Harangszó, 1916

1916-06-18 / 14. szám

108.

HARANGSZÓ.

1916. junius 18.

A kötelesség útja.

Elbeszélés. Irta : Kapj Béla.

Hatodik fejezet.

Csöndes élet.

Folyt. 14.

Mikor a nagy hegyek mögött eltűnik a nap, a sötét erdőségekből hirtelen gyorsasággal, nesztelen léptekkel lesompolyog'az alkonyat s szürke térítőjét ráborítja a kuszáltan épített házakra s a csapott tetejű, düledezö viskókra, Sárosyné még egyszer megnézi, be van-e zárva a külső ajtó, azután végleg letelepszik az asztal melleti karosszékbe. Mellette ül a fia s fennhangon olvassa az újságot. Az asztalon néhány könyv, talán arra is rákerül a sor. Este tizig már nagy időt átéltek, akkor elsötétedik az ablak s a két szobában az egyforma ütemü lélegzetvétel az egyetlen zaj.

Óh mennyi édes bájosság és boldogító melegség van a falusi életben. Azok számára találta ki a jó Isten, akik nem a változatosságot és lármát hajszolják, hanem magukban s családjukban keresik boldogságuk világát. Messze mérföldekre zakatolnak a vonatok, széles utcákon nyüzsög az emberáradat, hivalkodik a pénz, tobzódik a gyönyörűség, kacagás mögé rejtőzködik a bánatköny, csillogás alá a nyomorúság tépett rongya, az emberek kifelé élnek, másoknak élnek és sokat sokat ámítanak, hazudnak, de itt a hegyek között csodálatos isteni békesség árad szerteszét, az emberek elvégzik munkájukat, megeszik szegényes, száraz krumplijukat, korán kelnek, korán feküsznek, azután nem törődnek egymással.

Sárossy László sohase gondolta, hogy ezt az életet is meglehet szokni. Az elején ugyan visszatetsző volt a rettenetes csöndesség, a szegénység folytonos látása, a sokféle küzködés, de azután ezt is megszokta. Az igaz, hogy a megszokást nagyon megköny- nyitette az édesanyai gondoskodás. Kedves, barátságos otthont teremtett számára. Az Ízléssel elrendezett bútorok, melyek közt egy-egy szebb, régi darab is akadt, a fehér függönyök, a szép térítők, néhány kép a falon, mind-mind oly kedves benyomást tett az emberre, hogy nem volt nehéz ezt az otthont megszeretni. De meg különben is, csak az édesanyja szemébe kellett nézni, hogy mindent elfelejtsen. Szegény jó asszony tekintetében egymás mellett csillogott a rejtett öröm s a remegő aggodalom. Beletörődik • fia terméseete e mostani állapotba?

És ha igen, vájjon nem hoz-e túlságosan nagy áldozatot?

Mintha nyitott könyv lennej&i édesanyja lelke, úgy olvasott benne Sárosy László. De becsületére legyen mondva, minden lelki viaskodását, természetének minden lázongását magába folytatta s az édesanyja csak vidám, derült arcot látott Csak néha-néha, mikor észrevétlen kémlelte fia arcvonásait, csak ilyenkor látta rajt sötét felhők borongását, fojtott indulatok tusakodását. Most is ölbe ejti könyvét, úgy nézi mereven a lámpa pislogó lángját. Sötét homloka alatt kerekre tágul tágra nyitott szeme. Az édesanya megérinti kezét:.

— Na fiam, mi bajod ? Hova gondolsz ?. . .

Kissé összerázkódik, de azután mosolyogva néz az anya szemébe:

— Azon gondolkodom, hogy milyen hiábavaló minden kiizködésem. Akármennyire igyekezem, minden munkám kárba vész. Megint kimaradt két gyerek. Hivattam a szülőket, nem jöttek. Megidéztettem őket a községházára, oda nagy sokára elmentek s igazolták, hogy az oláh iskolába járnak.

. — Ne kedvetlenedj el, fiam, — felel az édesanya. Úgy látszik sokkal nehezebb helyre kerültél, semhogy máról holnapra elvégezhetnéd feladatodat. Csak légy türelemmel, a jó Isten majd. .

— Ne érts félre, anyám, nem követelek én csudát. Nem akarom néhány pillanat alatt elérni azt, amire sok-sok idő kell, de mégis rettenetes érzés, mikor mindennap azt kell látnom, hogy hiába dolgozom. A gyerekeket valósággal elidegenítik tőlem, meg az iskolától. A tanulásban alig megyünk előre. A gyerekek buták, olyanok, mint az álomkórosak, élettelen szemmel bámulnak maguk elé, egyik-másik egyszerre a tanítás kezdetén elalszik. A szülők közönyösek Ha mondok nekik valamit, ráhagyják, de marad minden a régiben. Úgy látszik tele vannak nyomorúsággal s ezért nem látnak ki vackukból.'

Az anya a fejét csóválja.

— Majd, majd, édes fiam, csak bátorság. Minél több erőt viszel munkádba, annál közelebb jutsz az eredményhez.

Szegény asszony nem sejti, hogy sokszor csak az ürügy 'álarca mögé húzódik fia rosszkedve s a sok panasz egyéb tépelődéseit takarja. Az adósság kifizetése után hamarosan elpárolgott nyugalma. Néhány hétig még csak nyugtatgatta magát ezzel a rö- * vid mondattal: majd csak lesz vala- j

hogy !. .. de azután mikor komolyabban gondolkodott a kérdésről, minden vére az agyára szaladt. Micsoda őrültség ! Hogyan fizessen ki évi négyszáz forintból háromszáz forint adósságot? Mit csináljon a kamat fizetéssel ? Nem is szólt az anyjának. Hogyan is gyötörje ezzel a dologgal, mikor úgyis agyon kínozza a fejfájás. Nem! ez az idő igazán nem alkalmas arra, hogy ezt az újabb botlását magyarázgassa. Miért is rémítené meg ezt az áldott jó asszonyt, mikor úgy is ez volt az utolsó, igazán a legeslegutolsó! ..

Sok minden nem tetszett neki. Valahogy nagyon gyakran hívták Grün- hutékhoz. Hol ez, hol az, de ürügy mindig akadt. Kisebb szívességekre kérték, valami számítást átnézni, levelet németre fordítani, vagy valami jó tanácsot adni. Szívesen ment, szép lány volt a háznál, jól esett egy kissé elszórakozni. De azután bántotta, hogy az édesanyja néma kor- holással búcsúzik, valahányszor oda indul. A jegyzőék is elhidegednek tőle. Eddig mindig úgy érezte, mintha haza mpnne s az apjával, kis húgával beszélgetne. Most hideg árnyak tolakodnak közéjük s hallgatag szemrehányás van a tekintetükben. De hát. miért? Ejnye, eddig még nem is gondolt rá, tulajdonképpen miért nem járnak össze Tamás György jegyzőék Grünhutékkal! A lányok biztosan nem kedvelik egymást. Nem is igen illenek össze! Hanem az öregek ? Egy ilyen kis községben nagyon egymásra vannak utalva az emberek s végre is a pénz, birtok nagy része Grünhut kezén van ? Nem teszi okosan Tamás jegyző, ha ujjat húz a kereskedővel.

Égy ideig azután sehova se ment, hanem nekifeküdt egy nagy nevelés- tani munkának s azt tanulmányozta. Esténként is erről beszélgettek az édesanyjával. Egy szerda délután azután a véletlen összehozta a jegyzővel.

Folytatjuk.

Lábaink szövétneke.

Senki sem szolgálhat két urnák: mert vagy egyiket gyűlöli, a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat semmibe sem veszi.

Nem szolgálhatok Istennek, és a világi gazdagságnak. Ennél fogva mondom néktek: Ne aggódjatok a ti életeteken, mit egyetek, vagy mit igyatok; sem a ti testeteken, mibe öltözködjetek. I Nem több-e az élet, hogysem az eledel, és a test, hogysem az öltözet?