Harangszó, 1916
1916-09-10 / 26. szám
1916. szeptember lö. HARANÖS2Ö. 2Ö7. németek ellen a thiepval-poziéresi és a maurepascleryi vonalon — minden eredmény nélkül. Hiába volt erőlködésük a Maas vidékén Thiaumontnál és Fleurynél is. Súlyos vereséget szenvedtek minden arcvonalon. A következő napokon támadásaikat megismételték, de a németek mindannyiszor visszaverték őket. »Állásaink teljesen birtokunkban vannak« jelentették augusztus 30-án. A franciák és angolok további nagy, de sikertelen erőfeszítéséről már Ludendorf, első főlovászmester ad megnyugtató értesitést. »Az ellenség a Barleuz - Soyecourt arcvonal ellen fejtette ki a legnagyobb nyomást. Az estrées-soyecourti szakaszon elkeseredett közelharcra került a sor. Szász ezredek elszánt támadásai az ellenség kezdetleges sikereinek hamar véget vetettek és az ellenséget kiinduló állásaiba szorították vissza.« Másnap csak tüzérségi harc volt úgy a Somme, mint a Maas mellett. Tisza István gróf miniszterelnöknek a főrendi ház ülésén szept. 2-án el- | mondott beszédéből idézzük a következőket : Románia hadüzenete méltán sorakozik Olaszország árulásához, sőt ha lehetséges túltesz rajta. A hadüzenetben ugyanaz a megszegése nyilvánul szerződésszerű kötelezettségeknek, a hűségnek és becsületnek ugyanaz a cinikus sutbadobása, ugyanaz az orvtámadás a hű barát ellen, a kinek segítsége 30 esztendős fejlődés biztos záloga volt és ugyanaz a félreismerése saját életérdekeinek. Nem kutatom, kinek van jobb sorsa, a mi román polgártársainknak, vagy Besszarábia románjainak. És hogy vájjon ha elnyomott testvéreinek szabaditására indul Románia, nem megfelelőbb tért talált-e volna Besz- szarábiában, mint a mi határainkon ? Én egyszerűen oda állítom a román nép helyzetét Magyarországon és Romániában és merem állítani, hogy minden tekintetben — gazdasági, kulturális, erkölcsi tekintetben — a magyar szent korona oltalma alatt élő román népnek helyzete Románia népénél sokkalta jobb. A magyar állam összes polgárainak nemzetiségi különbség nélkül való egysége nyilvánult meg ennek a háborúnak egész folyama alatt. Ez az egység, ha lehet, még szebben ragyog a mai pillanatban Az a tudat, hogy uj ellenség gázolja hazánk földjét; az a tudat, hogy egy orvtámadás a magyar szent korona egyik legszebb gyöngyét, a magyar nemzet drága kincsét, Erdélyt akarja elragadni, kell hogy egy nagy, elkeseredett elszántságra egyesítse az egész nemzetet. Ellenségeink száma eggyel szaporodott. Éppen olyan hiba volna ezt a tényt kicsinyleni, mint túlbecsülni. Számolunk ezzel a ténnyel, szemébe nézünk 'az uj ellenségnek és vállvetve szövetségeseinkkel, a kiknek hűsége ezekben a kritikus napokban talán még az eddiginél is tündöklőbben ragyog, meg fogunk küzdeni velük! Az egyház köréből. Gyászrovat. SVehla Gusztáv, a breznó- bányai egyház 43 évig volt érdemes lelkésze, a zólyomi egyházmegye kiérdemült főesperese, a Ferenc Józset rend lovagkeresztjének tulajdonosa, magasztos lelkészi hivatásának félszázadot meghaladó időn át buzgó betöltése után, nyugalomba vonulásának második évében, 78 éves korában f. évi augusztus hó 27-én reggel az Urban csendesen elhunyt. Tetemét augusztus hó 29-én d. u. fél 5 órakor az evang. templomból helyezték el az anyaföld ölebe Az igaznak emlékezete áldott! (Példab. X : 7.) Stromp Gyula, a soproni líceum nyug. tanára f. évi aug. 18-án, életének 58-ik és 30 évi buzgó tanári működése után történt