Harangszó, 1915-1916
1915-08-08 / 4. szám
1915. augusztus 8. HARANGSZÓ. 31. Ha sokáig itt időznek, Könnyek öntözik orcánk. Ha távoznak, ajándékkal Kedveskednek minekünk S bucsuzáskor ismerjük meg, Bánatunkkal csak nyertünk. Légy üdvöz hát, bánatomnak Sok keserves órája, Légy áldott, ki keservem is Nyújtod lelkem javára. Megadással hajolok meg Keresztem súlya alatt, Fájó szívnek, végig hívnek A keresztből üdv fakad. GEROK után: MADÁR MÁTYÁS. Ami imádságunk. Elmélkedés a Mi Atyánkról. Irta: Kapi Béla. 4 Mikor imádkozol... Máté 6, 5—8. v. Az imádság tengerének is megvannak a maga örvénylő forgatagai és rejtett szirtei. A vallásos lélek könnyen martaléka lesz ezek hatalmának. Mint a vallásos élet minden külső megnyilatkozása, úgy az imádkozás is könnyen a külső alak túlbecsülésére s a benső tartalom elhanyagolására csábít. Ettől óv minket a Krisztus. A Krisztus megnyitja ajkát és így szól: „mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, kik örömest imádkoznak fennádlva a gyülekezetben és az utcák szegletin, hogy az emberektől láttassanak.“ (Máté 6, 5.) A Krisztus szava száll tovább, s egy-egy ember a mellére hajtja fejét, s gondolkodva ismételgeti: „ne légy olyan, mint a képmutatók!“... Szinte látjuk, amint ott állnak a templom első helyén. Homlokuktól ellibbenik a széles imaszalag, köntösükön ide-oda vetődik a nagyra szabott ima-bojt. Körülöttük csöndesen vagy zajongva sietnek imádkozásra az emberek, ők Jeruzsálem felé j fordítják fejüket s kiterjesztett kezekkel, fenhangon morzsolják az imádság szavát. Hivalkodnak az utcák nyüzsgő népáradatában s nem törődve senkivel — semmivel, hangos szóval hívják az Istent segítségül. És akik ott járnak, tiszteletteljes csodálattal tekintenek rájuk: „Milyen kegyes emberek 1“. .. De a lelkek mélyére tekintő Krisztus a „megfehérített koporsóhoz, a báránybőrbe öltözött farkasokhoz“ hasonlítva őket, azt mondotta : ne legyünk olyanok, mint a képmutatók!... (Máté 23, 27—33; Máté 7, 15) Ajkukon ott volt az imádság, de a szívük üres maradt. Lelkűk nem mélyedt el az Istennel való boldog közösségbe, hanem csak az emberek hízelgő dicséretét kereste. A jót rosszra használták s az Istennel való beszélgetésből a hiú önzés fegyverét kovácsolták. Náluk látszattá lett a valóság s az imádkozás csak vallásosságuk csillogtatása volt. „Az isteni szolgálatnak képét mutatták, de annak erejét megtagadták. (II. Tim. 3, 5.“) Szegény képmutatók I... Az embereket hazug külsővel megcsalhatták, de a jó Istent nem. Ő sohase nézte a farkast báránynak. Mindig tudta, mi van a szívük mélyén. Az emberek között pedig önmagukat csalták meg leginkább. Azt gondolták : kegyességük kedves az Isten előtt; igazságuk egyedülvaló és elbizakodottságukban nem keresték az igazi kegyességet és igazságot. A Krisztus szava pedig hangzik, még mindig hangzik. És mégis sokan ott állnak az utcák szegletein és ott imádkoznak. Imádkoznak, mert ez szokás, mert így tanulták, mert különben megszólják őket, de a szívük nem érez semmit se. Figyelmük az emberekre irányul és nem az Istenre. A társadalmi szokás erősebb bennük, mint lelkűk vágyódása. Vallásos életük puszta külsőség lesz, mely az ő benső életüknek éppen nem hű mutatója. És úgy járnak, mint azok a szegény képmutatók: embertársaikat akarják megcsalni és saját magukat csalják meg. Azt hiszik, hogy gazdagok, pedig koldusszegények. Az isteni szolgálat erejét megtagadták, az imádság lelkét elvesztették — és végül mi maradt számukra ?... Óh, a Krisztus szava olyan szigorúan kemény: „bizony mondom néktek, elvették jutalmukat!J Mikor imádkozol, akkor ne tégy semmit, hanem imádkozzál. Ne keresd az emberek csoportosulását, a kiváncsiak fürkésző tekintetét, hanem a te Istenedet keresd, keresd azt, hogy hol beszélgethetsz leginkább vele. Menj be a te titkos házadba és ajtód bezárolva imádd a te Atyádat. Akár a templom, akár a csöndes szobád, akár a nagy természet legyen ez a „titkos ház“, egyre megy; a fő az, hogy ajtaja legyen bezárva és ne bocsáss be semmi olyan gondolatot, mely az Istennel való boldog beszélgetésedet megzavarhatná. Ne bocsáss be olyan érzelmet, olyan szenvedélyt, mely őszinteségedet, alázatosságodat megsemmisíti. Inkább keresd meg az Istennel való beszélgetéshez szükséges érzéseket. Feltétlen szeretet, hit, odaadó bizoda- lom, engedelmesség nélkül nincsen igazi imádság. Az Isten nem elégszik meg azzal, hogy imádkozol, hanem azt nézi, hogyan imádkozol. Éppen azért meghallgatást ne a helyért, hanem magáért az imádságért várj. De a Krisztus ajkán új szó csendül : „mikor imádkozol, ne légy sok beszédű, mint a pogányok, kik azt állítják, hogy az ő sok beszédjük által hallgattatnak meg.“ Mihozzánk is így szól, megértjük-e szavainak igazságát ?... Sokan azt gondolják, hogy az imádság már maga egy hatalom. Ha üres is a szív, mikor az ajak beszél, az imádság még sem száll el nyomtalanul. A jó Isten minden imádságnál egy-egy vonást jegyez az ember érdemkönyvébe, úgy hogy az imádkozó boldogan sóhajthat: egy jó cselekedettel ismét többem van, egy lépéssel ismét közelebb jutottam a mennyországhoz. S az emberek számlálgatják elmondott imádságaikat, sőt imádkozva bűnhődnek elkövetett bűneikért is. Óh, hova lett ezek lelkében a Krisztus intése: „Mikor imádkozol, ne légy sok beszédül“... Hogyan remélhetik, hogy az ő sok beszédjük által hallgattatnak meg?... A mit mondtak, szó volt csupán, de nem imádság. Elhangzott, de égbe nem szál'ott. Az imádkozó ott van, ahol ezelőtt, előre nem haladt semmitse. Beszélhetünk zengő költői nyelven, csörgedező patakként önthet ajkunk tündérszép szavakat, egymás mellé fűzhetjük az emberi elme felemelő, magasztos gondolatait, a szívünk érzése nélkül ez mind csak beszéd és nem imádság. Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105.: Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kincs. Tanyát a sátán ütött ott, De Isten nem lel hajlékot. aug. 8. vasárnap, 5. Zsoltár. » 9. hétfő, 6- » 10. kedd, 7. , 11. szerda, 8- n n 12. csütört., 9. , » 13. péntek, Prédikátor 12, 1—14, • 14. szombat, 10. Zsoltár. Adakozzunk a Harangszó terjesztésire I
