Harangszó, 1916
1916-12-24 / 41. szám
326 HARANQSZÓ. 1916. december 24. Micsoda hatalom ! Most először jutott eszébe, micsoda erő rejtőzködik az embertömegben. A gáton keresztülcsapó vizáradat jutott eszébe, mely szenyes hullámaival mindent elsöpör és maga alá temet A gyűlés kezdete előtt megjelent a néptömegben Qrünhut, Vajda Iván s ott járt köztük nevető mosolyával Lonci kisasszony is. Széles oláh nemzeti szinü kokárda virított a keblén. Ezt már nem tudta elviselni. Leeresztette a függönyt s azt mondta a jegyzőnek: — Gyerünk az udvari szobába! A Cassa Nationala hamar megmutatta hatalmát. Szinte érthetetlen gyorsasággal behálózta az egész falut s vele együtt a messze vidéket is. Néhány hét alatt tekintélyes nagy épületet emeltek. Egyik része tágas terem volt, ebben felolvasásokat, szini előadásokat tartottak, mellette könyvtárszoba és olvasó szoba volt, itt meg könyveket meg újságokat talált, aki ilyesmit keresett, (igaz, hogy nagyon kevesen tolakodtak körülök ebben a szobában!) az épület másik részén pedig tágas fogyasztási boltot helyeztek el, mellette pedig egy több szobából álló takarékpénztárt rendeztek be. Igazán alig telt bele négy-öt hétnél több, készen állt az épület s homlokán arany betűkkel ragyogott a név : Cassa Nationala ! Munkásságuk is lázas sietséggel folyt. Felolvasásokat és összejöveteleket tartottak. De mig Sárosy László inkább a komoly, ismeretterjesztő kérdéseket tárgyalta s arra törekedett, hogy hallgatói minél többet tanuljanak, addig a Cassa Nationala a szórakoztatásra helyezte a fő súlyt. Sikerült is elérnie, hogy a magyar iskola-terem mind jobban kiürült s az oláhok terme mind jobban megtelt. Sokszor a keserűség fojtogatta. Éjjel, nappal dolgozott, mindent elkövetett, hogy szépet, értékeset nyújtson, hiába. Talán már régen elcsüggedt volna, ha nincsen mellette az édesanyja. — Ne busulj, fiam, lesz ez még máskép is !. . . Ne csüggedj el, nagy dolog sohasem születik egy óra alatt!... Kitartás! .. A legközelebbi felolvasás előtt Sárosy László bejárta a falut s megzörgette a magyar családok ajtaját. Ekkor tudta meg, hogy 'a Cassa Nationalában ugyan akkor színdarabot játszanak s á magyarok közül is sokan oda mennek. Az ő előadásán nagyon kevesen voltak, annál többen a másikon. — Az a kérdés, — mondta este az édesanyja, mikor fáradtan üldögélő fiára tekintett, — mit akarsz tulajdonképpen ? Ha hiúság dolgozik benned s az van megsértve, akkor azt mondom : veszítettél, hadd abba a küzdelmet! De- ha magasabb dologért dolgozol, ha a magyarok sorsa aggaszt s a magyarság jövendőjéért munkálkodsz, akkor nem szabad csüggedned s nem szabad munkádat abba hagynod! .. — Ezt már egyszer megbeszéltük, anyám, feleli Sárosy s azt hittem, nem is kételkedsz már bennem! — Nem kételkedem benned, mondja Sárosyné, s hosszan,- szeretettel néz fiára. A felolvasásokat nem hagyta abba Sárosy, hanem inkább még több gondot fordított rájuk. A szomszéd városból néha-néha egy-egy tanárt, lelkészt megnyert az ügynek s azok is segítségére voltak. Némelykor egy- egy zeneszámmal gazdagította a különben egyszerű műsort, sőt egyszer színdarabot tanított be. A siker óriási volt. Egyáltalában észrevette, hogy nem szabad a népet tétlenségben hagyni. Alihelyt szerephez