Harangszó, 1916
1916-11-19 / 36. szám
284. HARANGSZÖ. 1916. november 19. tói fogva a latin nyelvet tanulni. Sokan vizsgálták a gyűlési tagok közül a várost és annak vidékét meleg érdeklődéssel. Ez a tapasztalt érdeklődés bátorít fel engemet arra, hogy a somogyi ev. egyházmegye múltjából, történetéből, néhány képet mutassak be kedves lapunknak: a »Harangsző«-nak szives olvasói előtt. Egyházmegyénk földjén, mely Somogy- és Zalavármegyének egy részét képezi, régen, — sokszor gyors egymásutánban, — különféle népek laktak. Azok a kőfejszék, kőbalták, bronzlándzsák, urnák, hamvvedrek, melyek a kő — illetve bronz — korszakból származnak és a melyek e vidéken napfényre kerültek, visszavezetnek minket hazánk történetelőtti (praehistóriai) korába, melyből ránk semmi Írott emlék nem maradt és némi halvány képét mutatják annak, hogy miként élt itt az ősember. Meghatva állunk meg az urna-sirok előtt, melyekbe az édesanya játékedényeket, agyag-állatkákat, gyöngyszemeket helyezett a korán elhunyt kedves gyermek kihűlt tetemei mellé. A hitért lángoló lelkünk rokonszenv- vel nézi azokat a növényi ételmaradékokat, melyeket a gyászolók, tála- laku edényekbe helyeztek a túlvilági életre a halott mellé, most annak bizonyságát látjuk ebben, miszerint az ősembernek szivében is élt némi sejtelem a másvilágról. A földnek mélyéből előkerült bálvány-szobrok emlékeztetnek minket az ősembernek a teremtő Isten utáni vágyakozására. Ilyen őskori leletet vármegyénkben több helyen is találtak. Babócsán, Berzenczén, Felsősegesden, Gyékényesben, Inkén, Iharosban, Nemeskén (Görögöskálon) Nemespátróban, So- mogycsicstín, Somogyváron, Szakácsiban, Szálacskán stb. kisebb-na- gyobb számban találtak kőbaltákat, kőfejszéket, bronzfejszéket, urnasiro- kat stb. Különösen nevezetes a ka- posvári-dombovári vonalon Nagyberki község határán lévő Szalacskahegven talált keltalelet, mely a keltáknak Szálacskán volt pénzverő és öntőmű- helye maradványait tárta fel, mintegy 400 darabból álló teljes felszereléssel, mely darabok külön tárlót töltenek be a sümegi Darnay-muzeum őskori termében Ez a keltalelet is tanúsítja, hogy itt Dunántúl, vagy mint régen nevezték Pannóniában kelták is laktak és pedig bizonyára hosszabb ideig, több száz éven keresztül.. A keltákat a rómaiak győzték le és azután ezek lettek itt az uralkodó nép. A római légiók azonnal hozzáfogtak a táborhelyek (városok) és az ezeket összekötő utak építéséhez; meghonosították itt a szőlőtenyésztést és terjesztették a műveltséget. Nagy városaink: Sopron, Szombathely, Keszthely stb. római táborhelyek voltak Római katonák építették azokat az utakat, melyeket még mainap is: »római ut«-nak nevez népünk. De a római uralom is összeomlott. Más népek jöttek hát e földre. Egymásután laktak itt jazigok, hunok, gótok, avarok, szlávok, germánok, frankok stb. Magyar őseink a 896-ik év táján vették birtokukba hazánk e részét, melyen nevezetes ellenállásra már nem találtak. Zala- és Somogyvármegye területén telepedett le Eőrs (Eurs) vezér és törzse meg Bulcsú vezér és nemzetsége. Eörs emlékét őrzi a Ba látón vidékén Kővágóőrs, Felsőőrs, Kisőrs stb.; Bulcsú vezérét pedig Bulcso, vagy Bölcső falu, mely most Barcs mellett egy kis major. I. István királyunk a keresztyén vallást gyorsan elfogadtatá népével. Ezen a részen ugyan ellenállásra talált a régi vallást és nemzetsége függetlenségét féltő Koppány (Kupa) somogyi