Harangszó, 1916
1916-08-20 / 23. szám
178. cifra juhászbotját, szerszáma a bicska s mikor elkészül vele — ha nem is nagy érték — örül neki, mert bele öntötte a rovátkákba, cifraságokba tudását, ügyességét, azért igazi örömet talál müvében. Mindezen érzései hidegek lennének, vagy egyáltalán nem volnának meg, ha csak muszájból csinálta volna. Vagy nézzük csak az orosz és magyar hadsereget, az előbbi kötelesség érzet nélkül »muszájból harcol, fárad,« az utóbbit események lelkesítik, munkájában élet és erő lakik, test és lélek együtt működik. Imádkozzunk és dolgozzunk, ne a kényszer, hanem a kötelességtudás legyen munkánk rugója, becsüljük meg egymás munkáját, mindenik szükséges és gyümölcsöt termő. Egy staniszlaui háborús naplóból. 1916. julius 18. Tegnap este nagy öröm ért bennünket : Matuschek káplán ur két napra Horocholinába és Szolotvinába ment lelkipásztori útra s most hazaérkezve Szolotvinából magával hozta Weidauer lelkész urat is. Mennyire örültünk, hogy az átélt borzalmas hetek után viszontláthattuk hü barátunkat ! Egészen felüdültünk, hogy nehéz tapasztalatainak, de egyúttal Isten csodálatos sejtelmének uj bizonyítékait is elmondhattuk egymásnak és ezáltal egymást különösen erősíthettük. Weidauer lelkész tegnap este mindjárt hadi istentiszteletet is tartott. Sokféle hir forog közszájon ma Kolomea sorsa felől. Vannak, akik állítólag biztosan tudják, hogy csapataink oda megint bevonultak. 1916. julius 19. Ma is egész nap makacsul tartotta magát a hir, hogy Kolomea felszabadult. Este sokan üdvözölték Weidauer lelkészt a templom előtt. De a hivatalos távirat szerint nem lehet a hirt igaznak tartani. Általában hány féle hir váltotta fel egymást naphosszat ! Annyi minden történik városunkban és környékén. Sejtjük, hogy sok minden van kialakulófélben. Es mindenki más meg másféleképen iparkodik magyarázni azt, amit lát és hall. Hozzájqji még, amit a vasutasok, a menekülők, a katonák beszélnek — igy azután a hírlapokban és táviratokban közzétett hivatalos jelentések mellett megvan a nemhivatalos hírszolgálat is a közelünkben történő eseményekről, amely feszült várakozást okoz. Különösen akkor, HARANdSZÓ. ha amint most néha megtörténik, a hivatalos jelentés elmarad és az újságok sem érkeznek meg. 1916. julius 20. A menekültekről való gondoskodás mind nagyobb méreteket ölt. Úgy látszik, hogy a mostani helyzet még soká eltart. A hirt, hogy Kolomea a mi csapataink kezén van, megbízható helyen tévesnek jelentették ki. A front ma is úgy van, mint két héttel ezelőtt. Német gazdáinknak tehát hosz- szabb tartózkodásra kell berendezkedniük. Az élelmiszerek azonban egynémelyiknél már fogytán vannak. Naponta gyarapodik azoknak a száma, akik segélyt kérnek. Kevés a liszt, a burgonya is kifogyott, egyedül az uj burgonyát még nem tanácsos fogyasztani. Már elhatároztuk, hogy segélybizottságunknak egy héttel ezelőtt Strijben helyezett készleteit megint visszahozzuk ide. Némileg kockázatos dolog és megint pénzbe kerül — de ki törődik most avval ? Most az a fő hogy egyik napról át tudjunk vergődni a másikra. 1916. julius 21. A menekültek részére fe’állitott iskola és óvoda javában működik. Öröm látni, mikor a kis menekültgyermekek hosszú csapata reggelenként fürgén és vidáman az iskolába siet, ahol mindent elkövetünk, hogy a háború hosszú ideje alatt beállott nagy mulasztásokat pótoljuk, s az elvadulás és eldurvulás veszélyét elhárítsuk. Persze itt is uj nagy feladatok várnak. A már hetek óta tartó szoros együtt lakás következtében több féle kellemetlen testi mellék jelenség lépett fel, ragályos bőrkiütések és mindenféle betegségek. Ezeknek kezelésére külön kórházat kell berendeznünk. A helynek is szűkében leszünk, annálinkább, mert mindig több olyan menekült érkezik, akik eddig a környéken levő falvakban tartózkodtak. 1916 julius 23. Megint egyike azoknak a vasárnapoknak, melyek feledhetetlenek maradnak ! Kis templomunk zsúfolva, majdnem túlzsúfolva — jóllehet a gyülekezeti tagok nagy része, különösen a sok vasúti alkalmazott, elmenekült, illetve rendeletre eltávozott. Templomunkat most a menekülők és a katonaság tölti meg. Ma sok osztrák és német tiszt és sok legénység is volt a templomban. Weidauer lelkész ur prédikált a tiz szűzről szóló példázat alapján és megtalálta a he1916. augusztus 2Ö. lyes hangot, hogy a sziveket ebben a nagy zűrzavarban is, mely félelemmel és aggodalommal fenyeget, arra irányítsa aki van és aki volt és aki eljő, és aki legjobb segítségünk, vigasztalásunk, bizodalmunk marad. Ha katona-otthonunkba lépünk, mindig jól esik látnunk, hogy az osztrák és német katonák igazi bajtársias viszonyban ülnek összekeverve — vasárnaponként olyan sokan, hogy helyiségeink elégtelenek. Titkárunk és a szakácsnők persze hogy nehéz munkát végeznek; a sok önkéntes segítség nélkül nem is bírnának a dologgal! Katona-otthonunkban mindig uj bizalom kél szivünkben. Mert a csapatainkat éltető szellem töretlen és ismételten halljuk a megnyugtató, derült biztatást: »Ne aggódjék, Sta- niszlaut nem engedjük az ellenség kezére 1« Julius 23. este. Ma este megint nyomott volt a hangulat. Nevezetes, hogy különféle apró megfigyelések és hírek következtében milyen hirtelen elszorulnak a szivek. Osztrák távirataink jelentették, hogy csapataink a Kárpátok főgerincére vonultak vissza. A németbirodalmi távirat elmaradt. Helyette nemhivatalos hírek kószáltak annál nagyobb számban, melyek nyugtalanítottak. Milyen balgatag az ember — mennyire illik ránk ma is a Megváltó szava: »Mit féltek, óh kicsinyhitüek ?« A mai vasárnap jeligéje : »Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek!« Használjunk fel minden percet bátor cselekvésre s amellett legyünk meggyőződve, hogy nem mi cselekszünk, hanem egyedül az élő Isten — ez a legjobb szer minden csüggedés ellen. 1916. julius 24. Ma uj munkába fogtunk. A menekültek kórházát rendezzük be. Egyúttal újabb szállásokról gondoskodunk, mert most a kolomeai menekültek nagyobb része Szolotvinából is, ahol különböző körülmények miatt nincs már elég hely, hozzánk költözik st. Ma rakjuk ki a segély bizottság készleteit s újra megkezdjük az élelmiszerek kiosztását a menekültek között. Nem tehetünk róla, a tartalékunkat is oda kell adnunk. Nem kételkedünk, hogy a hü Isten és a testvérek szeretete segít majd. rajtunk, ha mindenből kifogytunk. Mikor ma az utcán jártam, megint nagy hatással volt rám katonai szervezettségünk ereje. Milyen rosszul vannak ellenségeink értesülve, ha azt .