juttatják, azonnal jobb kedvvel vesz részt mindenben. Megpróbálkozott egy dalárda összeállításával is. Egy félesztendő múlva a Cassa Nationala másik munkálkodási ága is teljes erejében lépett fel. Ugyanazt tették, amit Sárosy akart tenni, de aminek végrehajtására gyenge volt. Hatalmas szervezettel összeírták azokat, kik valamelyik takaréknak vagy banknak tartoznak s egyszerűen kifizették az illető adósságát. Persze csak ha magyar takarékból vette fel kölcsönét. Ugyan annyi, vagy még kevesebb kamatot számítottak neki s a költségeket is ők fedezték. így azután lassanként az eladósodott oláh gazdák mind a Cassa Nationala zsebében voltak. Nem elégedtek azonban meg az oláhok anyagi védelmével, hanem inkább a magyarok elhóditására törekedtek. Akkor voltak igazán boldogok, ha vérbeli magyaroknak adhattak pénzt. Csodálatos nagy hitelt nyitottak. Néhány hold földre olyan nagy kölcsönt adtak, hogy az egyszerű embernek szeme-szája elállt a csodálkozástól. Negyedév elteltével azután úgy felsrófolták a kamatot, hogy szegény adós füle gombja se látszott ki belőle. A vége persze az volt, hogy övék lett a föld. Ez volt azután a teljes, az igazi öröm mámor. Vajda Iván is mindinkább merész lett. Régi, finom modorát levetette s olyan hánya-veti hetykén járt, mintha legalább is a fél falu az övé lenne. — Tudja-e paedagogus ur, kérdezte egy Ízben gúnyolódva, hány féle föld van a világon. — Persze tudom, felelt Sárosy komolyan. Fekete televény föld, agyagos föld. . . — Haha! nevetett közbe a mérnök. Dehogy is, dehogy is! Oláh föld van, meg magyar. Más nincsen. És tudja, az úgy lesz, hogy mindegyik a mienk lesz és akkor más nem leszl... A tanító nem felelt, hanem egyik nap bement a vármegye székvárosába. (Folytatjuk.) A világháború eseményei. Közel van szent karácsony, a békesség, az emberekhez való jóakarat ünnepe. És ime, mintha angyalok éneke hozta volna közénk, megszólalt a dühöngő harcok mezején a rég nem hallott hang: legyen békesség! A mi táborunkból repült magasba a béke galambja oly időben, amikor harctéri sikereink elvitázhatatlanok, amikor ellenségeink már a teljes bukás szélén állanak. Mi ajánlunk békét a teljes győzelem előestéjén, jeléül annak, hogy mi nem hóditani akartunk, amidőn a világháhoru veszedelmes viharába belementünk, hanem szent kötelességünknek ismertük biztosítani mindazt, amivel bennünket az ég Ura megáldott s ami hazánk további boldogulásához s békés fejlődéséhez okvetlenül szükséges. Lehet, hogy az antantbeliek a végveszedelem előestéjén is azt mondják: »Mi a végső kimerülésig akarunk harcolni, nekünk béke nem kell!« Erre a mi békeangyalunk azt fogja mondani: »Disci et salvavi animam meam, hadd szóljon ismét az az ágyú!« Harc az oláhok és oroszok ellen. Könnyű prédára leselkedő becstelen szomszédunk, ugyancsak belekerült a csávába. Nem elég az a megsemmisítő szerencsétlenség, mely Romániát méltó büntetésképpen érte, léha vezetői körében mindinkább lábrakap a visszavonás, a meghasonlás s a hebehurgya kapkodás. Ferdinánd király átkozza Bratianut, ez pedig a királyra igyekezik hárítani a háborúba való szerencsétlen beavatkozás ódiumát. A királyné azt hirdeti, amit Lloyd-George és Briand prédikál: a háborút folytatni kell az utolsó emberig ! ■£
