Harangszó, 1915-1916

1915-08-01 / 3. szám

22. HARANGSZÓ. 1915. augusztus 1. Mikor a fájdalom kínzó forróvá teszi a szívet, megérinti az ő gyó­gyító kezével és azt mondja: „Ne féljetek, ez a tűz csak a salakot vá­lasztja ki, az örökkévaló még erő­sebb lesz általa! . . .“ Ha az embe­rek busulása fölgerjed ellenünk, ke- serő csalódottságunkat eloszlatja az­zal a békességgel, mely nem olyan, mint világ békessége. A bűn és kí­sértés ellen való harcban segítsé­günkre jön és megszorítja lelkűnk­ben az erőt. „Megváltja lelkünket a haláltól, szemeinket a könyhullatástól, lábainkat a kitöréstől“. (116. zsolt. 8.) A 124. zsoltár 8 rövid versből áll és egyszerre az elején kétszer is ol­vassuk : „ha az Úr nem lett volna mivelünk“... Áldozzatok ennek a gondolatnak egy fél órát. Járjátok be éltetek út­ját emlékezve, gondolkodva, hagyjá­tok el belőle az isteni gondviselés jeleit és mondjátok meg őszintén: mi lett volna, ha az Úr nem lett volna mivelünk!? Hányszor szaba­dított meg az ő szentséges karja? Megtartott, megőrizett. Olyan rette­netes éjszakák borultak ránk. Kétség- beesés, kishitűség jártak körülöttünk. Álltunk üszkös faluromok közt, le­szegezett koporsó alatt, fej fákkal megrakott temetőkben. Ő csillagot gyújtott, hitet, reménységet adott. Most is, mi történnék, ha az Úr nem volna mivelünk ? Ha válaszolnánk, úgy az énekünk hosszú lenne és benne sok-sok könny lenne. Isten nél­kül az életünk csak siralom lenne !... És a sok áldásért mit adhatunk a mi Istenünknek ? Háládatos szívet, A világháború eseményei. Megértük a most dúló háború szü­letésének első évfordulóját. Július hó 23-án volt egy éve, hogy monar­chiánk belgrádi követe átadta híressé vált üzenetünket Szerbia külügymi­niszterének. Ünnepnapja volt e nap a birodalom minden népének, az igazság és hazaszeretet ünnepe, mely fennen hirdette, hogy jaj annak, aki e birodalom ügyeibe hívatlanul bele­avatkozik, aki hazánk s birodalmunk területe, szabadsága és függetlensége ellen tör. Azóta egy év telt el, egy soha nem látott világháború borzal­mas éve. De megsegített bennünket a jog és igazság örök Istene. A vad dühvei folyó harcból ünnepi pompá­val kezd kiemelkedni az igazság nemtöjének fényes alakja s megnyug­tatóig mondja e haza fiainak: ne félje­tek, tietek az igazság, tietek a győzelem I szívből fakadó imádságot, mást nem. De ezt adjuk meg! Ne mondassuk el azt a régi keserű kérdést: „hát a kilence hol vagyon ? . . . hanem ve­gyük föl a szabadulásért való hála­adásnak poharát és hívjuk segítségül az Úrnak nevét I Imádkoznunk kell, erre kötelez a hála! És felejhetjük-e, hogy az imád­ságban a mi szerető mennyei Atyánk­kal beszélgetünk ? Azzal a jó Atyá­val, kit szeretnünk kell, mert ő elő­ször szeretett minket. Azzal a jó Istennel, aki gyöngeségünkben segít­ségünkre sietett s azóta se hagyott magunkra. Ott van mindig mellet­tünk. Akárhová megyünk, velünk jön, akármit dolgozunk, mellettünk van. És mégis, hányán elfelejtkeznek róla I Emberiársaikhoz van egy szí­ves szavuk, jóbarátaikkal elbeszél­getnek, csak éppen a felettük őrködő, a boldogságot hozó, a bánatot osz­lató jó Istent nem veszik észre. Bűnül rójják fel, ha a gyermek hide­gen elzárkózik szüleitől és mégis előttük a jó Isten idegen, egészen idegen. Ha eddig