Harangszó, 1916
1916-04-16 / 5. szám
38. HARANGSZÖ. 1916. április 16. get a békés munkaközösség fogja követni.“ A francia harctér. A németek elfoglalták Vaux falut az erőséggel együtt. A Maastól nyugatra Haucourt és Bethimcourt között minden ellenséges állás kezükbe került. Haladásuk biztos és rendszeres, noha az a terület, melyet meg- hóditaniok kell, tele van sztratégiai nehézségekkel: szakadékokkal, viz- mosta és süppedékes helyekkel. Ma- lancourt és Forges már megadta magát. Két nappal később Haucourtra került a sor. Itt véres vereséget szenvedtek a franciák. Tizenegy sebesü- letlen tisztjük és ötszázharmincegy főnyi legénységük fogságba került. Haucourt elfoglalásával a németek hadi állása a Maas balpartján tetemesen erősbödött. Az április 8-án kelt német hivatalos jelentés újabb jelentékeny térfoglalásról ad számot. A sziléziák és bajorok Haucourttól délre két erős védelmi pontot és a Termita-magasla- ton két kilométer szélességben elfoglalták a franciák hadállásait. „Veszteségünk csekély, teszi hozzá a jelentés, az ellenség vesztesége, egyesek alattomos magatartása következtében is, különösen súlyos. Ezenfelül 15 tisztet és 699 főnyi legénységet, köztük számos 1916. korosztálybeli újoncot, sebesületlenül elfogtunk.“ A Briand-kormány legfőb törekvése most a valóság takargatása. El akarják hitetni a francia néppel, hogy jól állanak, nincsen semmi baj; ha Verdun el is esik, nem sokat nyernek vele a németek. De az ellenzéki francia lapok, közöttük a Humanité, rámutatnak a német támadásban rejlő veszedelemre és nyíltan kimondják, hogy a középponti hatalmak erősek, hatalmasak, s önámítással és frázisokkal nem lehet őket legyőzni. A francia harctér eseményeit méltóképen egészítik ki az angolországi Zeppelin-támadások. Alighogy kedvezőre fordult az idő, megindultak a német léghajók és napról-napra borzalmas pusztulásnak lettek okozói angol földön. Méltó büntetés ez Anglia önző politikájáért s embertelen harcmódjáért. Az angol-francia diplomácia kísérletezése Hollandiában fiaszkóval végződött. A holland nép a fenyegetőd- zéstől nem ijedt meg. Kormánya s annek élén Cort van der Linden miniszterelnök kijelentelte, hogy Hollandia az antant kedvéért a határt Németország felé el nem zárja. Hollandia nem Belgium! Olasz harctér. Az olaszok a Doberdói-fensíkon Selztől keletre néhány hét előtt megszállottak több katonai célra szolgáló árkot. Ezekből csapataink most kiverték a betolakodókat. Utána voltak ellentámadások, de minden siker nélkül. Zupelli olasz hadügyminiszter lemondott, a harctérre ment és parancsnokságot vállalt. E személyváltozással együtt járt a támadások megújulása. A tengermelléki harcvonalon a tüzérség egész éjjelen át ágyuzta a tolmeini hídfőt, valamint Görz északi részét, de minden eredmény nélkül. A 2348 méteres Rauchkofel nevű hegygerincen olasz csapatok mutatkoztak, de a mieink hamar lekergették őket és száztizenkét embert közülök elfogtak. A Laguna-völgytől északra erősebb osztagok megtámadták állásainkat, de rajta vesztettek, mert vitéz katonáink visszaverték őket. A Tonale-szorostól északra az olaszok erős fedezékeket építettek. Csapataink ezeket április 7-én éjjel aknatámadással teljesen elpusztították. Kudarccal végződtek azok a támadások is, melyeket a Laguna- völgytől északra állásaink