Harangszó, 1915-1916
1916-02-20 / 32. szám
252 HARANGSZÓ. 1916. február 20. ez az ágvú szörnyeteg végzett. Rögtön szállították tovább s hol itt. hol ott, de minden harctéren megdördült borzalmas hangja s megremegtette a legbátrabbakat is. Ahova pedig az ágyú lövedéke lecsap, ott messze körzetben élő lény nem marad. Igazi hatalmas méreteiben akkor áll elénk a híres negyvenkettes, ha figyelmünket néhány adatra fordítjuk. Alkalmat nyújt erre az a körülmény, hogy Dr. Seume mérnök, az ágyú teltalálója, nem régen felolvasást tartott s elmondott néhány dolgot a háború szörnyetegéről. Bizony a negyvenkettes nagy, hatalmas szörnyeteg. Maga a cső 5 méter hosszú, alapzata 35.500 kg., az egész pedig 88 750 kg. Egy lövedék 400 kg. súlyú. A lövedék hosz- szukás alakú és pedig 1 méter 26 cm. hosszú. Egy lövés 1300 koronába kerül. Az ágyú 172 darabból áll s szállításához 12 vasúti kocsira van szükség. Elgondolhatjuk, hogy az ágyút nem lehet a megérkezés után azonnal használni. Előbb az alapzatát kell elkészíteni. Nyolc méter mélyre építik meg az alapzatot s azt cement falakkal megerősítik. A találat majdnem egészen biztos. Pedig milyen nagy távolságra lőnek 1 Lüttichet például majdnem 23 kilométer távolságról lőtték. És milyen rettenetes eredménnyel jártak ezek a lövések! Az első lövés 1.700, a második 2.300 katonát pusztított el. Az óriási légnyomás házakat megrendít, ablakokat összezúz. Az ágyú mellé 260 ember van beosztva. Természetesen ezek is megérzik a rettenetes légnyomást. Mindegyik a szemet, orrát, fület, szájat elfogó védő sapkát tesz fel lövés elején, azután szorosan a földre hasal, nehogy a nagy légnyomás megölje. Érdekes, de érthető intézkedés, hogy az ágyú alá van aknázva. A parancsnoknak szigorú utasítása van arra nézve, hogy az ágyút, — mihelyt az az ellenség kezébe kerülhetne, — felrobbantsa. Katonáink halálmegvető bátorságán kívül, sok helyen ennek a rettenetes erejű negyvenkettesnek köszönhetjük győzelmünket. Miért fizetek elő a Harangszóra? mert épít, tanít, szórakoztat, olyan olcsó, hogy a legszegényebb Is elbírja. Levél egy harctérre induló ifjúhoz. Irta : Takáts Béla ev. s lelkész. Édes Öcsém 1 Kedves leveledre, mely a napokban érkezett kezemhez, sietek válaszolni, hogy még idehaza találjon feleletem. írod, hogy valószínűleg a február 15-iki menettel, mint honvéd, puskával kezedben indulsz a harctérre. Engedd meg, hogy néhány őszinte sorban, mint szerető testvér a jó testvért Istenbe vetett hittel buzdíthassalak. Valamikor réges régen egy szép verset tanudál szeretett édes apánktól az iskola örökké emlékezetes padjaiban : „Istenben bizom, semmit sem félek; Mit árthat nékem az ember ?“ (Zsolt. 55—12.) A zsoltárköltőnek ezeket a szép, az emberi vallásos lelket egész valójában megragadó sorait akartam jelen válságos helyzetedben emlékedben felidézni s újra lelkedbe vésni. Nem azért Írtam le s idéztem fel emlékedben a zsoltárköltészet eme sorait, mintha félelmedet akarnám leplezni; tudom, meg vagyok róla győződve, hogy mint jó hazafi szemed előttt tartod: a haza hív most, menni kell s mint igaz keresztyén átérzed e hivó szózat fenségét, de amellett méltó komolyságát; de igen is figyelmeztetni akarlak most újból a versben levő mélységes gondolatokra, melyeket a szerető édes apa, a jó tanító, igaz meggyőződéssel igyekezett belénk oltogatni s különösen figyelmeztetni akarlak arra, hogy kinek nevében indulj oda, ahol bő aratását tartja a halál. Mikor megkonfirmálkodtál egy szép imakönyvet kaptál ajándékba. Nem tudom megtartottad-e az élet göröngyös utaira utitársadul, hű kísérődül e szép emléket, hogy mikor fáj a kebel, vérzik a szív, amikor bömbölő ágyuk, süvítő golyók elé szólít a haza hívó szózata, felütnéd a könyv lapjait s néhány sor buzgó imádságban felemelkednél a világosság atyjához, akitől jön minden jó és tökéletes adomány. Ha a benne talált imák közül néhányat igaz szívvel elimádkoztál s azokat naponként ismétled, kérdezd meg lelkiismeretedet, rémíti-e még a halál sötét gondolata lelkedet ? Nem lehet az reád nézve többé rettentő. mert meggyőzödöl belőlük arról: ha élünk is az Untak élünk, ha meghalunk is az Urnák halunk meg. írod, hogy el vagy készülve a leg, rosszabbra. Vájjon mi lehet rosszabb, meghalni a hazáért, vagy egy bizony tálán jövő gondolata 1 ? Szép halál az: hazáért halni meg, talán legszebb halál a világon, mert emlékedet őrizni fogják a történet lapjai s így az meg nem halhat soha. Mi pedig, akiknek reményeink jobban lehetnek arra, hogy Isten kegyelméből tovább éljünk, ha majd egykor elvetődünk azokra a helyekre, hol őseink sírjai domborodnak, elrebegünk egy egy szívből jövő imát s néhány forró könnyel áztatjuk a sirhantokat, melyek helyén virág fakad; a hősök porából pedig egy terebélyes fa, a jövő fejlődésnek és a szeretetnek fája fog kisarjadni, amely kulturágait szétterjeszti az egész világon. Édes öcsém 1 ezeket tartsd szemed előtt, vésd szivedbe jól e gondolatokat, akkor harctérre indulásod s dicső hadakozásod meg fogja teremni áldásos gyümölcsét. A láthatatlan kéz. Elbeszélés. Irta : Kapi Béla. Tizenötödik fejezet. A segítő kéz. Folyt. 31. Már egy hét óta hevernek. Ellenség nem mutatkozik, csak a szomszéd hegy mögötti erdőt tartják megszállva. Lejebb nem húzódnál?, úgy látszik jó helyük van. Hanem ha a mieink kidugják fejüket, egyszerre odadupláznak. Azért mégis túljárnak az eszükön. A déli erdőhöz vezető mellékárkot folyosónak használják s az erdőn túl nyugodtan mászkálnak a földeken. Tegnap is zsákszámra hozták a krumplit, még ma is azt sütötték a gyantás fenyőgaly tüzénél. Jó is, hogy valami szórakozást találnak, mert különben úgyis agyon unnák magukat. Azért mondta a magyar honvéd, mikor szabadságra ment a falujába: — hagyján a sok menetelés, a rohamozás is könnyű dolog, hanem vakondok módjára tétlenül bujkálni a földhányás közt, nem, azt nem birja el magyar ember !... Pedig ezt is el kell viselni. Hetek óta csak itt ott akad kisebb csatározás, az is inkább a portyá- zókkal, egy hét óta pedig minden hallgat. Krumplit sütnek, ez minden élvezetük. — Na már pedig, mondja beszélgetés közben az egyik, — inkább megvagyok dohány nélkül, csak