nyugalomba vonulásának 3-ik évében az Urban csendesen elhunyt. Hült tetemeit f. évi aug. 20-án d. u 4 órakor szülőhelyén, Rozsnyón helyezték utolsó nyugalma helyére. Emlékét hálás kegyelettel őrzik kartársai és tanítványai. Szentek Gábor, volt nagybábonyi evang. lelkész, élete 78-ik évében, 48 éven át hűséggel végzett lelkipásztori munkásság után, nyugalomba vonulása 5-ik évében, augusztus 27-én Tabon csendesen elhunyt. Augusztus 29-én temették el nagy részvét mellett. Áldott legyen emlékezete 1 Lelkészválasztás. A szombathelyi gyülekezet megüresedett lelkészi állására egyhangú bizalommal Kapi Béla körmendi lelkészt, lapunk szerkesztőjét választotta meg, ki uj állását novemberben foglalja el. Isten áldása nyugodjék meg gyülekezet és lelkész szövetségkötésén és együttes munkálkodásán ! Eljegyzés. Kiss Jenő, a soproni theol. akadémia rk. tanára eljegyezte Jausz Emmyt, bőid. Jausz Vilmos, theol. tanár és neje szül. Wülsten Emmy leányát. A kegyelem Istenének áldása nyugodjék a kötendő frigyen. . Itthonról. Amerikai gyűjtés a magyar Vörös Keresztnek. Az amerikai magyarság körében szakadatlanul folyik a gyűjtés a magyar Vörös Kereszt Egyesület javára és újabban a washingtoni osztrák és magyar nagykövet közvetetlenül még nagyobb gyűjtés eredményét küldötte a magyar Vörös Kereszt Egyesületnek. Az első ösz- szeg 7692 korona, a második 3703 korona, a harmadik 7407 korona és a negyedik összeg közel ezer korona. Körülbelül húszezer koronát tett ki az amerikai magyarok újabb adománya. A magyar Vörös Kereszt Egyesület középponti választmánya az amerikai magyarság hazafias áldozatkészségéért köszönetét szavazott. A vitézségi érmek pótdija. A pénzügy- miniszter körrendeletben intézkedik a háborúban szerzett vitézségi érmek birtokosainak járó havi pótdijak utalványozása iránt. Eszerint az 1914. évi október 1-től kezdve az arany vitézségi érem után havi 30 kor., az első osztályú ezüst vitézségi után 15 korona, a második osztályú ezüst vitézségi után 7-50 korona pótdíj minden hónap elsején esedékes azok részére, akiket már eddig kitüntettek. Az ezután történő kitüntetések után az illető hónap 1-től kezdve számítanak pótdijat. A belügyminiszter a hadbavonultak gyermekeikért. A belügyminiszter elrendelte, hogy olyan esetekben, amikor a hadi- segitség ellenére a hadbavonult gyermekét pusztulás fenyegeti, az állami gyermekmen- helyek vegyék föl kötelékükbe, azután adják ki nevelésre a saját anyjukhoz és a nevelőszülőknek járó tartásdijat, ami a gyermek kora szerint 3—21 korona között váltakozik, minden hónapban utalják ki az édesanyának, aki ezenkívül változatlanul megkapja a hadi segítséget is. A tej és a honvédtiszt. Ezt a megható kis történetet egy budapesti lap beszéli el. Begördül egy menekült-vonat, a tömött vasúti kocsik ajtórésein füstösen kandikál ki a sok magyar gyerek; kicsik, csepere- dök vegyesen, de mind sírnak, — éhesek, szomjasak. A perronon vonatjára vár egy magasrangu honvédtiszt. Tenyerét a fülére tapasztja s elkeseredetten kiált föl: — A teremburáját! Ennyi szegény gyerek és mind éhezik! Adjanak nekik tejet! Az álloniásfönök — maga is fáradhatatlan, aranyos szivü ember — szomorúan mondja: — Adnék én szívesen, de nincs itt egy csöpp se. Á honvédtiszt tétován körülnéz és földerül az arca: — Nini! Hisz van itt tej elég, ez a vaggon tele van tejeskannával. — Hja, csakhogy ez egy tejcsarnok tejszállitmánya. Ez le van bélyegezve.
