Harangszó, 1916
1916-11-19 / 36. szám
VII. évfolyam. 1916. november 19. 36. szárri. Szerkeszti és kiadja KAPI BÉLA ev. lelkész. Előfizetési ára 42 számra közvetlen küldéssel 3 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 3 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. TARTAI.OM: Somboryné Pohánka Margit: Zsozsóka, (Vers.) —- Krón Ferenc: A jótékonyság mint kötelesség. — Csite Károly: Varga Bódi galambországa. (Elbeszélés.) — Mesterház)’ Sándor: Képek a somogyi ev. egyházmegye történetéből. — Fábián Imre: Valami a rttrről. — Lábaink «övétntdcs.Tábori post». —• Kapr Béla. A kötelesség útja. (Elbeszélés.) - Karácsonyi üzenet. — A világháború eseményei. — Ország-Világ. Zsozsóka. Merre röppentél kicsi fehér virágunk? Mindnyájan keresünk és mindegyre vágunk ; Bujócska helyedre nehezen találunk... ha meglelni véltük szőke fejecskédnek Itten is, ottan is Percnyi illanásra egy-egy arany-szálát: El-el fecsegetjük lelkünkre lopódzó Nehéz kétkedések sötét holló-szárnyát; Ugye hogy csak játszunk, csak bujósdit [játszunk ? Hova röppentél kicsi aranyvirágunk? Óh anyasziv; omolj csak zokogással A kérhetetlen, a beszédes rögre; Kiért élni legmagasztosb az élet: Mért mért hagyod itt alant mindörökre? Akiért áldva int feléd a szent cél, 5 vár ezerszer áldott gondja, derűje. Kinek édes napfényes mosolyán át Ó hogy eltörpül a földi szivárság, 5 kárpátos utón visznek a remények: Mind e szépség s jóság * Mind-mind a sírban, — mind-mind sem[mivé lett.., hova tűntél kicsi aranyvirágunk; Hiába keresünk, csak hiába várunk... Somboryné Pohánka Margit. Á jótékonyság mint kötelesség. Irta: Krón Ferenc. Az élet első pillanatától az utolsóig embertársainkhoz vagyunk utalva. Az élet belekapcsol mindnyájunkat a közösség láncába s ebből a láncból nem lehet kimaradni, — mert ha megválnánk ettől a közösségtől — magunkra maradva lassan elpusztulnánk. Azért az emberek egyrésze testünk és annak szükségleteiről gondoskodik, a másik része pedig tudásunkat fejleszti és gyönyörködteti lelkünket s ebben a kettős munkában — egyik vagy másik oldalon mindnyájan részt veszünk. Az isteni cél és emberi rendeltetés is követeli, hogy szorosan egymáshoz legyünk fűzve, hogy egymás boldogságán önzetlenül munkálkodjunk. Csakhogy a munkálkodási erő nincsen egyenlően elosztva. Vannak, akik egész életükben szedik az élet mezejéről a jótékonyság hallgatag, de annál beszédesebb virágait. Nagy lelkek ezek, kiket nem is ismerünk, nem tudjuk hol laknak, kicsodák, micsodák, csak azt látjuk, hogy mások örömében találják örömüket. Viszont vannak, kikre az élet csak azért mosolygott, hogy azután megmutathassa fagyos arcát, ezek azok, kik rászorulnak az előbbi nagy lel- kekre. A szánalomraméltó embertársak adnak alkalmat a jótettre, ez forrása ama örömnek, mely segély nyújtás után visszamarad lelkűnkben. E harmadféléves háború alatt egyházunk buzgó tagjai szépen gyakorolták a Krisztusi könyörületessé- get, adtunk mindnyájan a fölösből, a nélkülözhetőből. Már a jövőben a jótékonyságnak ez a foka nem lesz elég. A mai idők a jótékonyságot általános kötelességgé teszik, a jótett már nemcsak a gazdagé, vagy a vallásos gondolkodásé, hanem kivétel nélküli szükségérzetté válik. A hosszú háború alatt rohamosan növekszik a tehetetlenek száma, kik azoban értünk lettek tehetetlenné. Az élet járda mellett léptem nyomom szánalmas nyomorultak, hajléktalan árvák tekintenek reánk. A könnyes szemekből nagy idők borzalmasan sötét gondolatai sugárzanak. Néma ajkaikon olvassátok-e a szavakat : »Minden tiértetek történt, mi
