Harangszó, 1916
1916-12-17 / 40. szám
316. HARANQSZÖ. 1916. december 17. az a kéz, de hát a verekedést már megszokta. Végre megvolt, kezében tartotta, azután régi helyére vitte. Micsoda öröm volt mindez ! Életének legszebb múltját tárta fel ez a kicsi virág. Öntudatlan, meleg szavakat suttogott neki: Hát ide a vér mezejére is eljöttél* drága kis jószágom, itt is nekem virítasz, mint egykor, mikor az Ő kezei téptek le zöldelő kalászok között, kötöttek bokrétába, tűztek kalapom mellé ? ?! Itt is megkerestél, mint otthon, hol kis fiam gyermeki szilajsággal tépett rakásra ? Itt is láthatlak, mint mikor kicsi leánykám szőke fürtjeit díszítette fel veled? — Hol is van már az az első bokréta a kalap mellől ? Hova lettek a szép napok, mik akkor voltak? Megszáradtak a búzavirágok, miket akkor szeretteim téptek. Nyi- lik-e még olyan szelíd kék búzavirág otthon, tudnak-e még örülni szerettei annak ?! Levélpapirost vett elő, miután meg- illetődése kissé alábbhagyott. Megírta élete párjának, hogy nekik küldi ezt az első, egyetlen búzavirágot a harctérről, nekik: jó feleségének, kis fiának, szőkefürtös leányának azokért a régi virágokért. Meghagyta neki, hogy helyette is csókolja meg gyermekeit. Amint ő e búzavirág révén reájuk gondolt, úgy gondoljanak ők is reá, amikor látják a kék búzavirágot. Isten gazdag áldása nyugodjék meg rajtuk! A borítékot megcímezte, a levelet összehajtva a virággal együtt beletette. De megint elővette, nézte a virágot, olvasta a sorokat, mintha még mondani akart volna valamit. Akkor is a virágot, a levelet nézte, mikor egy arra tévedt srapnel golyó szétpattant fejük felett, mikor annak egy szilánkja Kovács András szivét járta át s kioltotta életét. Régi helyén ült még s szivéből csepegett a vér csendesen a kék búzavirágra, a teleirt levélre, melybe szeretteit kereste. Kovács András szive vérétől lett ez az egy búzavirág pirossá. Piros volt akkor is, mikor a jó barátok postára tették, piros akkor is, mikor a virág Kovács Andrásné kezébe került. Ez a szál piros búzavirág azután imádságos könyvébe került, ott őrzik, mint drága emlékét annak, ki őket úgy szerette, ki odaadta életét e szép magyar föld lombos erdeiért, virágos mezeiért. Lábaink szövétneke. Kicsoda az Istenek közt olyan, mint te Uram ? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dicsérendő, és csudatévö? II Mózes 15, 11. Az Isten is nagyon felmagasztalá öt, és ajándékoza néki nevet, mely minden névnek felette vagyon, hogy a Jézus nevében minden térd hajoljon meg, mennyeieknek, földieknek és földalattiaknak térdei, és minden nyelv vallja meg, hogy Ur a Jézus Krisztus, az Atya Isten dicsös égere. Filippi 2, 9—11. Él az Ur és áldott az én kősziklám, magasztaltassék hát az en idvessé- gemnek Istene! 18. zsolt. 47-. A názáreti Jézust, a mint fölkente öt az Isten Szentlélekkel és hatalommal, a ki szerte járt jót tevén, én mindeneket, akik az ördög által lei- gáztattak, meggyógyítván; mert Isten vala ő vele Ap. csel. 10, 38. Hel vannak kínjaid, oh halál?! Hol vannak fullánkjaid, oh Seol? Elrejtetek a szánalom én előlem. Hoseás 13, 14. Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek; nem úgy adom én néktek, mint e világ adja. Ne háborodjon meg a ti szivetek, és ne féljen. Ján. 14, 27. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, miglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél, mert por vagy te s ismét porrá leszesz. I. Mózes 3, 19. A kötelesség1 útja. Elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Tizennegyedik fejezet. A Cassa Nationala. Folyt. 36. Nyirkutas községnek megint szenzációja van. A piactér hosszú sarokházán, valamint több más házon is kék, sárga, piros plakátok jelentek meg, melyek homlokán vastag, fekete betűvel valósággal kiabált a cimirat: Cassa Nationala! A plakát magyar és oláh nyelven volt írva, igy tehát mindenki megérthette, hogy jövő vasárnap nagy népgyülés lesz a nyir- , kutasi piactéren, melyen megalakítják az úgynevezett Nemzeti ház-at, a Cassa Nationálát. Mit akarunk ? kérdezte a plakát. Védem és erősítem a népet. Tudást adunk a leikébe, pénzt a zsebébe, földet adunk munkás keze alá, hogy ne legyen rabszolgája senkinek, hanem szabad, erős és független legyen önmaga erejével. Ne hiányozzék azért senkise! Ott legyetek ti férfiak és ti asszonyok, ti is mindannyian eljöjjetek! De ne egyedül, kézen fogva, vagy karotokra ültetve hozzátok el gyermekeiteket, hadd tanulják meg már most: hol keressék pártfogóikat és védőiket. Sárosy László kezéből kicsúszott a a kilincs, mikor a jegyzőnél betette az ajtót. — Olvasta, jegyző ur?. . . kérdezi fojtott hangon. Az némán int fejével. — És mit szól hozzá ?... folytatja a kérdést, de megérzik hangján, hogy alig türtőzteti magát Az öreg jegyzőt azonban nem hozza ki rendes sodrából a nagy plakát. Pipájával bíbelődik s tempósan töm- ködi bele a dohányt. Fel se pillant, mig az ezüst kupakot rá nem pattintja s az első füstfelhöket szét nem fújja a szobában. v —■■ Mit mondjak?... Tudtam, hogy igy lesz! Emlékezzék csak vissza, hogy megmondtam ?.. . — Hát ezek csinálják?... kérdezi Sárosy s ujjával Qrünhut boltja felé bök. A jegyző ráhelyesel a mondatra. — Bizony ezek!... A földbirtokos kereskedő ur, a nagyságos leánya, meg a tekintetes Vajda Iván mérnök ur. Megmondtam én előre, hogy rosszban törik fejüket! Bele látok én az ilyen gazemberek veséjébe! Nekem is van egy kis eszem, meg praxisom !. ,. Mintha megbánta volna, hogy eny- nyire belemelegedett, hirtelen maga elé kap egy aktát s ráüti a hivatalos bélyegzőt. Talán erősebben is kop- panik, mint máskor. — És mit csinál jegyző ur? — Én ?. . . kérdezi s bozontos szemöldökét két felfelé szaladó vonalba húzza össze. Semmit, éppen semmit 1.. . — Engedi, hogy végig játszák gyalázatos játékukat? A jegyző közönyösen rándít egyet a vállán. — Miattam !.. . Sárosy Lászlóban forr a vér, de türtőzteti magát. Még csak szemrehányás sincs szavaiban, inkább csendes, magyarázgató szóval folytatja:
