Harangszó, 1915-1916
1915-08-29 / 7. szám
50. ÜARANGSZÓ. 1915. augusztus 29 * * * Majd minden családnak vannak ily régi írásai. Úri kastélyok könyvesszekrényei, alacsony szalmafödeles házak gerandaközei őrzik őket. Itt egy régi bibliában, ott egy régi imakönyvbe vannak írva. Emitt sárgábbak, fakultabbak, mint amott. Ugyanaz a szellem szól belőlük itt és ott — az a régi jó evangéliomi szellem, mely boldoggá tette egykor az evangélikus családokat, mely nevelt istenfélő engedelmes gyermekeket. De nem egyforma buzgósággal olvassák, nem egyforma tiszteletben részesítik azokat mindenütt. S amint fogy az ily régi írások, az ily szülői emlékek iránti kegyelet, amint mosoly kél az utódok, az unokák arcára az ősök régies együgyü szavain, úgy fogy a biblia, az imakönyvek iránti szeretet a lelkekből és ezzel együtt .távozik a boldogság a családi hajlékokból. Az ilyen régi írásokról elmondhatjuk az írás szavaival: „Amelyek megirattattak, a mi tanulságunkra irattattak meg.“ Oroszország ébredése. Irta: Somogyi Géza. Mi történik most Oroszországban? Mit éreznek, mit gondolnak azok az emberek, mit várnak a háborútól ? Mindnyájunkat érdekel e kérdés. Hogy megfelelhessünk rá, tegyünk egy kis kitérést! Az utolsó száz évben a legtöbb állam szervezte demokratikus (népkormányzati) alapon épült fel. Az ország kormányzása, a nép sorsának intézése nem függött, mint ezelőtt, néhány embertől, hanem abba befolyást nyert maga a nép is. A törvényeket az uralkodó szentesítésével az országgyűlés hozza, melynek egyik háza a nép által választott képviselőkből áll, a törvényeket a minisztérium hajtja végre, mely az ország- gyűlésnek felelős, a megyék, városok kormányzásában is ott szerepelnek a választott hivatalnokok a közönség akaratának kifejezői. Az alkotmányosságnak ez a formája fejlődött ki nálunk Magyarországban s minden európai államban, egyet kivéve : Oroszországot! Oroszország nem érezte meg az idők változását, megmaradt azon kormányzati rendszer mellett, mely a tudatlan középkorban uralkodott, szánt szándékkal elzárkózott a haladás gondolatától, mely a világ fejlődésével lépést akar tartani. Oroszországnak nincs alkotmánya. Az orosz népnek a törvényhozásba, kormányzásba úgyszólván semmi beleszólása sincs, egy ember kénye- kedvétől függ milliók sorsa: a cárétól. Ő nevezi ki a hivatalnokokat, akik vakon hajtják végre parancsait s nem a nép jólétének, boldogulásának előmozdítására törekszenek, hanem csak a cári önkény uralom fenntartására. S a zsarnoki kormányzás mindig ugyanazokat a gyümölcsöket termi: a nép elnyomott, szinte rabszolga sorsban sínylődik, s igen tudatlan, műveletlen. S ez az orosz nép indított ellenünk háborút? Nem! Számos orosz fogoly úgy nyilatkozott, hogy az orosz nép nem akarta a háborút, s tulajdonképen nem is tudja miért harcol ? Nem tudja miért harcol? Hisz akkor ez a háború nem az orosz nép háborúja, mely csak öntudatlan eszköze vezetőinek, ellenünk nem az orosz nép harcol tulajdonképen, hanem a cári udvar hatalmasai, a főhercegek, miniszterek, fővezérek, kik ezer s millió számra küldik a halálba az embereket azért, hogy saját hatalmukat növeljék. Mert ha Oroszország győzne, az nem jelentené a nép jólétének, boldogulásának megindulását s gyarapodását, hanem csak a cári hatalom növekedését, ha pedig megverve kerül ki a harcból, (s minden jel arra vall, hogy igy lesz) az csak új elnyomatást s új terheket jelent arra az orosz népre, melynek száz és ezer tagja ontotta vérét e háborúban. Szegény elnyomott, kizsákmányolt, tudatlanságban tartott orosz nép, nem gyűlölünk mi téged, inkább sajnálunk, s csodálkozva kérdezzük: mikor jön el a te igazságod s ébredésed napja ? Érzi s várja ezt az orosz nép isi Az utóbbi években a legkülömbözőbb osztályokban: a földművesek, munkások, főiskolai hallgatók közt mindinkább terjed az elégedetlenség, érzik a rabláncok súlyát, szabadságot s emberi jogokat követelnek, s a nagy események idején mind hangosabb lesz ez a követelés. A japán háború után, melyet az oroszok elvesztettek, forradalom tört ki, s akkor megnyugtatásul a cár némi alkotmányt adott népének, azóta van országgyűlés is. De a zsarnokság nem szűnt, az elégedetlenség megmaradt, sőt terjed, hiába igyekszik a kormány elnyomni, hiába tiltja el a szabad szót, hiába börtönözteti be, küldi Szibériába s végezteti ki az emberek százait: a forradalom eszméi terjednek, s egy nap nyíltan ki fognak törni. Mikor lesz ez a nap: a háború alatt, a háború után, ha majd az orosz nép, melyet mindig győzelmi hírekkel ámítanak, meg fogja tudni a szörnyű valót, egy év múlva, öt vagy tiz év múlva, azt nem tudjuk. De hogy ez az ébredés el fog jönni, az bizonyos, s ez a nap el fogja Söpörni a mostani kormány- rendszert, el fogja törölni a föld színéről a lelkiismeretlen, gonosz zsarnokokat, s meghozza az orosz nép számára az emberi civilizáció legnagyobb kincsét: a szabadságot, az ezzel együtt járó fellendülést, fejlődést s a haladás és tudás áldásos világosságát I A láthatatlan kéz. Elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Negyedik fejezet. Ami később történt. Folyt. 6. Ez se tegnap történt, de nem is olyan régen. Mindössze ‘fegy-két esztendő telt el azóta. Szabó János hazakerült a katonaságtól. Csillagot is hozott, meg piros baklót. Megvál- lasodott s a bajusza is pörgőre kun- korodott. A természete is hozzáfér- fiasodott, nyugodtan járt-kelt az utcán, összepajtáskodott az egyidősekkel, kalaplevevéssel emberelte meg az idősebbeket, de a nemesi pártiak feje fölött gőgösen elnézett. A községháza előtt összecsikorgatta fogát: zsiványok barlangja 1 Második harang konduláskor felkészült az anyja: — gyere, János, menjünk I — Elkísérlek anyám. — Ne kisérj el. Együtt menjünk, János 1 Csak a fejét rázta. — Nem lehet, anyám. Szemforgatók ülnek a padokban, képmutatóan hajlonganak az Isten előtt, de a tőrt megforgatják az előttük ülők hátában. — Fiam, ne az embereket nézd, hanem az Istent keresd. Neked is szükséged van az ő megsegítő erejére, tanulj meg imádkozni. Csak az boldog, ki megtalálja Istenét s vele él örömében, bajában. Szabó János maga elé néz, azután csöndesen, csak úgy magának, mondja: — sohase láttam, nincsen Isten! De az anyja felkapja az elejtett szót, nem sikolt, nem korholózik, csak mély átérzéssel ennyit mond:
