Mert nóta terem ott a súlyos kalapácsütések alatt, amelynek hallatára a szárazságtól recsegő kerekek maguktól fordulnak be a kovácsműhely elé. Addig, addig szólnak a kalapácsok, vitatkozik a kiskalapács a nagyobbak- kal, felelget az üllő tompa zuhanással a nagyoknak, incselkedik csicseregve a kicsivel, melyet a gazda emelget, hogy elszakadásig összeforrott a hatalmas vaspánt.

Hát faszenet, ki tud olyat égetni a Bakonyban, vagy akár Nagy Magyarországban, mint Nagykalapács Mihály ? Az igazi szénégetést megtanulni még most is hozzájárnak messze földről a kovácslegények. Mert jó kovácsnak a szénégetést kell érteni. Mert igazi jó kovács finom munkát nem készít kőszén tűz mellett, hanem a sajátégette faszén tüze mellett.

Ennyi nevezetesség már magában véve is elég volna, hogy Nagykala- pács Mihály műhelyét a többi műhelytől megkülönböztesse. A főnevezetessége a műhelynek mégis a gazda személye volt. í

Nemcsak azért, mert öles termet volt, hanem főképen azért, mert ki- j szolgált huszár volt őkegyelme, valóságos kiszolgált huszárt Kiszolgált huszár is van rajta kívül több is a vidéken,« de olyan már kevés van, aki végigküzdötte az egész boszniai hadjáratot, abban a legvéresebb csatákat. ő már rátermett a magyar huszár életre, amint szokta mondani, mert apja, mint huszár küzdötte vé- j gig az olasz háborút, öregapja pedig ugyancsak, mint huszár a szabadság- harcot. Tehát harmadik huszár tagja volt a famíliának.