Harangszó, 1915-1916

1916-01-30 / 29. szám

226.

HARANGSZŐ.

1916. január SÓ.

akkor megújítjuk annak az Istenhez költözött léleknek az emlékezetét, mely ugyanezen nagy eszmékért küzdött, szenvedett és meghalt.

Csak hadd kerüljön a szobák falára a szép, megható rajzu családi emlékkép. Csak hadd épüljön a községek terére a szép emlékoszlop. Szobrász vésője hadd feszüljön neki a márványtömbnek, hadd készüljön templomok, iskolák falára a hősök emléket megőrző márvanylap.

De ugyanakkor létesítsen minden gyászba borult család egy egy jótékony, gyülekezeti alapítványt elesett, hős kedvese emlékére. így marad fenn neve, így lesz halála után is szeretetben munkás az ő áldott emlékezete I

A jó Isten kifolyamodta.

Elbeszélés. Irta : Csite Károly.

Eszter néni már egy óra óta a jegyzői iroda előtt őgyelgett szívszorongva. Nem volt annyi bátorsága, hogy bekopogtasson az irodába, noha igen nyugtalankodott már a kötényéből kikandikáló, ajándékul hozott tyukocskája.

Végre Kerős elhatározással megke- ményitétte Eszter néni a felénk szívét s közvetlen az ajtó elé húzódott. Ép’ akkor felnyílt az ajtó, az öreg Gogán György, dörgösi biró lépett ki rajta, hangos bucsuzkodással. Kicsiny híján múlt, hogy az előre bukó fejeiket nem koccantották össze.

— Hohó, Eszter hugocskám, vigyázzunk, mert egyikünk feje sem kalapács!. .. No, csak menj be az irodába. A jegyző ur már úgyis vár: tyuk-pecsenyet szeretne enni, — biztatta Gogán biró, huncutkodva, mire beköszöntött Eszter néni erős szívdobogással az irodába s remegő lábakkal állt meg az ajtónál.

— Isten hozta, húgom asszonyt! No, üljön le az öreg divánra, jó ülés esik rajta! — fogadta Boldog Pál körjegyző szívélyesen s tréfálkozva kérdezte tőle:

— Mondja, kedves húgom asszony, miben lehetek szolgálatára ? Tán a tyukocskájának van valami baja ?

— Oh, kezét csókolom, galambom jegyző ur, nincs ennek a kis jószágnak semmi baja. Olyan egészséges, mint a makk, — mondta Eszter néni, mialatt szeretettel simogatta kendermagos tyúkja búbos fejecskéjét.

— Úgy ? .. tán akkor valami panasz van rá? Nem szolgál az istenadta elég tojással?

— Oh, édes jegyző uram, megverne a jó Isten, ha panasszal illetném ezt a kis hasznos állatot, mikor olyan sok szép tojással szolgált már. Hanem más nagy panaszom van nekem : tán úgy is tudja, galambom jegyző ur, hogy elvitték az én egyetlen magzatomat, fiamat a szörnyű háborúba I

— Tudom, húgom asszony, tudom. Dehát közös a sorsunk: az én fiaimat is elvitték, azaz kettőnek menni kellett, a legMsebbik fiam pedig önként ment el. És biz’ elvitték másokét is, szegényét, gazdagét egyaránt, akik csak odavalók.

— Igaz, igaz, elvitték mindenki gyermekét, aki csak odavaló. Elég nagy szüvfájdalom ez minden szülőnek, de tán senkinek sem okoztak olyan nagy bú ánatot, fájdalmat, mint az én szegény, árva anyai szüvem- nek! — fakadt Eszter néni hangos zokogásra.

— Persze, úgy van: mindenki a saját fajdalmát érzi legjobban, dehát, kedves húgom asszony, ebbe már bele kell nyugodnunk. Az egyes emberek sorsa, köztük a mi sorsunk és fájdalmunk is most mellékes, mert az édes szülő hazánk sorsáért, fennmaradásáért folyik élet halál harc.

