Harangszó, 1916
1916-07-16 / 18. szám
142. HARANGSZÓ. 1916. julius 16. Tábori posta. Édes fiam, szívesen eleget teszek kérésednek s felhívom arra a szegény asszonyra a hatóság figyelmét, kinek ura veled egy csapatban küzd s kit keserít az a gondolat, hogy felesége és gyermekei nem részesülnek a, rendes háborús államsegélyben. Őszintén megmondom azonban, hogy ezeknek az elégedetlenkedőknek nincsen mindig igazuk. Persze abból indulnak ki, hogy ha a szomszéd, meg a sógorasszony, komaasszony kap, miért ne kaphatnának ők is. És elfelejtik, hogy segélyezésről van szó, nem pedig pénzosztogatásról. A földbirtok nagysága, az ipari kenyérkereset igazi értéke, a gyerekek száma és életkora, a gondozás alá tartozó öreg szülők, mindez számításba jön a segély megállapításánál. Mióta a világ világ, még sohase volt teljesen igazságos pénzfelosztás. Most meg éppen sok a hiba! Valósággal kiabálnak az igazságtalanságok. Lelkiismeretlen emberek kihasználják a kedvező alkalmat, a hatóságok munkával való túlterheltségét, s hasznot húznak a világháború borzalmasságából. Talán azért hibásak, mert nem illeti meg őket az államsegély. Vagy talán azért, mert nem arra használják, mint a mire kapták. A nyomort van hivatva enyhíteni az állam sok-sok áldozatot követelő intézkedése, de bizony kenyér helyett sokan cicomás ruhát, arany gyűrűt, meg ezüst fityegőt vásárolnak maguknak. Mindenfelé hiányzik a munkaerő, szénagyüjtéshez, kapáláshoz jaj, de nehéz segítséget kapni. De a segélyezettek közül sokan kényelmesen visszahúzódnak hűs szobájukba s azt mondják: minek dolgozzam, úgy is ád kenyeret az állam!... Szomorú jelenségek ezek édes fiam ! Azt olvassuk ki belőle, hogy az emberek, sokszor még a tisztességesek közé tartozók is, nyugodt lélekkel becsapják az államot. Egy szalma- ' szálat nem vinnének el a szomszéd udvaráról, de az államot azt becsapják. Miért? Hát az államot szabad megcsalni ? Nem gondolnak arra, hogy Isten nem azt nézi, kit csal meg az ember, hanem csak azt, hogy csal ? Nagyon szomorú az is, hogy sokan nem tudják helyesen felhasználni a kapott államsegélyt. Nincs rá szükségük, megtudnak élni a magukéból is, talán még vagyonosodnak is. Mit tegyenek vele ? Prédaságra nem adják, mert nem természetük, hát beteszik a takarékpénztárba. Nem, nincs ez igy jól! Az állam kenyeret akar adni az éhezőnek, nem pedig takarékpénztári betétet a gazdagnak. Nézd fiam, az állam, az a hatalmas nagy szervezet, minden erejét, utolsó emberét, utolsó csepp vérét, utolsó buzaszemét és fillérét beleállitja a rettenetes világharcba. De akkor legalább legyen az állam polgáraiban annyi jó érzés, annyi erkölcsi érzület, hogy csak az fogadja el a segélyt, aki a segényre rászorul, a többi köszönje meg és adja vissza. Ez a tisztességes felfogás. Éppen igy önmaguk felett mondanak Ítéletet azok, kik a kicsikart, jogtalanul kapott segélyt cicomára, dinom-dánomra költik. Ha erre gondolok, úgy elfogja szivemet a szomorúság, hogy még az irás is nehezemre esik. Le is teszem a tollat. Csak még azt az egyet említem meg, hogy mikor a ti hősi küzdelmetekről olvasok, mikor a vértől gőzölgő rétekre, halottakkal megrakott szántóföldekre gondolok, mindig az az óhajtás ébred szivemben : bárcsak az itthon élők és az itthon küzdők méltók tudnának lenni ti hozzátok! Hidd el fiam, csak akkor győzhetünk, ha közösen