nem láttátok meg élte­tekben a jó Isten kezét, lássátok meg ezután. Ha eddig hidegen hagyta szíveteket az ő végtelen jó­sága, ébresszen ezután bennetek sze- retetet az ő szeretete. Ne legyetek némák, hanem a szeretet szava, az imádság szava legyen ott ajkatokon. Kell imádkoznunk I . . . Köteles­ségre hivó parancsszó ez. De sokan annyira megfelejtkeznek az Isten Az oroszok futása. A lefolyt hét eseményei is azt tanúsítják, hogy az orosz sereg hely­zete reménytelen. Akárhová rendelik, akármit bíznak reá, balsiker, vereség, csúfos katasztrófa az eredménye. Nem csoda, hogy ellenségeink rémü­lettel látják szövetségesük viselt dol­gait s hogy katonai szakértők Sze- dantól féltik az orosz hadsereget. A lefolyt hét nagy eredményű har­cai azzal kezdődtek, hogy vitéz se­regeink Prasznisz táján hét kilométer szélességben áttörték az oroszok arcvonalát. Vad futás, eszeveszett menekülés követte e fényes haditettet. Az oroszok sietve keresték fel a Narev folyó vidékén levő erőssége­ket: lomsát, Osztrolenkát, Pultusz- kot és Novogeorgievszket, hogy azok­ban védelmet találjanak. Győztes hadaink, fáradtságot nem ismerve, iránt tartozó kötelességről, hogy el­felejtik azt, hogy az imádság ami legszentebb jogunk. Vagy van-e na­gyobb boldogság és magasztosabb jog, mint mikor a királyok királyá­hoz közeledünk s tudjuk, hogy gyer­meki őszinteségünk nála mindig sze­retetteljes meghallgatásra talál! Egy hittérítő arról beszélgetett egy pogánynak, hogy micsoda bol­dogság rejlik az imádságban, az Istennel való beszélgetésnek. Tágra nyitott szemekkel, csodálkozva te­kintett a pogány a meglebbentett kárpiton át a mennyország gazdasá­gába, a lelke megtelt az átszürődő fénysugárral, a boldogság édes sej­tésével, csak nézett-nézett, majd reszkető hangon így szólt: „és te ezt könnyek nélkül is el tudod mon­dani ?. .. “ Mi ne mondjuk el könnyek nélkül. Ha imádkozunk, teljék meg a lel- . künk édes örömmel, boldogsággal. Ismerjük meg, hogy a szívünk örök érzései: gyöngeségünk, hálánk, sze­retetünk indítanak imádkozásra. Is­merjük meg, hogy imádkoznunk kell és nincsen nagyobb boldogságunk, minthogy imádkoznunk szabad I... Aki szegénységben drágagyöngyöt nyer, gazdag lesz általa. De balga az, ki az ajándékba nyert drága­gyöngyöt nem őrzi meg, hanem az ut sarába veti. „Én pedig szegény és nyomorait vagyok, Isten, siess én hozzám!... Én segedelmem és szabadítom vagy te, Uram, ne késedelmezzél!... “ (70. zsolt. 6.) lelkesült hangulatban űzték, verték a menekülőket az ideiglenes védelmet nyújtó várakig és csakhamar meg­kezdették azok körülzárását, ostromát. E fényes haditettel csaknem egy időben a szövetséges seregek egy része hatalmába vette az ivango- rod—lublin—kholmi nagyfontosságú vasút vidékét. Woyrsch serege, mely­hez vitéz magyar katonáink egy ré­sze tartozik, áttörte az ellenség vo­nalát a Visztula és Pilica között. Hindenburg északi hadosztályai pedig nagy sikerrel folytatták kurlandi hó­dításaikat. A Keleti-tenger partján elfoglalták Vindau kikötővárost, a már előbb elfoglalt Libau testvérét, majd súlyos vereséget okoztak az oroszoknak Savlye és Kovnó vidé­kén. Most a hét végén lelkes hadaink már Varsó előtt harcolnak, Ivangorodot körülzárták s dél felől a németekj

Next

/
Oldalképek
Tartalom