ellen intéztek. Orosz harctér. Az északi és déli orosz harctér az oroszok veresége után mind csendesebb lett. Nikolajevics nagyherceg a Ruszkoje Szlovo szerint három- százezer embert követelt saját frontja részére, aminek folytán a nyugati arcvonalra nem lehetett segítséget küldeni. E körülmény is hozzájárult az északi és déli orosz harctér el- csöndesedéséhez. Hindenburg jubilleuma. Április 8-án volt 50 éve, hogy Hindenburg a hadipályára lépett. A jubiláló nagy hadvezérhez az üdvözlések egész áradata érkezett. Meleg hangú táviratban üdvözölte őt Vilmos császár is. „Önnekmegadatott, mondja üdvözletében, hogy a legnehezebb és legfontosabb feladatokat, amelyeket hadvezető a harctéren általában kaphat, példátlan sikerrel oldotta meg. Ön a számban erősen túlnyomó ellenséget hatalmas csapásokkal űzte el a határterületekről, ügyes operációkkal elhárított további betöréseket, győzelmes előrehatolással állásait mélyen az ellenséges országba tolta előre és azokat a legerősebb támadásokkal szemben megtartotta. Ez a 1 tény a történelem ténye.“ Harc a levegőben. Egy francia lap elmondja egy aviati- kus hátborzongatóan érdekes esetét. Csapataink tegnap rendkívül izgalmas látványnak voltak tanúi, mondja az elbeszélő. Ámbár vas- és tüzlavinák, amelyek az egész vidéket elárasztják, megtanították katonáinkat, hogy idegeiken uralkodjanak, mégis attól, amit tegnap láttak, izgalmuk csúcspontjára hágott. Az egyik francia kötött léghajó, amelyet a franciák tréfásan hurkának neveztek el, hirtelen elszabadult és oly szédítő magasságba szállt, hogy senki sem mert a szerencsétlen megfigyelő menekülésében bízni. Ez a megfigyelő, egy huszonkét éves hadnagy, esőernyővel való lebocsátkozás által kísérelte meg életének megmentését. A szél több percig a német vonalak felé kergette s mindenki aggódva várta, hogyan fog a szerencsétlen ember lezuhanni, amikor egyszerre az enyhébb szél visszahajtotta Verdun felé. A tiszt szörnyű helyzetéről és érzéséről a következőket jelentette: — Léghajóm ezer méter magasságban volt, amikor egyszerre erős lökést éreztem. Eleinte azt hittem, hogy a telefon vezeték szakadt el és semmit sem törődtem a dologgal. De aztán azt láttam, hogy a mellettem levő kötött léghajó egyre kisebbedett. Ránéztem a magasságmérőre s ekkor azt láttam, hogy már ezerhatszáz méter magasságban voltam. Nem maradt időm gondolkodni, mert a szél egyre közelebb vitt az ellenséges vonalakhoz. Hasztalanul igyekeztem a hidrogén szelepet kinyitni. A vezeték összecsavarodott és megtagadta a szolgálatot. Halálos aggodalmamban felkapaszkodtam a gondola felső szélére, hogy a köteleket szétbontsam. Ezt a célomat nem tudtam elérni. Azt hittem, el vagyok veszve. Még mi van elintézni valóm ? Eszembe jutottak térképeim. Ezeknek nem volt szabad az ellenség kezébe jutni. Széttéptem valamennyit és a szélrózsa minden irányában lehajigáltam. így kerültem föl háromezerötszáz méter magasságba. Utolsó mentőeszközül már csak egy esőernyő maradt. Húsz méter hosszú kötél kötött engem vele össze. Még csak azt vizsgáltam, vájjon simán le tudom-e csavarni s azután kiugrottam a gondolából, ötven méter mélyen estem. Rettenetes pillanat volt. Ékkor kinyitottam az esőernyőt és éreztem, hogy őrületes zuhanásom lassubbodott. Alattam voltak a német lövőárkok, amelyeket
