Harangszó, 1916
1916-08-20 / 23. szám
ISO HARANGSZÓ. 1916. augusztus 20. van ; százötvenezer ember várakozik, akik nem részesülhettek a keresztség szentségében, mert nincs elég lelkész és tanító, hogy kellőképen előkészíthetnék őket a keresztyén egyházba való felvételre. A hittérítők szerint a külmisszió mezejének mai állapota páratlanul áll a keresztyén századok történetében. Az egyháznak minden erejét össze kell szedni, hogy ezt a kedvező alkalmat felhasználja Isten országának terjesztésére. Krisztus Urunk ide vonatkozólag azt mondja: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ö aratásába.“ (Máté 9,37.38.) Lábaink szövétneke. Nem ti választottátok engem, hanem én választottalak titeket, és rendeltelek titeket, hogy elmenvén gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy bármit kérendetek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ján. 15, 16. Lelke szenvedése folytán látni fog és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít és vétkeiket ö viseli. Ezs. 53. 11. Szerelmeseim! ha igy szeretett minket az Isten, nekünk is kell szeretnünk egymást. I. Ján. 4, 11. Pogányok is sokan mennek és mondják: Jertek menjünk fel az Úr hegyére és a Jákob Istenének házához, hogy megtanítson minket az ö utaira és járjunk az ö ösvényein; Mert Si- onból jö ki a törvény s az Úr beszéde Jeruzsálemből. Jónás 4, 2. Mert noha megfeszittetett volt az erőtlenségnél fogva, mindazon által él az Isten hatalmánál fogva. Mert mi is erőtlenek vagyunk ugyan ö benne, de élni fogunk ö vele együtt az Isten hatalmánál fogva rátok nézve-. Magatok kisértsétek meg, ha vájjon a hitben vagytok-é? Magatok próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-ó meg magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Kivéve, ha méltatlanok vagytok? I. Kor. 13, 4, 5. íme, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicső lesz naöy0n- Ezs. 52, 13. Szerelmesem! ne kövesd a rosszat, hanem a jót. A jócselekvö az Istenből van; a gonosztevő pedig nem látta az Istent. 3. Ján. 11. A kötelesség* útja. Elbeszélés. Irta : Kapi Béla. Kilencedik fejezet. A tanító naplójából. Folyt. 22. március 30. Éjszaka megint rosszul lett az édesanyám. Úgy mondja, éjféltájban iszonyatos félelem fogta el, feje zúgott, szive őrülten kalapált. Mintha megindult volna alatta az ágy s vad iramban forogna vele a szoba. Nevemet kiáltotta, de nem hallottam. Felkelt s tapogatózva indult a másik szobába, de azután elfogyott az utolsó szék is, amibe kapaszkodhatott. Rettenetes zuhanásra ébredtem. A gyertya imbolygó halvány fénye édesanyám összetört alakját világította meg. Egy óra múlva magához tért. De mielőtt megszólalt volna, félve sejtettem a valót. Az ember öntudatlan mozdulatai árulói lehetnek a fájdalmaknak. Szegény anyám nem a fejéhez, hanem a szivéhez kapott kezével. Megdermedt ereimben a vér. Rettenetes gondolat cikázott át agyamon. Istenem, lehetséges-e?. . . Ha őt el kellene veszítenem ?. . . április 15. Az orvosi vizsgálat is meg volt. Az öreg doktor úgy tett, mintha sohase látott volna, egykedvűen kérdezősködött, azután lassan, alaposan megvizsgálta anyámat. Most is mindegyre a noteszába irocskált s néhány percig eltűnődve nézett maga elé, mintha csak egybevetné megfigyeléseit. — Általános ideggyengeség az egész. A fejfájás épp úgy, mint ez a szivgyengeség. Meglehetősen agyon hajszolt szervezet, mely alighanem sok törődést, munkát, aggoda mát, lelki fájdalmat végig csinált. Na nem?... De azért nem kell megijedni, majd szép csendesen, okosan élünk, sokat pihenünk, jól táplálkozunk, mindig nyugodtan gondolkodunk, vagyis nem izgatjuk fel magunkat és akkor az ilyen eset nem igen fog előfordulni. Egy ideig még az anyámnak rendelkezett, azután hirtelen felém fordult : — Hogyan vagyunk nyirkutasi professor ur ?... — Azt hittem, meg sem ismer, doktor ur. . — Dehogy nem ismerem 1. . Jó memóriám van nekem!... Hát magának van-e professor ur? Tud-e valamit a thorenheimi Wunderlich Henrikről ? Elmosolyodtam ötletességén. — Elolvastam a könyvet, doktor ur. Nagyon tetszett. Él is hoztam volna, de szeretném még egyszer átnézni. — Csak hagyja, magának ajándékozom. Hát mondja, van-e maguknál is olyan biró? Vagy talán minden ember olyan, mint az a biró? Nagyot nevetett a szellemességének. De azután hirtelen komolyra vált az arca. — Boldogul-e velük?... Nem a néppel, mert azt mindig az erősebb vezeti, hanem az erősekkel ? Birja-e vezetni a vezetőket? Megint valami szégyenkezés félét éreztem. Azt nem mondhattam, hogy bizony ' eddig csak a gyerekekkel törődtem s nem sokat gondoltam az öregekkel, hát néhány általános szólással ütöttem el a dolgot. A doktor különben is elejtette ezt a témát s az édesanyám betegségével foglalkozott. Jobb is szerettem. Mindenfélét be kellett vásárolnom. A doktor nem szereti ugyan a sok orvosságot, de azért mindenfélét felirt, mert falu helyen, pláne ha nincsen a közelben orvos, jó ha kéznél van egy és más. április 20. Hála Isten jól halad a gyógyulás. Mi ugyan keveset tehetünk, de annál többet segít az Isten. Öt nap óta olyan verőfényes idő van, hogy meg kell gyógyulnia a betegnek is. Tiz- órakor, mig a gyerekek néhány percre kimennek az udvarra, gyorsan átfutok s kiviszem a kiskertünkbe a nagy karosszéket. Tegnap egyszerre két vendégünk volt. Annuska már ott üldögélt anyám mellett, mikor Lonci kisasszony átjött. Nem volt valami kellemes. Az ember alig tudta fenntartani a társalgást. Istenem, micsoda lány ez a Lonci! Mikor kiegyenesedik, jó fejjel nagyobb, mint szegény, vézna Annuska. Olyan, mint a büszke fenyő a töpörödött boróka mellett. Estefelé mindegyik ajándékot küldött. Lonci két üveg erős bort, Annuska pedig egy kis csokor korai virágot. De ebben mégis az Annuska maradt győztes: anyám kivitette a bort, a virágot pedig vízbe tétette s maga elé állította.