— Jaj, én nem tudok bele nyugodni 1 Nem nyughatok bele, mert az egyetlen fiamon kívül nincs senkim a világon: sem apám, sem anyám, sem testvérem. És nincs egy hant földem, birtokom, amiből éljek 1 Azért azt hiszem, megindulna a jóságos király szüve is rajtam, hazaeresztené az én szegény fiamat, ha szíveskedne édes jegyző ur nevemben egy szép folyamodást hozzá imi.

— Nem lehet, szegény asszony 1 Nincs most az ily folyamodásnak helye, sem értelme.

— Nem lehet folyamodni ?! — szólt Eszter néni mélységes fajdalommal, csalódással.

— Bizony, sehogy se lehet most a fiát kifolyamodni. Különben gondoskodik máskép az állam a szegény özvegyekről: ad hadi segélyt, tudniillik azoknak, akiknek kenyér-keresőjük volt a hadba vonult fiuk. E en a réven kigyelmed is kaphat segélyt, s gondom lesz rá, hogy bizonyosan kapjon, — biztatta Boldog Pál.

— Köszönöm, leiköm jegyző ur a szíves jóakaratát, de hioa van a dologban: nem kaphatok én aképp segélyt, mert az igazat megvallva, nekem nem keresett eddig a fiam. Jó gyerek vót egyébként, nem mondhatok rá semmi rosszat, de mint a

féle gaballér legény, minden keresetét magára kötötte, csak magát csinosé- totta vele. j

— Úgy ? 1 No, azért nem baj, kicsináljuk, hogy mégis kapjon egy kis segélyt. El kel az kigyelmednek.

— Oh, szíveskedjék mégis inkább csak kifolyamodni valahogy a firmát, hogy ne kelljen szegénynek az irtózatos háborúban annyit szenvedni. Okos ember a galambom jegyző ur, ki tudja találni a módját, hogyan lehetséges az. . .

Boldog Pál nem válaszolhatott azonnal Eszter néni megújított kérelmére, mert a postai levélkézbesitő köszöntött be az irodába egy csomagnyi hivatalos levéllel.

— Haj, szegény asszony, nem folyamodhatunk mi már a kigyelmed fiáért 1 Most jött az irás róla, hogy valaki kifolyamodta már, hogy ne kelljen szegénynek annyit szenvedni a borzalmas háborúban, irtózatos fagyban hóviharban I — szólt Boldog Pál mélységes meghatottsággal, amint ehávozott a levélhordó s e’o vasta az egyik most érkezett hivatalos értesítést.

— Oh, édes Jézusom, mily szerencse s öröm ez nekem! Vájjon ki volt az a jó lélek, aki kifolyamodta ? — szólt Eszter néni nagy örömmel.

— Szegény asszony I vigasztalja meg kigyelmedet az, aki kifolyamodta, azaz megváltotta fiát a szenvedésektől : a mindenek legjobb lelke, az irgalmas Mennyei Atyánk... és... mi ez ? 1 — ugrott fel az öreg jegyző rémülten ültéből, amint egy másik levélbe pillantott.

— Az enyémet is, a legkisebbiket, a legjobbikát kifolyamodta az Ur! — csordult ki a könnye Boldog Palnak.

S tán hangosan fel is zokogott volna mélységes fájdalmában, akárcsak a másik, az édesanya, ha az ajándékul hozott tyukocska nem szabadult volna ki ugyanakkor Eszter néni öléből, mely ijedt kotkodácsolással repült a nagy tükörablaknak s kétségbeesetten verdeste szárnyaival az ablaküveget.

— Jaj, te oktondi jószág, kitöröd a drága ablakot 1 — rohant Eszter néni újabb rémülettel a tyúkja után s az ő zokogását is megakasztotta egy percre az állatjának illeden viselkedése.

Miért fizetek elő a Harangszóra?

mert épít, tanít,

szórakoztat, olyan olcsó, hogy a legszegényebb is elbírja-