vezér részéről, ki az özvegy fejedelem asszony kezére és a királyi trónra is vágyott; de a nagy harcban István király lett a győztes, Koppány vezér, kinek székhelye So- mogyvár volt, az ütközetben elesett és a keresztyén vallás általánosan elterjedhetett a hazában. István király a somogyi népet, Koppány népét arra kötelezte, hogy a tizedet minden terményéből beszolgáltassa a pannonhalmi monostornak azzal, hogy akinek tiz gyermeke született, a tizediket a nevezett monostornak adja át. A keresztyén vallás elterjedésével Zala- és Somogyvármegyében is nagyszámban létesülnek plébániák, monostorok, apátságok. De amint tűntek a századok, úgy tűnt az egyházból is a Krisztus vallásának evangéliomi tisztasága. Azért kellett az egyházat megjavítani, reformálni. És mikor erre a nagy és szent munkára Isten akaratából Dr. Luther Márton vállalkozott, az emberek mindenütt, ezen a mi vidékünkön is, lelkesedéssel csatlakoztak a megtisztított valláshoz, az evangélikus hithez. Egymásután keletkeznek itt az evangélikus gyülekezetek. Ez annyival inkább történhetett, mert az ország főurai közül többen hatalmas pártfogói lettek az evangéliom szent ügyének. (folytatjuk,) Valami a sörről. % Irta: Fábián Imre. Ha megkérdezlek nyájas olvasó, hogy tudsz-e valamit a sörről és hogy mit tudsz róla, bizonyára azt feleled: a sörről elég sokat tudok. Tudom először is azt, hogy ez idő szerint méreg drága és elég nehezen kapható ital. Szép sárga, vagy barna, esetleg fekete színű ital, amelyeket tikkasztó nyári melegben — azután meg téli jéghidegben és esetleg őszi álmos esőben, no meg tavaszi napfényben vásári sátorban, korcsmában és más helyen — kívánatos habbal a tetején, Ízléses üvegekben kínálnak a szemlélőnek. Amint az már szokás : nyáron hűsítőnek, télen melegítőnek, ősszel ruhaszárítónak, tavasszal fel- üditőnek használja az ember. Hogy nevezett alkalmakon kivül ritkán jut hozzá, azt sajnálja a legtöbb ember. Sajnálja és amint gondolja nélkülözi. Nélkülözi, mert a sör az időjárás rendellenességeit kiegyenlítő hatásán kivül egyéb tulajdonsággal is bir: nagyszerű orvosság! A sovány ember, aki fehérkenyéren — lágycipón, libamájon — csirkecombon, füstölt sonkán — foghagymás kalbászon erőre kapni nem tudott, a sörtől meghízik, piros pozsgássá lesz. A kövér emberre azonban szintén jótétemény. Neki bort innia nem szabad, — mindenki tudja — nehogy az alkohol izgató hatásától vértolulást kapjon, de sört ihatik, hisz a sör — ha jól vesszük — soványit is, mert kesernyés izü. Kesernyés izü táplálék pedig a soványodáshoz nagyon ajánlatos. Még többet is tudok a sörről — gondolod nyájas olvasó. Emlékezel a rég letűnt, boldog időkre. Ezekben az időkben a követválasztásokra. Ott a képviselőknek üres sörös hordóról illik beszédet mondani a polgártársakhoz. Hogy pedig az elvek elég határozottan tiztáztassanak, ez üreshordók előbbi tartalmát a választó polgároknak illik elfogyasztani. Újabban a régi ismerethez újabb is járult. Az nevezetesen, hogy a sört árpából késitik, úgynevezett sörárpából. Onnét tudjuk azt, hogy a sörárpa ára 42 korona, a közönséges árpáé csak 33 korona. Hiában a sört azon kivül, hogy búoszlató, még bugyelláris dagasztó is, mert menynyivel jobban jár az a termelő, aki árpáját sörnek adhatta el! A sörfogyasztás tehát, városon úgyis el lévén terjedve, a falusi gazdálkodó embernek is fő-főkötelessége saját érdekében. Ennyit hallok a sörről —
