Harangszó, 1916

1916-07-30 / 20. szám

158.

HARANQSZÓ.

1916. julius 30.

leikébe senkise jegyez annyi betűt, mint az édesanya keze. Tanuló években, kamasz időnkben el-elfelejtke- zünk róla, de később keresztül hatol minden idegen hatáson, mint ahogyan a csillogó napsugár aranyos verőfénybe öltözteti a sötét zivatar felhőt. Hát ezen nem csodálkozunk. Hanem hogy az emberiség egyik legnagyobb tanítómesterének lelkét egy öreg cselédleány gazdagítja, azon annál inkább csodálkozunk. Képzeljék el: Bábi volt a neve.

Lélegzetet vesz, meg egy pillanatra elgondolkodik. A jegyző lassan közbeszól, talán csak, hogy mutassa, mennyire odafigyel.

— Nem baj, Bábi, vagy Marinka. Nem a néven, hanem a lelkületen fordul meg minden. Talán ha ennek a jóravaló Bábinak adott volna az isteni gondviselés gyermeket, abból is derék, nagy embert nevelt volna. Ki tudja, melyik hatott rá jobban: apja, anyja, vagy a Bábi?

— Az apja orvos volt, — szól közbe Sárosy. De én nem is kicsinylem a Bábi érdemeit. Sőt inkább biztosra veszem, hogy több lett az ö életében, mint a saját édesapja.

— Hát azután ?.. .

— Nem tanult valami jól. Nem is sorolták a tehetséges gyerekek közé. Úgy látszik az értelmi képességén is rajt borongott az a sárgás fehérség, mely beteges szint rajzolt keskenyre szabott arcára. Nem is igen játszott a többivel, inkább félősen visszahúzódott. A tanárai is könnyedén legyintettek kezükkel: eh, hiszen még a helyesírás szabályait sem tudja !. .. És mégis nagy ember lett. Egyszerre diadalmas szárnyalással indult neki, olyan formán, mint a világhódító hősök, kik egy elszánt küzdelemmel mindent hatalmuk alá akarnak hajtani.

A jegyző megint felhasználja a félperces csöndöt s közbeszól.

— Lássa, ez érdekelne engem. Hogyan lesznek gyenge, tehetségtelennek látszó gyerekekből, egyszerre izmos, erőteljes emberek ? Ma még alig bírnak saját lábukon állni, holnap meg már százakat, ezreket vezetnek és erősítenek ?. . .

Sárosy László elgondolkodva néz maga elé. Egy ideig hallgat, azután lassan, meggondoltan mondja:

— Talán az magyarázza, hogy a tehetségek különböző időben fejlődnek. Az egyik lekési az iskolapadjait s jóllehet teste az ötödik osztályosok közt görnyed, lelke mégcsak az első osztályosokkal betüzget.

— Az, az, — szól közbe a jegyző. De meg talán az is belejátszik, hogy hozzákerül-e a lelke igazi hivatásához ? Megtalálja-e azt a munkakört, amelyet természete kíván, ami után egész szívvel vágyódik? Hát ez a Pestalozzi, mindjárt tanítónak készült?

A tanító fejét rázza,

— Nem! Pap akart lenni, meg ha jól emlékszem gazdálkodott is. Persze, hiszen első csalódása az volt, hogy egy birtokába sok pénzt beleölt és valósággal tönkrement.

— Na ugy-e, — folytatja a jegyző, az ilyen ember megszenved a hivatásáért, megpróbál ezt, azt, azután mikor odajut az igazi munkakörhöz, boldog és megbecsüli azt!...

Kis köhécselés után megszólal az asszony is.

— Sok attól függ, talán nem is sok, hanem minden, hogy micsodán keresztül nézi az ember az életet. Mikor gyerekkoráról beszéltél, akkor gondoltam rá. Értelmi képessége gyenge, fejletlen volt, de a szive. . .

