Harangszó, 1916
1916-11-05 / 34. szám
1916. november 5 HARANGSZO. 267. titázélí gyom; a babérkoszorút bitófa; a győzelmi éneket, lassú, fájdalmas gyászének. Óh milyen szomorú ősze volt akkor a magyarnak! A nagy költő ekként zokogta el a nemzet fájdalmát: »A sebzett vad a rengetegben kínjának hangot ad s magát az eltiport magyarnak kisírni nem szabad!« Mint a járni kezdő gyermeket a jó édes anyja, egyedül a vallásos hit biztatott, bátorított: »Tartsd meg szódat a sírástól, szemeidet a könnyhullatástól, mert a te cselekedetednek jutalma lészen. Nem vész el áz, aki milliókra költé dús élte kincsét!« Csak az Istenben bizakodó hitte, hogy abból a fájdalmas őszből is lesz tavasz, abból a nagy temetésből is lesz feltámadás. Az a tizenhárom nem halt meg, csak elaludt. A szabadság aranyos napja fel- ragyogctt újra. A szomorúság örömre fordult. Csak egy szent oltárral emelkedett több hazánk történetében. Ehhez a szent oltárhoz szállt el lelkünk a tettek mezejéről azon a ködös október 6-án Elmentünk, hogy tanuljunk ott. Szükségünk van erre mindnyájunknak. Hiszen újból eljöttek azok a daliás idők, hiszen mi is most édes hazánk jövendő boldogságáért vívjuk az élet-halál harcolt, hiszen ugyanaz az ellen áll szembe velünk, melyik 67 évvel ezelőtt Én úgy érzem, hogy annak a dicső 13- nak szelleme veszi körül most az utódokat. Lelkűk ad erőt, lelkese- sedést e hosszantartó háborúban elfáradt magyarnak. Honszeretetüktől fog tüzet honvédeink szive, amikor elfáradva és megfogyatkozva is diadalmas csatákban kergetik le hazánk földjéről az oláhokat. De nemcsak érzem, hanem tapasztalom is ezt az ősöktől öröklött hazaszeretetei az utódokban. Mint amikor hangyabolyba rúgnak s nyomában a hangya sereg riadva szalad °ssze-vissza, ilyen sietség, ideges nyugtalanság, izgalom járta át a szi- veket arra a hírre, hogy a magyar- gyűlölő oláh tiporja Erdély bérceit, 'akói pedig javaik hátrahagyásával uttalan-utakon menekülnek az ellenség elöl. Megdobbant mindenkinek a szive. Mindegyik kiakarta venni részét közvetlen a munkából; mindegyik sorompója akart lenni a hazánkra zúdoló fergetegnek. Honvédeink legnagyobb részét elvitték oda. Akik itt maradtak, csak félig vannak itt, lelkűk ott van a többieknél és segítenek boszút állni azokért az otthonn nélkül maradó százezrekért. Szatmári ezredünk katonái a felsőbb hadvezetőségnél írásban adtak kifejezést azon hő óhajuknak, hogy vigyék el őket az erdélyi frontra, hadd harcoljanak honi földön honi földért. Kötözőhelyünk egyik egészségügyi katonája, aki erdélyi származású, önként jelentkezett gyalogsághoz beosztásra. Itt sirásó és fejfakészitő volt a háború kezdetétől. Hány bajtársának ásta meg sírját a Kárpátok oldalában, Orosz-Lengyelország homoktengerében, Volhynia mocsaras talajában; hány fejfát tákolt össze, amelyek néma, de mégis oly beszédes hirdetői a honfiúi szeretetnek és önfeláldozásnak. A hírre, hogy családi tűzhelye, földiéi veszélyben forognak, itt hagyta nyugalmasabb helyét; ásója és gyaluja helyett fegyvert ragadott. Most már a 82. székelyezredben űzi a határ felé lelke nyugalmának elrablóit. S ki tudja? — hazaszeretetből dobogó szive nem állt-e meg azóta? nem jelzi-e már életének folytatását egy igénytelen fenyőfakereszt szülőföldje közelében ? De akármi történt vele: példájából meríthetünk lelkesedést, a dicső ősökre emlékeztető honszerelmet. Egy diadalmas évforduló emlék- oszlapánál állottunk meg a múlt hó egyik derült reggelén. 1915. szeptember 28-án történt. A nagykanizsai ezred katonái sok fényes fegyvertényeire tették fel a koronát, amikor e napon Volhyniában az orosz túlerővel szemben rohammal bevették Boguslafka községet s az ezt követő napokban véresen visszaverték az ellenség tömegtámadásait. E visszaverések egyik délelőttjén olvastak össze egy zászlóalj előtt 400 orosz halottat. A honvéd nevét szárnyára vette a szellő s elvitte oda is, ahol eddig az ismeretlen volt. A magyar hazaszeretetnek eddig jószerint csak könyvekből ismert, de most e nagy küzdelem napjaiban személyesen tapasztalt eme megnyilatkozásai jutottak eszembe október 6-án. Az akkor vértanúi halált haltak tényleg csak elaludtak. Lelkűk tovább él az utódok tetteiben. Istenbe vetett rendületlen hitet, sohasem csüggedő, sőt biztató reménységet vigyünk bele továbbra is e létünkért folyó küzdelembe, hogy igaz ügyünket diadalra vihessük. Akkor fognak majd boldogan pihenni annak a dicső 13-nak porladd tetemei. A háború fegyverei. Irta : Kapi Béla. III. (Folytatás.) Csak néhány szóval mutatunk rá azokra a fegyverekre, melyek különösen a felderítő harcokban nyernek alkalmazást. Nagy fontosságuk van e tekintetben a repülőgépeknek és léghajóknak. Léghajókat, a hires Zeppelineket, csak a németek használnak, de hogy nem eredménytelenül, arról Páris és a bombázott angol városok beszélhetnének. Növeli a léghajó fontosságát, hogy ember és hadianyag szállítására is • alkalmas. Óriási fontosságúak a repülőgépek. Csodálatos, merész találmány, mely legyőzi a levegőben repülés nehézségeit s büszkén emelkedik a felhők fölé. Rendesen 1—2 ember ül fel a gépre. Mint a léghajó, úgy a repülőgép is a megfigyelő szolgálaton kivül támadó erőt is képvisel. Bombákat, nyilakat vet az ellenséges városokra, táborokra, vasúti épületekre, munició- gyárakra. Gépezete erős zakatolással dolgozik, úgyhogy észrevétlenül nem képes megközelíteni az ellenséges állásokat. Rendesen külön e célra felszerelt, messzehordó ágyúval lövik. Az angolok állítólag külön lövedéket találtak fel a léghajó megsemmisítésére Mivel a közönséges golyó csak kicsiny nyílást ütne a léghajó burkán, olyan lövedéket gyártanak, mely a célnál szétrobbanik s ilyenkor négy vas-karom nyílik ki belőle s nagy felületen szétmarcangolja a léggömböt. Legveszedelmesebb támadó fegyver a repülőgép ellen maga a repülőgép. Alig hogy megjelenik az ellenséges Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasz- _ tási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik község- ; ben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, J forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a [J [\ [1 r] u _ a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és ér- í tékesítő szövetkezetéhez \ Budapest, IX , Közraktár-utca 34. sz. ■> (Saját székházában.) 102 JL A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