küzdjük végig a nagy harcot. Harcterünk, fegyverünk különböző lehet, de ! ötelességünk és felelősségünk ugyanaz. Mindig, mindenkinek azt kiáltom leikébe: vigyáz-' zatok ! Az Isten tart felettünk Ítéletet! Isten áldjon meg, édes fiam ! Szeretettel ölel édesapád. A világháború eseményei. Mindinkább bizonyossá válik, hogy a nagy előkészület után megindult általános offenziva nem érte el s meg sem közelítette azt a célt, amit az antant hónapokkal ezelőtt eléje kitűzött. A támadások sorozatát az orosz kezdetté meg óriási erővel és készült- séggel, jött utána az olasz megszokott tehetetlenségével, majd követte őket merész elszántsággal a francia és az angol. Céljuk bizonyára az volt, hogy lehetőleg egy időben közös erővel megtámadják eddig hiába ostromolt frontjainkat és azokat áttörjék. A merész vállalkozás legutóbbi napjai már világosan megmutatták, hogy az antant elszámitotta magát. Oly fába vágta fejszéjét, amely erejét meghaladja. Ma már elmondhatjuk, hogy az általános nagy ofi'enziva azt a célt, amiért megindult, el nem érte. Küzdelem az oroszok ellen. Az orosz nem kíméli embereit. Üzi-hajtja őket árkon-bokron, minden veszedelmen keresztül, nem törődve azzal, hogy mennyi pusztul el. Ezt mutatja az orosz harctér a lefolyt héten is. Tömérdek pusztulás minden fronton. Eredmény semmi. A hét elején az ellenség rengeteg tömeggel kezdette meg véres munkáját Galíciában. Tlumácnál a lovashadosztályok egész tömegét üzte-hajtotta ellenünk. Vitéz katonáink azonban csakhamar szétkergették a támadó lovasokat. Még kevesebb szerencsével harcol az orosz feljebb, Tarnopol vidékén, ahol velünk együtt már a szövetséges hadak is útját állják. Volhiniában * Linsingen egyre hátrább szorítja az ellenséget, noha itt volt kezdetben a legnagyobb sikere és arra törekszik, hogy Luck irányában tért nyerjen. Néhány nappal később Tlumáctól délre csapataink gyors előnyomulásban az ellenséget húsz kilométer széles harcvonalon s több mint tiz kilométer mélységben visszanyomták. Ekkor már Bothmer tábornok állott a Dnyeszter két oldalán operáló sereg élén. Julius 5-én óriási erővel jelentek meg itt az oroszok. El is értek egy kis eredményt, amennyiben behatoltak ottani állásainkba, de csakhamar megakadtak. Csapataink minden további támadásaikat visszaverték. Az oroszok céljukat el nem érték: Tlumácon át a Dnyeszterig el nem jutottak,_ Északon Lipót bajor herceg harcvonalán, harmincöt kilométeres fronton támadtak az oroszok. Zvinin és és Baranovicsi vidékén. Támadásaik kezdetben elég sikerrel jártak. De a németek csakhamar visszaszorították őket. Megjelentek az oroszok Hindenburg frontja közelében is Úgy látszik, itt is nagyobb támadásra készülődnek. A nagy hadvezér majd illőképpen fogadja őket, mint annak idején Kuro- patkint, akinek seregét tiz nap alatt száznegyvenezer emberrel apasztotta. A legvéresebb vereség jul. 7-én érte az oroszokat Baranovicsitől északkeletre, ahol különösen az erdélyi fiuk tüntették ki magukat elkeseredett kézi tusában. Rommá lőtt lövőárkaikban fogadták az ellenséget és elkeseredett kézitusában verték vissza. Höfer jelentésében megjegyzi: »Ezrével borítják orosz halottak az állások, előterét.* Harcunk az olaszokkal. Az olaszok sokat viaskodnak a doberdói fensik déli szegélyéért. Nem a fensik kellene nekik, hanem Trieszt, de a hová a szegély nélkül nem jut