— Bizony úgy, édes anyám! A szive gazdag volt s ezen a .gazdag szivén keresztül nézte a világot. Minden csalódása, koplalása, éjszakai virrasztása, talán még gyerekkori emlékei, pajtásai gúnyolódásának leikébe visszatérő csufnevei is arra valók voltak, hogy szivét fogékonnyá tegyék jövendő, nagy hivatására.

— És mi történt vele azután ?

— Mikor tönkrement, tanító lett. Azt mondta: nem tud más lenni. Szivére szállt a szegény nép nyomorúsága, az anyagi és szellemi elmaradottság, a durvaság, tudatlanság, erkölcstelenség. Azt mondta: kerestem az eszközöket, melyekkel az embereket felemelhetem. Az embereket erőtleneknek találtam. Lehetetlen volt, hogy azzá legyenek, miknek emberi, isteni és polgári hivatásuknál fogva lenniök kellene. Szeme csak ezt a nyomorúságot látta. Füle csak az elnyomott, eldurvult lelkét jobb élet utáni nyögését hallotta. Szive körülölelte a a szegény népet, az elhagyott, nyomorgó százakat, ezreket!...

— Hát nem iskolában tanított?

Sárosy egy kissé elpirult.

— De igen, csakhogy azon kivül a nép tanítója is volt. Összegyűjtötte a koldusgyermekeket, az elhagyott, rongyos árvákat, szegényeket s tanította őket. írás-olvasáson kivül a • mezei munkában, ipari foglalkoztatásban is gyakorolta őket. Megtanította őket kézimunkára, fonásra s e mellett nemcsak tanítójuk, hanem édesapjuk volt. Velük élt, velük aludt, velük

evett. Azaz, inkább velük koplalt. Nem igen volt ennivalójuk s ziman- kós téli napokon dideregve húzódtak össze a fütetlen szobában. Az ő meleg, jó szive volt egyetlen melegségük.

— Jaj, de jó ember lehetett!.. . sóhajt halkán Annuska, azután újra odateszi kezét Julcsa asszony ölébe.

. Folytatjuk.

A világháború eseményei.

Heves harcok dúlnak a harctér minden vonalán. Az antantbeli hatalmasságok jelszava most az egy időben való erős támadás. Fékevesztett dühvei folyik a küzdelem nyugaton, keleten, északon és délen. Azonban a középponti hatalmaknak van gondjuk rá, hogy a közös ellenségeiket, hol itt, hol ott foglalkoztassák erősebben, és ekképpen kényszerítsék őket együttes támadás helyett külön védekezésre. Verdun ostroma lekötötte s erősen megtizedelte Franciaország és részben Anglia haderejét. A mi olasz offenzivánk lehetetlenné tette Itáliának az együttes támadásban való részvételét. A franciák és olaszok vészkiáltása folytán Bruszilov oroszai előbb avatkoztak bele az újabb véres munkába, mint azt az antant hadi tudománya kifundálta.. Egyrészt ezen okos hadi taktikának, másrészt seregeink ellenálló képességének és katonáink páratlan vitézségének köszönhetjük, hogy ellenségeink a nagy stílusban megindult közös támadással mindeddig semmire sem mentek. Sok százezer emberüket elvesztették és mindössze csak egy- egy helyi sikert értek el, ami csekélység azzal szemben, amit a területükből elfoglaltunk. A kétéves elkeseredett harc eddigi eredményét az antant együttes nagy offenzivája, úgy látszik, nem fogja megzavarni.

Küzdelem az oroszok ellen.

Az orosz nem törődve óriási veszteségeivel, nagy erővel támad majd mindennap a Pruttól fel Riga vidékéig. A hét elején Lucktól délnyugatra uj nagy támadásba fogott. De szövetséges csapataink minden támadását visszaverték. Ugyanígy járt Bukovinában és Kelet-Galiciában. Lábát magyar földre tenni még nem merte. Nem feledte el, hogy mi történt vele a múlt évben. Egyébiránt az ország határát erős, vitéz hadsereg védi.

A Kárpátok közelében csak Labie- nél és Tartarovnál jelentek meg ju-